NAPLÓK: Egy történet Legutóbbi olvasó: 2026-02-08 00:35 Összes olvasás: 16255| 2. | [tulajdonos]: réma cikke - virtus.hu -03. 27 | 2007-03-29 09:35 | Gyászol a hívő nép.
Gondolom senki előtt nem titkolt már, hogy Szabó Tamás püspök beosztását kérte megváltoztatni, amit XVI. Benedek pápa elfogadott 2007. március 15-én.
Sokakat felháborít ez a hír. A katolikus keresztények sokan értetlenül állnak a püspök döntése hallatán. Legtöbbjük, akikkel beszélgettem, máig alig tudja elhinni, hogy ez a hír igaz. Volt egy szociális testvér, aki, amikor megtudta, mi történt, gyászba öltözött. Nem túlzás tehát, ha azt mondom, erősen sokkoló hatása volt a katolikusok körében Szabó Tamás püspök lemondásának.
Mások, akik nem annyira szimpatizálnak a Katolikus Egyházzal, többen ezen botrány miatt újból előveszik éles kritikájukat a katolikus klerikusok számára kötelező cölibátus (= nőtlenség) ellen, mondván, hogy az idejemúlt, természetellenes, és sok szexuális aberráltság vezethető vissza pl. azon amerikai papokra, akikről kiderültek a pedofília bűntettei az elmúlt években, évtizedekben.
Nem kívánok egyik álláspont mellett sem érvelni, sem vétózni. Egyszerűen a következő a meglátásom.
Szabó Tamás egy 51 éves ember, fiatalnak számít. Nem sokat találkoztam vele, de amennyi időt együtt töltöttünk, egy igen bezárkózott embernek ismertem meg. (Persze melyik püspök beszélne egy magamfajta fiatallal?)
Amikor megtudtam, hogy lemondott - mondjuk hozzám még a bulvár rémhíre jött el először, hogy kilépett -, azonnal fájdalom és csalódottság fogott el. Ilyen az egész Egyházban ritka, hogy egy püspök lemond. Magyarországon talán még sosem volt ilyen.
A következő gondolatom az volt, hogy vajon miért tehette. Vagy mert nem bírta a nyomást, ami rá nehezedett, vagy egy nő. Az újságok szerint egy nő. Na ja!
Óriási botrány! Botrány számára, az Egyház számára, a nő számára, aki miatt meglépte ezt, Magyarország számára... De végülis korrekt maradt az Egyház felé is, mert azért lássuk be: nem kevés pap tart titkon szeretőt. Meg vagyok győződve, hogy ha valóban hölgy áll a dolog mögött, akkor Tamás atya igen alaposan és hosszan átgondolta. Mint írtam, igen visszahúzódónak ismertem meg. Gondolom nem nagyon tudott kivel erről beszélni, mert mégis csak ciki ez egy püspöknek... Szóval korrekt tőle az Egyház felé, felénk, hívek felé, hogy fel merte vállalni. És korrekt a nő felé, akinek - már ha tényleg van a háttérben - így nem kell kettős életet élnie, állandóan titkolnia, hogy nem hogy egy pappal, hanem ráadásul egy püspökkel folytat viszonyt.
A legnagyobb botrány viszont az, hogy mi, az Egyház, a hívek, Tamás atya testvérei nem tudtunk elég erős közösséget, támaszt nyújtani. Persze én elég messze vagyok tőle, nem is Budapesten lakom. De nem pusztán a pestiekről írok! Nem csak egy tábori püspök mondott le. Hány vidéki pap mond le hasonló dolog miatt hívatásáról? És vajon mi mellette állunk? Mert hogy a közvélemény evidens hogy jót csámcsog az ilyen dolgokon. Mi mást tenni? De mi, keresztények, akiket Jézus Krisztusról neveznek, miért nem állunk a papok mellé? Mért ítélkezünk fölöttük? Talán mi különbek vagyunk náluk? Hiszem, hogy Jézus Krisztus nekünk mondja most, Szabó Tamást és a hasonló helyzetben levő papokat védve: "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen!" És Jézus megkérdezi őket: "Ki ítélt el téged?" "Senki." "Én sem ítéllek el. Menj, és többé ne vétkezz!" Ez volt a most vasárnapi evangélium. Aki katolikus, annak ez friss!
Természetesen minden püspök és pap teljes felelősséggel vállalja a cölibátussal járó terheket. Más meg mást vállal. Ezzel persze, ha bűnt követ el vagy ha kilép, természetesen nagy seb keletkezik az Egyházon. Az emberek csalódnak, sokan, amint feljebb írtam, elkezdenek ítélkezni. Mert a keresztények sem mind megtért emberek, és nem tudjuk mindig Krisztus követni...
Én csak arra kérek minden jóakaratú embert: Ne ítélkezzünk. Aki hisz Jézusban, inkább az mennyei Atya irgalmával tekintsünk Tamás atyára, és támogassuk imáinkkal. Ha mi nem állunk mellette, ki fog? Amikor mi bűneinket bánva megyünk gyónni a papokhoz, nemde ők is irgalmasan kimondják, hogy Isten megbocsátott nekünk a kereszten?! Mi is tegyük ezt! Fájdalmas, ami történt. Igen. De szeressük Tamást! Mert Isten is szereti őt. | |
| 1. | [tulajdonos]: Beemlés Tóta W. Árpád blogjábl | 2007-03-25 14:29 | 2007.03.23. 07:00 Tóta W. Árpád
Ne menjünk el rezdületlenül a megindító emberi történet mellett: Szabó Tamás katolikus tábori püspök lemondott, mert beleszeretett egy nőbe. Tele vannak az újságok és tévék tök üres szerelmi szálakkal: Kóka Jánosnak csaja van, Rogán Antalnak is csaja van. És akkor mi van? Semmi, dolgozzatok inkább.
De hogy egy meglett, kifejlett püspök feladja, bedobja a kártyáit, odavágja a lebernyeget a sarokba, és utána dobja a csákót, mert szeret egy lányt, az dráma. Ott lemondás van, életre szóló, visszafordíthatatlan áldozat, kétely, érzelmi viharok.
Kitanulta Tamás püspök a teológiát, éveken át magolta szorgalmasan az ősegyház történelmét, a zsinatokat, a hitvitákat, meg még egy csomó virtuális dolgot arról, mekkora, milyen, és mivel foglalkozik az Isten. Furcsa tevékenység, de tudjuk, hogy vannak úgynevezett filozófusok is, akik ugyanezt csinálják. Ahhoz képest a teológus olyan filozófus, aki tud egy megoldást is. Olyat, amilyet, de tud.
Szóval ezt faszán kitanulta Tamás, annyira, hogy egy jó kis felsővezetői állást is megcsípett idővel: tábori püspök lett. Biztos büszke volt rá a családja. Mármint a szülei, ha még élnek, mert saját családja, felesége és gyereke, az ugye nem lehetett.
Pedig szeretett volna. És rohadt dolog ez a papi cölibátus, mert nem ám csak annyi, hogy akkor onnantól kerüli a nőket, mint a szerzetesek. Neki pont az a dolga, hogy egy közösség középpontja legyen, sőt rendszeresen bezárkózzon különféle nőkkel egy budiba, és ott meghallgassa a lelküket. Még szép, hogy a pap olykor szerelmes lesz.
Azt hiszem, a papokat sokkal inkább kínozza a szerelem, mint a testi gerjedelem. Az is, persze, de azt még csak-csak elintézi. A szerelmet, azt már nem lehet. A papok ráadásul valószínűleg érzékeny lelkű emberek: nem azért ment a teológiára, mert nem vették fel kommandósnak.
Folyik, mint mindig is folyt, a cölibátusvita közben, és az se olyan egyszerű, mint ahogy szoktam volt vele vagdalkozni ifjúkoromban. Mert vannak emberek, akik úgy döntenek, nem a farkukon engedik ki a szexuális feszültséget, hanem befogják egy turbinába, és pszichés energiát termelnek vele. Amit aztán arra használnak, hogy Istenről filózzanak egész életükben.
Nekik az Isten a társuk, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor ez a fess szakállas fiatalember, Jézus. Sokaknak bejön. Tamás püspök azonban úgy döntött, ő mégis inkább egy nővel érezné jól magát.
És ez súlyosabb trauma, mint egy válás. Az is kemény, nyilván, elhatározni, lezárni, felgöngyölíteni, feldolgozni. De ez sokkal több. Tamás püspök azt a gondolatot forgatta a szájában tépelődése közben, hogy az Isten nem elég, hogy tévedett, túlértékelte a viszonyukat, hogy neki kell az Isten mellé, és részben helyette egy ember is. És az nem Jézus.
Olyan love story ez, ami mögött szépirodalom van.
Boldog új életet, püspök úr! Írja meg az életét. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
