. . . . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙[ÚJRAINDUL, LEFAGY] . . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙1 . Édes bizonytalanság a vers. (Bár akad bizonyosság is, Édes.) Az inspiráló sugallatról még magam sem sejtem, hogy mivé lesz. . Most annyi tudható pontosan: pont, mint a többi, rólad fog szólni. Cselekmény nélküli történet. Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi. . Részleteiben esetleges, ám tisztán látni a kifejletét. Újraindul, lefagy. Ugyanott akad(unk) rendre. Te ki. Én meg. Beléd. . . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙2 . édes bizonytalanság a vers az inspiráló sugallatról még magam sem sejtem hogy mivé lesz csak annyi tudható pontosan hogy mint a többi ez is rólad fog szólni cselekmény nélküli történet nem lesz benne mikor hol és talán még annyi sem hogyan . részleteiben esetleges de már most látni a kifejletet hogy újraindul lefagy és elakad rendre ugyanott . ahol te belőlem ki én pedig feléd igyekszem . . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙3 . Édes bizonytalanság a vers, hogy mivé lesz, attól függ, mivel, és hogyan akarod behatárolni. . Most csak annyi tudható pontosan, hogy rólad fog szólni. Cselekmény nélküli történet lesz ez is. Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi történik körülötte. . Esetleges minden részlete, ám tisztán látni a kifejletét: újraindul, lefagy. . Ugyanott akad(unk) rendre el. Te ki. Én pedig haladnék befele. . . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙4 . Édes bizonytalanság a vers. Ha a végtelenséggel határolod, semmivé foszlik. Ha végesként bánsz vele, agyagba száradt kínná rögösödik. . Annyit már tudsz most is, hogy pont, mint a többi, rólad fog szólni. Cselekmény nélküli történet. Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi határolja vagy nem határolja be. . Részleteiben esetleges, ám tisztán látni a kifejletét: újraindítás után azonnal lefagy. Ugyanott akad(unk) rendre el. Te ki belőlem, és én változatlanul benned szeretném megtalálni magunkat. . .
. . . . I. O∙t∙t∙∙∙p∙u∙l∙z∙á∙l . Párhuzamos síkok, helyszínek. Történések egy időben: lényegük szerint ∙∙∙f∙ö∙l∙ö∙t∙t∙e∙d∙∙∙ zajlók, és intimitástól ∙∙∙m∙e∙g∙e∙m∙e∙l∙t∙e∙k∙∙∙. Cseppek egyediségében az óceán megtapasztalt, univerzális élménye, és megfordítva, a Tejút távolából készült sorozatfelvételek járdarepedésnyi mikrovilágról — az agy merevlemezére exponálva. Összeérő pólusok szikra- kisüléseitől élesre állított érzékek. Megérint. Mellbe vág. Betölt. Szimultán jelenléteidben ott pulzál egy képtelen ígéret teljesülésének zavarba ejtő esélye. . . II. N∙i∙n∙c∙s∙∙∙m∙i∙t∙∙∙k∙e∙z∙d∙e∙n∙e∙d . Mit kezdhetnél a dezsavükkel? Nem ezt, nem így, és még csak nem is te. Legfeljebb hasonlót, ha egyáltalán. Áttetszővé fakulva is rendre visszacsatol saját jelenébe a tiédből. Ám átjárás csak a múltba, soha ∙∙∙a∙b∙b∙a∙∙∙ az immár idegen jelenbe. Ha olykor cseppfolyósan mégis föltolul, értelmezhetőség híján csak rendszert terhelő üresjárati folyamat. Élhetsz ugyan visszafelé ∙∙∙i∙s,∙∙∙ persze, de mindig csak, mint a mostani éned. Íme, a szimultán korlátai. Nincs mit kezdened velük. . . III. Í∙g∙y∙∙∙k∙é∙p∙z∙e∙l∙e∙m . O∙t∙t∙∙∙ majd föltárulsz mindeneknek. Átlátható lesz összes áramköröd, és közöttük minden létrejött vagy csak lehetséges kapcsolat. Egyszerre leszel, aki valaha is voltál és még ∙∙∙i∙t∙t∙∙∙ lehettél volna. Egyetlen személy tudatává rendeződik össze – közvetlenül lehívható formában – minden letöltött információ, és jelenléted kitölti az összes bejárt helyszínt. Idő és tér korlátai nélkül szabadságod ∙∙∙c∙s∙a∙k∙n∙e∙m∙∙∙ teljessé tágul. Tenmagad maradsz az egyetlen határ, amit átlépned nem adatik meg, mert ∙∙∙m∙á∙r∙∙∙c∙s∙a∙k∙∙∙ö∙n∙n∙ö∙n∙∙∙t∙e∙l∙j∙e∙s∙s∙é∙g∙e∙d∙∙∙l∙e∙h∙e∙t∙s∙z. (Igazság ha tétetik, én így képzelem.) . .
. . A Hetedik ma megjelent, legfrissebb számában hat írásom olvasható. . http://www.ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3802-felsegjelem.html . http://www.ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3801-osszezavar-kimerit.html . http://www.ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3800-csak-ennyi-kell.html . http://www.ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3799-triptichon.html . http://www.ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3775-jobb-hijan.html . http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3774-ugy-volt-ugy-van.html . . f∙e∙l∙s∙é∙g∙j∙e∙l∙e∙m . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙hommage à 1989 . zászlómat kitűzve meghirdetem harcom nem tudom milyen lesz újrakezdett arcom túl vagyok mindenen s mindenen még innen mindenre elszántan végsőkig szelíden nyomaimhoz vissza cipel felségjelem csodák múlásában kezdődhet életem . . . ÖSSZEZAVAR, KIMERÍT [SIKERÜLT MEGÚSZOM] . Maga, igen, maga. A nevetséges esernyőjével a megállóban. Noha csak szemerkél. Hiába tekergeti a nyakát. Mióta tudja, hogy figyelem? . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙Látom, nem köti le, ami odabent ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙történik. Szerintem törvénytelen így ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙fölhajtani a feketét. Nem lennék ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙a helyében. Képtelen rá, hogy élvezze. . Az életet. Bámulom, jobb híján. Most épp magát az üres járdaszigeten. Bár már baromira unom, ahogyan közönyt mímel. Végül is ki figyel? És kit? . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙Fogadni mernék, fizetéskor bezzeg ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙mindjárt megélénkül. Talán vissza ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙is kérdez a számlára. Képes rá. Hogy ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙a fenébe stírölhet egy ilyen alak? . Jóval kezd, ha vesémbe akar látni. Roppant kényes vagyok személyiségi jogaimra. Meg arra is, hogy senki esernyője ne takarhasson ki semmit. . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙A valóságból. Vagy előlem. Ami ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙bizonyos, hogy meneküléssel ér fel ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙minden gesztusa. Egészen pontosan ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙a hiányuk. Egyre jobban összezavar. . Kimerít. A várakozás. Jöhetne már a pincérlány. Vagy a villamos, hogy véget vessen a képtelen helyzetnek. Kínos, amikor a fagylalt így visszanyal. . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙Most szinte szimpatikus, hogy ennyire ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙elanyátlanodott. Bolond lennék, ha ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙hagynám lépre csalni magam. Még jó, hogy ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙végre felszállhatok. Sikerült megúsznom. . ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙Ezt a kellemetlen kalandot inkább ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙megspóroltam volna. Már egy tök üres ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙presszóban / megállóban sem lehet megbízni. Végképp ∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙itt az ideje, hogy másikat keressek. . . . c∙s∙a∙k∙∙∙e∙n∙n∙y∙i∙∙∙k∙e∙l∙l . hiába az égre ívelő merész részekből szerkesztett egész ideája ha kinek–kinek gondja rész . csak a szobor áll . ami félig van készen lyuk a teremtésen megkerülni sem átlépni nincs hatalmad . de megpróbáltad-e messzebbre hűvös tapintattal a helyére tolni . hiába még hiába az arányok álmodott harmóniája csillagok geometriája hiába . míg csak a szobor áll . addig a rend is csak festett a szándék még nem öltött testet leheljetek hát lelket a szoborba . a szobor áll . tükör benne egy macska szájában két egér . . . TRIPTICHON . N∙e∙m∙∙∙s∙z∙ű∙n∙i∙k∙∙∙a∙∙∙v∙a∙r∙á∙z∙s . nem múlnak az álmok, szelíd határsértők, szememből szemedre áthajolnak napvilágnál inni csillagok fényét, tüzet gyújtani pázsitodon, majd kioltva meg- rabolni rejtekeidet, nem fogyó rejtelmeidet — körülölelnek mindennapjaim: titkos ékszered szorításuk, tűz-ujjuk nyoma, és már nem szűnik a varázs soha, szerelmem ébreszt, s bocsát rád álmot. . I∙t∙t∙∙∙á∙l∙l∙∙∙e∙l∙ő∙t∙t∙e∙m . éltető fénybe öltözötten, és sugarát szelíden rám veti: íme választott napom, holdam és minden csillagom, partról a vágyott, álmodott tenger, és „föld!” kiáltás az árboc- kosárból, élet, mely puszta létével hevít a szenvedélyig, és kitartanom segít, élni én beléköltözöm — magára gyújtott, és végigégem. . M∙á∙r∙∙∙s∙o∙s∙e∙m∙∙∙f∙o∙g∙u∙n∙k . tudni nem tudni egymásról, már csak itt a közelemben, ha legtávolabb távol, ing alatt lángként rejtelek, hevével bőröm perzseled, járjak bárhol, fölékesítve napjaim a megújuló vágytól, s mint kit varázs ütött a rácsodálkozástól, úgy hasít belém (hogy bátran legyek bátor): mi már sosem fogunk se asztaltól, se ágytól. . . . j∙o∙b∙b∙∙∙h∙í∙j∙á∙n . vigyázzban állnak sorfalat . bár lejárt az utolsó haladék kínosan készségesek . újradefiniál a kudarc már nincs mit tűvé tenni hasít beléd idejében kellett volna mentséget keresned . unottan bele a képükbe ne élvezzék mennyire feszélyeznek jobb híján megpróbálod jelentésbe öltöztetni a hallgatást . elnéző mosolyok nyugtázzák tudják amit tudnak . kikészíted a fehér zászlót . . . ÚGY VOLT, ÚGY VAN . Akkor úgy volt, hogy ami lehet, lesz is. Esélyek sora jött, de mindjárt ment is. Én mégis maradtam. Úgy, mivel úgy volt. Van! Ez a sztorim. És cseppet sem túltolt. . .
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
