NAPLÓK: nem csak magamnak Legutóbbi olvasó: 2026-09-29 14:11 Összes olvasás: 43458| 10. | [tulajdonos]: fegyelem | 2006-03-07 09:02 | Tegnap a fegyelemről beszéltem. A fegyelem számomra azt jelenti, néhány réteggel közelebb jönni a felszínhez, s nem keresni. Rábízni azt a folyó időre. Kimondható szabályok mentén építeni tovább a napra-napot. Mint Rubljov a filmben. Baleset után feküdtem így a sürgősségin a hordágyon a függöny mögött.
Csak jajgatását értem a szomszéd megégett idegennek. A kisgyerek köré gyűlik most minden suhogó köpeny. A vállficamos ülve beszélget egy zsálya illatú nővel. Szavai közt a szégyen, neki nem annyira fáj épp, de fél. Fekszem csak. Fegyelem. Se középpont, se idő, se vágyak kusza sora. Lassan megszokom, hogy nem vagyok fontos. Arcomban szilánkok, fejemben nyugalom. Nem haltam meg és nem is élek. Az összetört skodában az útszélen maradt pirosan az akarás.
Így teszem magam zárójelbe most is. A zárójelek azért vannak, hogy maguktól nyíljanak.
Mikor terhes voltam és bátyám közölte velem telefonon, hogy anyám meghalt, rosszul használtam a zárójelet. Nem tudtam, hogy van idő, mikor robbanni kell vagy összeomlani. A babát féltettem, nem magam. S én rosszul használt zárójelek között hosszú hónapokon át össze-összeestem járdán, kórházi folyosón, liftben.
Magamba nézve látom: jó lenne most is. Járdán, kórházi foylosón, liftben...
Fegyelem. | |
| 9. | [tulajdonos]: + | 2006-03-06 20:04 | Antal Balázs
A várakozás
Hívom őt, de nem felel.
A bőre kell, a körme kell,
csak jönne el, csak jönne el!
Hall engem, de nem felel,
nem és nem felel.
Hívom őt, de nem felel.
Hívom őt, hogy itt legyen,
a füveken, a köveken,
csak itt legyen, csak itt legyen!
A húsa kell, a vére kell,
a szeméből a pára kell.
Sűrű a köd, nem felel,
nem és nem felel.
Hívom őt és nem felel.
Hívom őt, de nem felel.
Hívom reggel, délben, éjjel,
ő hall engem, o hall engem.
Csak jönne már, hogy itt legyen!
A haja kell, a nyála kell,
csak várom őt, hogy jönne el
és hívom, hívom, hívom őt. | |
| 8. | [tulajdonos]: katarzis elveszőben | 2006-03-06 19:51 | Tizennégy évesen egy horvátországi szigeten szabadtéri diszkóban táncoltam épp. Nem volt meg a képesség bennem, hogy örüljek a tengernek. Mindig is rossz turista voltam. Kék hullámok, napfény, sziklás sziget, homok. Nem szeretem a tengert azóta sem. Ott vagyok, élek a partján, gyönyörködöm és folyton keresem. Keresem az én tengerem. Talán akkor kezdődött ez, abban a diszkóban. Táncoltunk épp. Egy fél karú szerb cigány gyerek udvarolt nekem. Meg Dragan. Belőle csak a név maradt, a cigány fiúból a fájdalom. Meg ott volt a tanárúr, aki folyton a lábaimat nézte. Én is azt hittem fontos, hogy szépek. Mindenki táncolt. Valahogy úgy voltam akkor, hogy a táncot is csak kerestem. Olyannyira, hogy le kellett állnom, s körbenéznem. A kibetonozott tér szélére leültem. Nem emlékszem gondolataimra. Talán csak a kérdésre: mi ez? miért? minek? Ha nem szigeten lettem volna akkor, megindultam volna bárhová, csak el. El. Valahová haza.
Eszembe jutott most ez az este, a sziget, a megtorpanás, a kívüllkerülés.
Olyasmi gondolat kavarog bennem, hogy ülök most is, és iszonyú fegyelemmel gondolom végig, hogyan álljak föl és miért, s hogyan táncolok el majd egészen a tengerig.
A fegyelem maradt most az egyetlen eszköz. Így katarzis után.
| |
| 7. | [tulajdonos]: süt a nap | 2006-03-06 07:19 | Süt a nap. Észrevettem. :-) Meg az ég, meg a hó, meg a madarak.
Kávét ittam az étkező asztalnál. A tegnap ilyenkor még egyet fordul bennem, aztán lefekszik. Néha végleg elalszik. Tegnap a kedves olyat mondott nekem, amit már hallottam mástól, nyolc évvel ezelőtt: S most egész életemben azért kell bűnhődnöm, azért kell cipeljem minden fájdalmát és feszültségét kapcsolatunknak, mert egyszer azt mondtam, hogy tudlak szeretni, hogy szeretlek?
Nem teljesen így, nem ugyanazokkal a szavakkal, ezidáig két ember mondta ezt nekem. Teljesen ugyanazt.
Ezen gondolkodtam kávézás közben. Hogy mi is történik? Miért hangzanak el ilyen szavak most, életem legnagyobb szerelme során? S eljutottam a formáig. Mi van nekem? Én magam vagyok a formátlanság. Egy megfogható tulajdonságom van: az örökös figyelem, az örökös ragaszkodás valami formátlan legbelső igazsághoz. Elég-e mindez egy kapcsolathoz, elég-e mindez az élethez? Nagy erő, nagy koncetráció kell ahhoz, hogy forma nélkül működjön két ember. Ahol nincs szabály, ahol nincs rutin, ahol nincsenek támogató, keretet adó, a közbe illeszkedő, önműködő formák. Mint például a házasság.
Karenina Anna. Tolsztoj, milyen jól tuttad te ezt. Lehet-e mondani hogy Vronszkij hibás valamiben, lehet-e bármit is a szemére vetni. Csak úgy, mint mindenkinek.
Micsoda munka, micsoda hosszantartó kitartás, figyelem, belső megértés kell ahhoz, hogy őszintén kimondjam: Mozart, Bach, Bethowen nagy zeneszerzők. Hiszen nem tudom. Én nem tudom. S ha igazán következetes vagyok, csak egyet tehetek: Ki az a Mozart?
Egyedül vagyok. Gyorsan egy formát nekem! | |
| 6. | [tulajdonos]: olvad | 2006-03-05 20:28 | Már nem esik, olvad. Holnapra újra gyöngyös lesz a fa.
Milyen háború ez és mivel, mi zajlik közöttünk? Magamról tudom, egyre jobban, milyen nehéz nem hazudni, nem lenni reflexszerűen valaki, csak magamnak megmaradni név és félelem nélkül. Pillanatokra születő egyetlen valóság. Néhány perce a teraszon rám lehelt messziről. Végre megszólíthattam szerelmemet. | |
| 5. | [tulajdonos]: nevenincs | 2006-03-05 18:27 | A francba! Néha olyan eszeveszetten nyillal belém a csalódás maga. Ideiglenes szavak, ideiglenes szerelmek, ideiglenes igenek, nemek. Önvédelem, önállítás. Jaj, félünk a haláltól! :( Mint a szarkák röpülünk minden csillogóra. S jaj, mekkorát tud csalódni egy szarka. Nem minden szarka...
Újra és újra belekapaszkodom saját magamba, s eszeveszett erővel rángatok ki szöveteim közül valami nevenincs EGY-et.
Nincs más választásom.
| |
| 4. | [tulajdonos]: a parton | 2006-03-05 18:05 | Lent voltam a folyónál. Ilyen feketének még soha nem láttam. Norstein Süni a ködben című animációs filmjében volt a víz ilyen fekete, ilyen méyen eleven, ilyen mesét rejtő. A mai napon különben is az egyetlen látható szín íróasztali lámpám pirosa.
Reggel óta esik a hó. Gyönyörű. Semmi közöm hozzá. Először nem örülök valami szépnek. A férfi, akit szeretek, szólított így: kis hóesésem. Talán, ha ma is így szólítana, örülni tudnék a márciusi hónak.
Sírtam a parton. Dühös voltam. Becsapottnak éreztem magam, kislánynak, akivel ez megtehető. Az ártéri erdőben végre nem láthatott senki. Még hüppögtem is. Van egy fajta sírás, ami vetkőzés. Azt hiszem, egész életemben erre a sírásra várok. De az az igazi, az az igazi nem jött még el soha. Azt hiszem Raszkolnyikov ismerhette ezt a fajta sírást, mint amilyenre én várok. MIkor lemállik az emberről minden fölösleges. Szonja.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 3. | Seherezádé: kedves naplóíró! | 2006-03-05 09:02 | | Ha szereted a Dokkot legyél hasznára- Ezt könnyen megteheted, csak ki kell dolgoznod pár cikket az Enciben. Hasznos hely ez, tegyél róla Te is! SZép napot! | |
| 2. | [tulajdonos]: DOKK | 2006-03-05 08:39 | Esik a hó. Beleolvastam Igor Ravenclaw naplójába. Tolvaj Zoltán verseit nem olvastam el. Csak amit magáról írt. Meg az arcát néztem. DOKK. Vajon más is látja, milyen világot teremtett az, ki DOKK-ot teremtett? Vajon más is látja, milyen szép? S milyen könnyen hozzáférhető ez a szépség. Így lesz belőle narkotikum. Mennyivel közelebb és mennyivel távolabb lenne bárki tőlem, ki itt jelen van, olvasható, ha erdei utakon járnék vele, vagy kocsma asztalnál szoronganék: vajon tetszem neki? s ő tetszik-e?
Itt, most hatalmamban van mind, kit olvasok. Belerágom magam, ezer képzelt érzékszervvel és látom. Gyönyörködöm. Akkor mégis, mégis, mi ez a nyugtalanság? Talán mert szagok nélkül nincs kielégülés. Talán mert a helyiértéknek, a helyiértéknek kellene másnak lennie. Végülis élek. Szagom van, vagyok.
Tegnap még az jutott eszembe, s ma visszatért: jó lenne tudni, hogy Jónás Tamás szintén függő-e. Él-e benne a kényszer, hogy beírja: www.dokk.hu? S kényszer él-e benne? | |
| 1. | [tulajdonos]: ma már kevés vagyok | 2006-03-04 23:44 | A nap folyamán bele-bele néztem a DOKK oldalaiba. Néha csak leülök a gép elé és minden szándék nélkül beütöm: www..... Függőség. Ez jut gyakran eszembe. Tegnap egy új névvel találkoztam tt: Nagy Farkas Dudás Erika. Minden verse a maradanDOKK-ban kerkült. Végigolvastam. Most egy pillanatra lemerülök magam sem tudom hová... Minden idegszálam tudja-mondja-súgja: nem maradandók. Jók.
Beleolvastam Kovácske T János naplójába. Valójában csak az utolsó bejegyzésre emlékszem. Tetszik nekem ez a János. Már majdnem kifinomult néhány mozdulása. Már majdnem.
Egyszer éltem át, hogy élek. Hogy én vagyok. Egyszer. Ez akkor volt, amikor elhittem valaki szeret, engem szeret. Úgy megállni egy ember előtt, mint Isten előtt, amikor biztos vagy benne, hogy elfogad, legyél bámrilyen: ez a jelenvalóság maga. Az is lehet, hogy csak egy alaptulajdonságommal szembesültem. Saját magam börtönét láttam meg kívülről, mikor valaki kiszabadított onnan. Életemben először kívül voltam a rácsokon, s csodálkozva vettem észre őket. Azt éreztem: jelen vagyok. Megláttam azt is, hogy legbénítóbb rámnézve az, hogy nem szeretnek. Ezidáig azt hittem, a legnagyobb mozgatórugó a küzdelem mások szeretetéért. De nem. A legnagyobb mozgatórugó az, amikor a kapott szeretet olyan tiszta, hogy elsöpri a rácsokat, a létezés minden gátját. Amikor annyira csak létezel, hogy reflektálni, megérteni is elfelejtesz. Elfelejtesz félni, félteni önmagad.
Szeretném tudni, másoknál ez hogy van.
Mostanában különben is érzem, hogy nagyon kellene tudnom, más emberek belső világán át létezni. Másik lénybe belebújni, figyelni. Korábban azt hittem, elég vagyok én. A másik csak azért létezett, hogy ellenpontjaként magam igazoljam. Ma már kevés vagyok. Egyedül.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
