NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-04-12 23:10 Összes olvasás: 71139| 559. | [tulajdonos]: Féltitok | 2025-08-22 06:42 | Most nincs időm verset olvasni.
Ezért csak idehelyezek egy emléket.
*
Leejtettem...
Tegnap leejtettem a telefonomat,
Miközben kapkodtam a spirál fotózásával.
És megforráztam a macskát.
Letettem az etetőt forró vízzel.
De hiába voltam ott.
Csak egy pillanatra fordultam el.
Belekergette a másik.
Megijedtem, hogy nagy baj lesz.
De gyorsan kikapta a lábát,
A hátsókat már bele se tette.
Szerencsére csak megsütötte.
Rettenetes büntudat emésztett.
De mintha angyal vigyázna rá.
Az én ötletem meg ördögi volt.
Beteges vonzalmat érzek az élő párbeszédek iránt.
Talán, nem kellene cimkéznem.
Elég az; erős kifejezés. Főleg azok irént, amik kicsaltak belőlem valamit.
Akkor megy jól az írás ha egyszerre gondolom és érzem a dolgokat.
Most is egy ilyen pillanat van.
Mert általában, csak gondolom.
Jó lenne, ha mások jelenlétében is mernék érezni, mint tegnap a tiédben, azt a vissza-visszatérő lelki fájdalmat, amit a betölthetetlen űr okoz, s ki is tudnám fejezni, mint tegnap, az lenne a jó.
Valami készülődött, s először magamnak vallottam be, hogy hiányozni fogsz. Eszeveszetten.
Már most hiányzol. S olyan régen, hogy nem is tudom mióta, mert most a jelenben a múlt, utoléri a jövőt.
Olyan érzés ez, mintha egy élő lombos fát, valami ismeretlen erő tépne. Kitépne a mellkasomból. De nem bírja, csak húzza,
húzza mint egy szerte ágazó, erős gyökerűt.
Egyszerre fáj, sajog életem össze vesztesége. De mégis jó, mert érzem hogy élek. Mert érzek.
A tej, a gríz, a cukor, együtt.
Annyira feleslegeseknek érzem ezeket a netes beszélgetéseket. Időrablóak. Nem elégítenek ki. Ja, és fárasztóak.
Ne cseteljünk. A videóhívás jobb. Itt szaporán esik az eső. Nem elefánt, csak antilop cseppekkel.
A Levél
Sokan sokfélék vagyunk; mindenki másként éli meg a létezést. Te attól érzed létezőnek magadat, hogyha benne vagy a sűrűjében; minden hatásra valamilyen ellenhatással
válaszolsz. Nekem erre nincs már semmilyen igényem (talán soha nem is volt); én úgy szeretek létezni, mint egy megbúvó levél egy dús lombkoronában. Látni és gyönyörködni, ennyi nekem épp elég.
Sajnos nem sikerült feldolgozni azt, hogy ti ketten úgy viszonyultok egymáshoz, ahogy. Bármelyiktekkel beszélgetek, úgy érzem, a másikat elárulom. Ezért a csönd. Nem miattad, nem is miatta, csak miattam. Nem tudom kezelni mások utálatát. Ilyenkor úgy érzem, bármelyik féllel beszélek is, bármit mondok, minden szavam hazugság. Ezen a nyelven én nem tudok beszélni.
Ez nem bocsánatkérés, csak egy gondolat, amit úgy érzem, mindenképp köteles vagyok közölni.
Ugyanannyi idő óta nem írtam sehova.
Beszédes, hogy nem is jött semmi egyik irányból sem.
A másik oldalról te soha nem kerültél szóba, mégis érezni lehetett egyfajta méreg szétterjedését, amitől minden egyre hidegebb lett. Az utolsó időben, ha nem írtam, nem írt. Senkinek a kényszeredett válaszaiért nem koldulok, így hát én sem írtam többé sehová.
A minap nyitottam meg ezt a továbbküldős figyelmeztetést. Ahány "kapcsolatom" van, továbbítottam, bár sejtettem, hogy legtöbb helyen már megvan. Egy helyről köszönték csak meg. Egy helyről annyi jött vissza: "ezer éves". Csaknem belefagyott a kezembe a telefon a szívhidegtől. Hidegek a szívek. Ha valami személyes problémád van, valami komoly, ami megálljra késztet, s emiatt elmaradsz és nem vagy naprakész mintha ez szent kötelesség lenne, azt személyessértésnek veszik, akként is kezelik; az emberi lények mindenben okot keresnek, amiben pedig nem okot, abban kifogást és igazolást. (Példa éppen itt: visszaírtam, hogy "te mégsem küldted el nekem ezer éve", mire az jött válaszul, hogy én keveset vagyok - én vagyok tehát az ok, a cselekedeteim a mások igazolása.) Én megerősítem a fentebbit: nem miattad nem jöttem, nem is más miatt, csak miattam.
Ha olvasod, olvasod; ha nem, megértem. Nem várok hatást, sem következményt, csupán jött egy eső, megálltam egy percre, és eszembe jutottál.
Ez persze gyakran előfordul, de ezúttal úgy éreztem, írni is volna erőm.
Remélem jól vagy.
*
Helyzetjelentés
Igen. Jobban vagyok, mint voltam. Sokkal jobban, s most éppen Bélmegyeren. Mindennap főzök, levest is. A férjem kerítést bont, épít, kaptárat javít, szunyoghálós ajtót csinál.
Ő felváltva pálinkázik, és sörözik, én nem szólok érte, jól elvagyunk. Neki adtam a másik ház haszonélvezetét, ettől biztonságban érzi magát, mert nem rughatom ki, s tudja amit csinál, annak ő is haszonélvezője lesz. Boldog, szinte idilli a kapcsolatunk, már-már irígylésre méltó. Otthon a lakásban, csak aludni, olvasni, TV-t nézni tudna. Én meg netezni. Amit a szemem már egyre kevésbé bír.
Itt ha vége a napnak, elvonolunk, külön a két házba. A gyerekeink nagyon szeretnek bennünket, számtalan jelét adják, elhalmoznak minden jóval, mint szülőtársak, sikeresek vagyunk.
Az írás, nos, már se nem nyugtat, se nem izgat.
Van egy félig titkos kapcsolatom, egy nálam 20 évvel fiatalabb férfival, (az írás hozott bennünket össze), akit szeretek, akibe szerelmes vagyok, s akinek nincs felesége, élettársa, barátnője, akinek mint nő, csak én vagyok az életében, s akivel megbízunk egymásban, s aki nekem tökéletesen megfelel. Ez boldoggá tesz. Mostmár kölcsönösen meglátogattuk egymást, összesen hét napot, 6 éjszakát együtt töltöttünk.
Nagyon jó volt, és várom a következő találkozást.
Febe el van nélkülem, s remélem ez így is marad, mert nem szeretném A.-t megcsalni. - Istenem, kérlek, add hogy Febe ne akarjon velem többé találkozni! -
Számomra, ő már csak egy szép emlék, mint az írásaim oka, kiváltója. Elmúlt a rám tett hatása. Pedig azt hittem, hogy... és szerettem volna, ha ... az érzéseim iránta...kitartanak, amíg élek. De hát ki tud parancsolni a vágynak? Én, a szívemnek sem.
És, azt hiszem, hál'Istennek, nincs már rá szükségem. Neki sem énrám, s így már tőle is, mint a férjemtől, szabad vagyok.
Furcsa ez. Újra, és más valakit szeretni, akit bő 9 hónapja még nem is ismertem.
De, akivel még csak bő három hónapot töltöttünk együtt, és már túl vagyunk egy szakításon, 4,5 hónap szüneten.
Nagyjából ezek a közelmúlt történései.
Lehet hogy el fogsz itélni érte. Nem tudom.
| |
| 558. | [tulajdonos]: Patik földje | 2025-08-20 12:53 | Velős:
"Ennek a nyomornak aranyban van elrakva a fedezte."
Bánfi Ferenc Ortodox fényűzés
Bélmegyer, 2025.08.20.
*
Más:
Miles Davis - Kind Of Blue (Full Album)
Azt hittem nem szeretem Miles Davis muzsikáját, és Morzsi kutyám sem szereti, de vagyok annyira sznob, hogy dicsekedjek vele, hogy a fiam zenekara, ami a Meggyes Ádámé volt valójában, a Meggy Dzsessz Band, anno, játszotta M.D. számait, a hőskorban, mikor még a rajongóik a csilláron lógtak a Budaörsi Városi Klubban.
Nagy jövőt jósoltam nekik. De talán, ugyanaz volt a bajuk, mint most nekem, hogy szerettek játszani, de csak a saját örömükre, nem volt elég ambíciójuk a fennmaradáshoz, mert széthordta őket a zenei élet szele. Konkurenciának nem kellettek, saját tagnak igen. Én akkoriban szerettem meg a dzsesszt, de M.D. akkor sem lett a szívem csücske. Na majd most.
Mondjuk ez a szám
elég jó, elég laza.
Sajnálom, ha tiszteletlennek tűnök.
Ha nem tetszik,
küldjél haza.
Vezsenyi Ildkó Patik főldje
Bélmegyer, 2020.08.26.
| |
| 557. | [tulajdonos]: Fejtörő | 2025-04-12 09:44 | "Elég találkozni az igazsággal, hogy tudjuk, nem létezik."
Alain Delon | |
| 556. | [tulajdonos]: Bölcsesség a javából | 2025-03-07 20:27 | | "A boldogság az, amikor szereted mindazt, ami van, és mindazt, ami nincs." /DC/ | |
| 555. | [tulajdonos]: Felhőből | 2024-12-14 13:06 | | https://1drv.ms/w/s!AhJP21SMbLoyylcbLhw74DYH82bQ | |
| 553. | [tulajdonos]: Nézzük! | 2024-11-30 14:20 | | https://ibb.co/rQs47vf | |
| 552. | [tulajdonos]: Ki legény? | 2024-11-09 09:48 | Ki a legény?
Lehet, hogy igaz az a mondás, hogy nem az a legény, aki adja, hanem aki állja?
Sajnos, ami a "kritikát" illeti, részemről, én, beható, mély, fájdalmas
tapasztalatokat szereztem gyermekkoromban. Ennél fogva, önvédelemből,
mint egy pajzsot, egy érzéketlen alteregómat, magam elé tartva éltem ez idáig.
Pontosabban, 2014.08.24. 00:00-ig. Ez az alteregó, úgy működött, mint egy
gép. Néha azonban a bántás nyílhegyei ezen a pajzson is áthatoltak. Ilyenkor,
mindig összébb húztam magam.
De, nagyjából érintetlen maradt legbelső, didergő, vacogó, gyermeki énem.
Senki nem tudott megbántani, hisz nem igazi, őszinte önmagamat adtam.
A páncélról minden visszapattan.
A kritika nem engem, hanem a „produkciót” érte.
Valahogy meg akartam kímélni magamtól a világot.
Hiszen úgy tudtam, nem vagyok jó!
Természetesen minden kritika, jobbító szándékú volt, s „engem volt hivatva
szolgálni".
Néha becsúszik ez a kép.
Lehetnek még rajtam kívül, mások is hasonlóan ezzel.
De mindig nagyon meg akartam felelni az általam kiválasztott személyeknek, az
engem érdeklő témákban s igyekeztem mindig elég biztosan nagyot dobni,
hogy elnyerjem a tetszést.
Néha azonban belenyomtak a fájdalmas múltba.
Fájdalmas múlt egyenlő anyaggá manifesztálódott szellem.
Elég kemény.
Öntöttek már elevenen betonba?
Engem sem, de valami hasonló érzés lehet.
A „sár univerzumában” is jobb, mert ott, legalább „szabadon” dagonyázhatsz.
Egyszer, egy bohóciskolai színpadi fellépés után, megkérdezte tőlem a bohóc-
tanár.
„Mondd, ki tett téged tönkre?”
Én, most már azt kérdezném inkább magamtól, hogy mi?
Ha a szeretetet természetesnek vesszük, mint a jót, minden figyelmünket
magára vonja a rossz.
Tehát, aki figyelmet akar, rosszalkodik.
Ebben viszont elég nagy már az ingerküszöbünk.
Egyre inkább hozzászokunk a rossz dolgokhoz.
A figyelemhez így egyre nagyobb rosszat kell elkövetni.
Lásd, robbantások! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 551. | Faopál: Re: | Tintareb: Faopálnak | 2024-11-05 02:35 | Szia Tintareb! Igen, mindegyik problémás lehet annak, akinek jó a memóriája. Egyébként, szép mondat. Kösz, hogy írtál nekem.
Maradok szeretettel: Faopál | |
| 550. | [tulajdonos]: Lehetsz megnemértett | 2024-11-05 02:25 | én sajnálom a költőket hogy
mindig újabbnál újabb és
egyre jobb verset kell írniuk és
meg kell jelenniük különféle nyomtatott és online folyóiratokban legtöbbször ugyanabban az egy-két tucatban és
a legjobb megszámlálhatatlan sorstárs közé kell tartozniuk, hogy
barátkozniuk kell egymással hogy
Kossuth díjast kell felmutatniuk akire aztán büszkék s akire a barátjuk hivatkozhat aki a könyvét bemutatja, és
vagy előszót ír hozzá meg egy mesterszonettjük is felbukkan valahol amivel jól elnáspángolja majd az a barát a költő felebarátokat javítási céllal és jó ha ... alkoholista vagy drogos és
cigizik és közhírré tétetik ez is
és művészképet kell vágniuk hozzá és
szikárnak és túlsúlyban férfinak kell lenniük
és ha meghalnak majd a hír futótűzként terjed sokan sajnálkoznak és mindenki megbánja aki szólt hozzájuk vagy róluk hogy
miért nem szólt többet vagy kevesebbet kedvesebbet
szalad a rosszhírrel hogy
jóvá tegye
igyekszik istennyugosztalját mondani elsőnek az elsők között
hálát adok a jóistennek hogy nem vagyok költő így számukra majd örökké élek mert
senki nem fogja megmondani nekik hogy meghaltam s hogy már nem félek
hogy kiderül sosem voltam egy igazi
*
én sajnálom a költőket hogy
mindig újabbnál újabb és
egyre jobb verset kell írniuk és
meg kell jelenniük különféle folyóiratokban
legtöbbször ugyanabban a féltucatban és
a lejobb megszámlálhatatlan közé kell tartozniuk miközben az írásaikból egy-vagy két tucat bajtársuk tud megélni
akiknek barátkozniuk kell egymással hogy
Kossuth díjat kell felmutatniuk
akire aztán barátaik hivatkozhatnak
aki a könyvüket bemutatja és vagy előszót ír hozzá
meg egy mesterszonettet is jó ha
és nem árt ha alkoholista vagy drogos és
cigizniük is kell és
művészképet kell vágniuk hozzá és
túlsúlyban férfinak kell lenniük vagy jó ha
saját neműekkel hogy
ha meghalnak egyszer sokan sajnálkozzanak és mindenki megbánja majd aki hozzájuk szólt hogy miért nem szólt kevesebbet, kedvesebben és
szalad a rosszhírrel
igyekszik istennyugosztalját mondani elsőnek az elsők között
hálát adok a jóistennek hogy nem vagyok költő így számukra majd örökké élek mert
senki nem fogja megmondani nekik hogy meghaltam hogy már nem félek
s hogy nem voltam egy ---
Jaj! De nem voltam!
Mennyire nem voltam!
Egy igazi.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
