NAPLÓK: Nő a lámpák mögül Legutóbbi olvasó: 2026-03-27 12:21 Összes olvasás: 38316| 12. | [tulajdonos]: Magány | 2007-07-22 18:00 |
Még néhány nap, és újra elérhetem, ha akarom. Tudja, hiába mondtam én bármit is, akarom. Hiányzik, és ezen nincs mit szépítenem. Ma belegondoltam, mi lesz, ha túl jól sikerült lebeszélnem magát a további kapcsolattartásról. Mi történik, ha maga helyett csak a csend érkezik meg? Képes leszek-e nyugton ülni, és szép komótosan elfogyasztani a főztömet? És ha ír? Hogy tudok távol maradni, ha ír? Lehet-e majd normális mederbe terelgetve folytatni azt, ami a mi helyzetünkben nem normális? Létezik-e olyan vonzódás, amelyben nem lépik át a határokat? Őrlődöm. Nem akarok a sorompó túlsó oldaláról integetni magának! Igenis dönteni akarom a falakat, bármilyen ügyesen emeltük is fel elvekből és konvenciókból. Titkon azt remélem, csak egymásra hánytuk a téglákat, és nem habarcsozta be később se senki a közöket. | |
| 11. | [tulajdonos]: Sikoly | 2007-07-22 16:59 | | Elköszöntem. Azt mondtam, ennyi volt, nincs tovább. És mégis, olyan vagyok mint a szél, hol elül, hol feltámad; segít, vagy gátol; simogat, borzongat, máskor dühödten szaggatja a fákat. Üvöltés és sikoly. Visszhang. Visszaverem. Sejtjeim közt csapódik ide-oda. Érzékszervek. Érzékelek. Idegek. Közvetítenek. Emlékek. Felélednek. Most épp egy kép. Egy érintés. Talán meg sem történt. Csak a szél. Nem maga, nem én! | |
| 10. | [tulajdonos]: Csak lassan! | 2007-07-21 07:49 | | Számolom a nappalokat és az éjszakákat, mint kislány koromban. Annyira nehezen múlik az idő. Tegnap este sétáltunk párommal a belvárosban. Többször csuklani kezdtem. Magára gondoltam, és azonnal vége szakadt. Teljesen gyerekes vagyok. Szeretném, ha Maga is gondolna rám. Szeretném, ha Maga is számolná, hogy még hány nap és hány éjszaka. Szeretném, ha Maga is látná a szemem. Szeretném. Szeretném, ha maga is úgy döntene, kaptunk egy esélyt, és nem szabad elmennünk mellette. Csak lassan sétálni együtt az esőben, és kiélvezni a pillanatot. Azt, és annyit, amennyit adni tudunk egymásnak, és azt, és annyit, amennyit tiszta szívvel tudunk fogadni egymástól. Csak lassan. | |
| 9. | [tulajdonos]: Nem mondanám | 2007-07-21 07:44 | | Jó reggelt Kedves! Tudja, mit tennék most legszívesebben? Visszaforgatnám az időt. Annál a délelőttnél megállítanám a mutatókat. Fognám a kezét, mint akkor, és nem az ellenkezőjéről beszélnék, mint amit érzek. Nem mondanám, hogy nem szabad írnunk egymásnak többet. Nem mondanám, hogy figyeljen otthon az apró jelekre, és vegye komolyan neje kitöréseit. Nem mondanám, hogy közös nyaralásuk esély, rendeződhet kapcsolatuk, visszalophatják mindennapjaikba a tüzet. Nem mondanám! Csak hallgatnék, és elmerülnék két szemében. | |
| 8. | [tulajdonos]: szeretlek | 2007-07-21 07:35 | Néhány szó egy másik jelenetből:
- Félek, amikor így nézed a tengert.
- Itt búvárkodtam.
- Szeretnék megbeszélni valamit.
- Ne itt!
- OK.
Majd két egymást követtő csobbanás.
- Itt megfelel?
- Meg.
- Akkor beszéljünk az én világomról...
Szeretlek.
| |
| 7. | [tulajdonos]: Elhatárolódás | 2007-07-20 20:56 | Van a film elején egy jelenet.
A kis Jacques és nagybátyja tekerik a csörlőt. Az ,,öreg" csak beszél és beszél, majd hirtelen elhallgat, és rászól a gyerekre:
- Te soha nem kérdezel. Kérdezz!
- Hát jó. Miért hagyott el az anyám?
- Tekerd! - majd néhány másodpercnyi hallgatás után:
- Anyád nem hagyott el, csak visszament Amerikába. Ott érzi jól magát. Tudod, a nők kiszámíthatatlanok, olyanok, mint a tenger.
Úgy érzem ebben a jelenetben előrevetül a film mondanivalója. A történet leginkább egy álombeli élményhez hasonlít, titkos vágyainkhoz szól, azokat piszkálja fel; a megfoghatatlant, örök elvágyódást. Jacquest megkísérti a szerelem és szenvedély határtalan, tiszta élménye, megtapasztalja a feltétel nélküli önfeladást, de szíve így is a tengeré marad. Jacques a világunk szabályait érteni nem képes, magába zárkózott ember, idegenként él a földön, tulajdonképpen képtelen elfogadni a társadalmi normákat, az asszimilálódást. Enzó ezt így fogalmazza meg egy másik jelenetben:
- Vigyázzon! Maga túl szerelmes, nem látja a valóságot. Jacques, ne higgye, hogy egy ember. Egy másik világból érkezett.
Hányszor éreztem én is valami hasonlót már kicsi lány korom óta. Folyamatosan szerepeket osztottak rám. Példákat állítottak elém, és én igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Aztán mindig történt valami egészen apró dolog, amit úgy éltem meg, hogy nem tartozom ide, más vagyok, és képtelen olyanná válni, mint amit elvárnak tőlem. Emlékszem, hogy volt egy időszak, amikor a családban nem találtam gyerekként a helyem. Nem tudom, mi is indította el a gondolatfolyamot bennem, hogy csak örökbefogadott vagyok. Hiába hallottam történeteket pocaklakó koromról nagyanyámtól, édesapámtól, édesanyámtól, a kétség évekig ott motoszkált bennem. Ma már tudom, ez volt az első kikísérletezett ügyetlen technikám, aminek segítségével el tudtam távolodni saját jelenemtől, és mint egy megfigyelő, néhány méter távolságból szemlélni önmagam és környezetem. Az első elhatárolódás.
| |
| 6. | [tulajdonos]: Ár-apály | 2007-07-20 11:29 | Meséltem már magának, milyen nagy szerepe van életemben a víznek. Megnyugtat és megbékélést hoz a lebegés. Képes lennék órákig oldódni a súlytalanságban. Szeretem a természetes vizeket, és tisztelem a tengert. Sokáig azt hittem, semmihez nem hasonlítható a víz alatti csoda, vagy a felszíni nyugodt ringatózás. Ma már tudom, épp ilyen érzés a beteljesülés. Lehet, hogy furcsának tartja párhuzamot vonni a szexualitás, és vízben átélt béke közt.
25 évet életem le egy olyan párkapcsolatban, ahol nem ismerhettem meg az igazi beteljesülést. Azóta függővé váltam. A megtalált szexuális-harmónia tart fogva egy másik kapcsolatban, ahonnan józan fejjel menekülnék. Szenvedély. Hangszer vagyok egy férfi ujjai közt. Szaxofon vagy hegedű, talán. Az elnyújtott orgazmus a lebegés, a testemben táncoló hullámok a szél fodrozta vizet idézik. A fokozódó sóvárgás a part menti sziklák ostroma. A kielégülés a sziklák fölött átcsapó tenger győzelme.
Érzékeim fogva tartják, de lelkem vágyik a léleksimogatásra. Sóvárog maga után. Azt hiszem, ez az igazi csalás, fantáziálok más karjai közt.
Elképzelem, hogy ott sétálok magával reggel a parton. Leguggolunk egy-egy mélyedés mellett. Rácsodálkozunk a parton fogságba esett életre. Langyos szél fodrozza a vizet. Megfogom a kezét. Együtt futunk be a tengerbe. Úszunk és úszunk, majd a lebegés...
| |
| 5. | [tulajdonos]: A nagy kékség | 2007-07-20 10:54 | | Azt mondta, ha megnézem a filmet, érteni fogom. Tudom már mire gondolt. Mi magunk vagyunk a nagy kékség. Vonzás és taszítás. Évtizedekig múltbéli vágyainkat dédelgettük mindketten. Ha jól emlékszem, úgy fogalmazott, lezáratlan maradt kapcsolatunk. Igaza lehet. Lemerültünk emlékeink tengerébe, mint a filmben a két búvár. Küzdelmük, vonzódásuk, visszahívó erejű vágyakozásuk tárgya mindig ugyanaz, a nagy kékség. És velünk hogy lesz tovább? Valaminek lennie kell ott lent! Azt mondtam, megállj! Tovább nem szabad! Épp úgy nem gondoltam komolyan, mint maga. Nem akarom, hogy eltűnjön az életemből. Nem akarom, hogy ne írjon. Nem akarom, hogy ne találkozzunk többet. Most én kérdezem, ugye érti? | |
| 4. | [tulajdonos]: Lélegezz! | 2007-07-19 13:56 | Fejemben zümmögött a Ghymes dal, ritmusára lépdeltem maga mellett az esőben. Vágytam érintését.
"Édesem, csak lélegezz,
Mint a túlvilág.
Táncba csalt s most így szuszog,
Szép, de fáj a tánc."
Boldog és büszke voltam, hogy megmutathatom gyermekkorom mesebirodalmát. Most már maga is tudja, hol születik a csend. Most maga is érezhette a Tenkes ölelését. Mosolyogtam, ahogy arról mesélt, ma is inkább hallgat és megfigyel, mint az a kissrác rég. Néztem csak, és közben végigsimítottam a kezét. Magát is elérte a varázslat, magának is épp annyira fáj, és épp annyira jó.
| |
| 3. | [tulajdonos]: Időtlenül | 2007-07-19 12:37 | Az a néhány óra együtt a malomnál, boldogságból és lemondásból kevert koktél.
Mint egy kamasz, úgy vártam a megbeszélt motorozást. Elvisz a világ végére! Éjjel szinte semmit nem aludtam. Izgatottan öltöztettem ünneplőbe a lelkem. Sírva fakadtam, mikor tervezett indulásunk előtt leszakadt az ég. Azt ígérte, elintézte, csodálatos időnk lesz! Mégsincs akkora befolyása az égiekre, mint rám? Reménykedtem, hátha megkönyörülnek rajtunk ott fent.
Amikor megérkezett üzenete, hogy autóval érkezik, már nyugodt voltam. Élveztem a várakozás. Verset írtam magához, épp olyan gyermekien tiszta a szöveget, mint ami betölt, és feszít. Igen, jól olvassa, azt írtam, tiszta. Tudom, hogy nem illendő épp ezt a jelzőt használnom, hisz maga nem független, nem lenne szabad szeretnem. Én mégsem érzem úgy, hogy bűnös lennék. Nem tettem semmi rosszat, csak örülök, hogy van, örülök, hogy a közelemben, boldog vagyok, ha ír, boldog vagyok, ha néha láthatom. Nem akarom becsapni egyikünket sem. Természetesen több ez, mint két gyerek szerelme volt egykor, mégis, ha belegondol, hagyományos értelemben csupán léleksimogatás. Eleinte megrémisztett a nosztalgiázó romantikába belekeveredő testi sóvárgás, de már nyugodt vagyok. Nem harcolok. Várok. Várom, hogy maga is megvívja a belső harcát, hogy tisztázza, pusztán a hormonjai hajtják, vagy mindketten ugyanazt érezzük.
Két hét. Két hét távolság. Ha csak megkívánta a nőt, most a családja körében töltött idő alatt visszaállhat lelki egyensúlya, de ha amit érez, valóban szerelem, akkor nagyon bánt, hogy az érzés tönkreteszi az idei szabadságát.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
