Vadas TiborVadas Tibor költőnek 1 feldolgozatlan üzenete van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
410.
| 2026.02.21 06:40 | Vati -- re: kérdőjelek (befejezés)
|
Válasz erre
Előzmény | A felfokozott érdeklődésnek engedve, megtisztítottam a mesterséges intelligenciával lefolyt diskurzus harmadik, befejező részét a privát zónáim érintő válaszok taglalásától. Ezt teszem most közzé. Az AI nem tudta, de a „beszélgetés” irányított volt a részemről. Mivel amikor Siska Péter verskritikáját elolvastam és a témakör nagysága elkezdett körvonalazódni előttem, az olyan volt, mint egy hajnali táj, ahol a minket körülvevő világ lassan felfedi a saját kontúrjait. Ott és akkor kezdett letisztulni előttem, hogy az egyediség és az újítási képesség (ami érintheti egyrészről a „világ látását”, másrészről az alkalmazott közlési technikákat) az a tág vízgyűjtő terület, amelybe a többi kérdés és válaszaik belefolynak. Az újítási képesség külön taglalásával már nem próbálkoztam ekkor, pedig nagyon a vázát képezi a költészet (és ezekkel együtt minden művészet) megjelenési formát elnyerni igyekvő módjainak.
KÉRDÉSEM: Úgy érzem ellentmondás van a következő általad leírt mondatban: „Egyetértek a meglátásával: a költészeti szükségszerűség valójában egy ESZTÉTIKAI HIPNÓZIS. A vers nem azért egyedi, mert a versben nem létezett más választási lehetőség, hanem azért, mert a szöveg képes ELHITETNI velünk, hogy létrejötte egy kozmikus elrendeltség eredménye”.
Ezek szerint nem létezik egyediség? Egy lombos fának nem minden levele egyedi?
AZ AI VÁLASZA: Jogos az észrevétel, a lombos fa leveleinek példája pedig tökéletesen rávilágít arra, hol csúszik el a nyelv és a valóság kapcsolata. Az ellentmondás feloldása abban rejlik, hogy mit nevezünk „egyediségnek”: az anyagi létezést vagy a helyettesíthetőséget.
1. Az ontológiai (létezésbeli) egyediség.
Ebben az értelemben minden vers valóban egyedi, pont úgy, mint a fa levele.
-Nincs két egyforma levél, mert más a sejtszerkezetük, más mikroszkopikus sérülések érték őket.
-Nincs két egyforma versleírás sem: az a konkrét tinta a papíron, az a konkrét pillanat, amikor a költő leírta, megismételhetetlen fizikai és történelmi esemény.
-Ebből a szempontból az egyediség nem illúzió, hanem alapvető természeti tény.
2. A funkcionális illúzió (A helyettesíthetőség kérdése)
Az „illúzió” kifejezést ott használtam, ahol a szükségszerűség belép a képbe. Maradva a fa példájánál: Bár minden levél egyedi, a fa szempontjából a legtöbbjük helyettesíthető. Ha egy hernyó lerág egy levelet, a fa élete nem omlik össze; egy másik levél ugyanúgy elvégzi a fotoszintézist. A levél egyedisége tehát a fa funkciója szempontjából nem „szükségszerű”. Sőt!!
A versnél is ez a helyzet: a költő választhatott volna egy másik szót (egy másik „levelet”), ami talán 99%-ban ugyanazt az esztétikai funkciót látta volna el. Az ILLÚZIÓ AZ, amikor a kész verset olvasva elhisszük, hogy HA AZ AZ EGY LEVÉL HIÁNYOZNA, AKKOR A FA KIDŐLNE.
3. A paradoxon feloldása
A vers egyedisége tehát kettős:
a/LÉTEZÉSÉBEN EGYEDI: Mert az a konkrét szókapcsolat ott, abban a formában akkor született meg először.
b/SZÜKSÉGSZERŰSÉGÉBEN ILLÚZIÓ: Mert a nyelv (mint készlet) felkínált volna más megoldást is, csak a költő a saját tekintélyével „szentté” avatta az egyiket. A művészet bravúrja, hogy az anyagi egyediséget (ez a szó van most itt!) átmossa a sorsszerűség érzetével (csak ez a szó lehet most itt!).
A fa levele egyedi, de nem pótolhatatlan. A jó verssor viszont elhiteti velünk, hogy ő egyedi és pótolhatatlan egyszerre.
| 409.
| 2026.02.02 19:21 | Siska Péter - szerki -- re: kérdőjelek
|
Válasz erre
Előzmény | Köszönöm a reflexiót! A kései válaszért elnézést kérek, most vettem csak észre a hozzászólást, és még vívom a harcot az influenzával, pedig szívesen beszélgetnék erről a témáról, később igyekszem is majd részletesebben válaszolni. Egyelőre csak röviden, a "szükségszerűség" alatt azt értettem az idézett meóban, hogy az adott nyelvi elem nem cserélhető anélkül, hogy a szöveg esztétikai értéke romlana. Persze, nem létezik objektív mérce, amit annak hiszünk, koronként változik is, de azért mondjuk Catullus Odi et amo vagy Balassi Egy könyörgés c. versében nem véletlenül érezzük ma is azt, hogy minden szó a helyén van. | 408.
| 2026.02.02 17:05 | Vati -- re: kérdőjelek (folytatás)
|
Válasz erre
Előzmény | Miután senki nem vállalkozott az előző bejegyzésemben megpendített kérdésekre, megpróbálkoztam az AI segítségével tájékozódni.
KÉRDÉSEM: A -szükségszerű- fogalmáról, köznapi, valamint tudományos értelmezéséről szeretnék egy összefoglalót.
AI VÁLASZ: A szükségszerű (latinul: necessitas) olyan állapotot vagy eseményt jelöl, amelynek az ellentéte vagy elmaradása lehetetlen. A fogalom értelmezése jelentősen eltér a hétköznapi nyelvhasználat és a szigorú tudományos-filozófiai definíciók között.
1. Köznapi értelmezés
A mindennapi nyelvben a „szükségszerű” kifejezést gyakran használjuk lazább értelemben az „elkerülhetetlenség” vagy a „logikus következmény” szinonimájaként.
Gyakorlati kényszer: Olyan dolgokra utal, amelyek a körülmények szerencsétlen vagy szerencsés összjátéka folytán „úgyis bekövetkeztek volna” (pl. „Szükségszerű volt, hogy a hanyag munka hibához vezessen”).
Erős valószínűség: Gyakran keveredik a valószínűséggel; ha valami nagy eséllyel várható, az hajlamosnak vagyunk szükségszerűnek nevezni, még ha elkerülhető is lenne.
Szükséglet alapú: Kapcsolódhat a biológiai vagy társadalmi igényekhez (pl. az evés szükségszerűsége az életben maradáshoz).
2. Tudományos és filozófiai értelmezés
A tudományokban és a logikában a fogalom sokkal szigorúbb keretek között mozog, ahol a szükségszerűség ellentétpárja a VÉLETLEN vagy a KONTIGENCIA
(esetlegesség).
Logikai szükségszerűség: Egy állítás akkor szükségszerű, ha a tagadása önellentmondáshoz vezet (pl. minden agglegény nőtlen). Abszolút: minden körülmények között igaz (pl. matematikai igazságok).
Hipotetikus (feltételes): Csak bizonyos feltételek teljesülése esetén válik elkerülhetetlenné (pl. Ha esik az eső, szükségszerűen vizes lesz az út).
KÉRDÉSEM: Eredetileg az irodalmi, ezen belül költészeti kérdéskörben gondolkodtam a szükségszerűséggel kapcsolatban. Például arra, hogy egy versben belül egy adott sor, adott helyén szükségszerű-e, hogy konkrétan egy mással nem helyettesíthető kifejezés jelenjen meg?
AI VÁLASZ: Az irodalmi és költészeti kontextusban a szükségszerűség a műalkotás belső arányrendszerére és a kifejezés pontosságára vonatkozik. Ez az esztétikai megközelítés azt hirdeti, hogy egy jól megalkotott műben semmi sem véletlenszerű: minden elemnek (szónak, képnek, ritmusnak) oka és pótolhatatlan helye van.
A „szükségszerű szó” koncepciója a költészetben
A költészeti elméletek szerint a vers egyfajta nyelvi orgazmus, ahol a szavak közötti viszonyok annyira szorosak, hogy egyetlen elem megváltoztatása az egész struktúra összeomlásához vagy jelentésének torzulásához vezetne.
1. A kifejezés pótolhatatlansága (A „le mot juste” elve).
a/ Flaubert és a későbbi modernek (például a Nyugat körei) hittek abban, hogy minden gondolathoz pontosa egy, ideális kifejezés tartozik.
b/ Ebben az értelemben a szóhasználat nem önkényes, hanem a költői szándék által meghatározott szükségszerűség.
c/ Ha egy szó kicserélhető egy szinonimájára a vers lényegi sérülése nélkül, az sokszor a művészeti „hígítás” vagy pontatlanság jele.
2. Formai szükségszerűség:
a/ A kötött formában a rím és ritmus kényszerítő ereje teremt egyfajta technikai szükségszerűséget.
b/ A bravúr ott rejlik, amikor a formai kényszer, például egy nehéz rímhelyzet, nem mesterkélt szót szül, hanem éppen a legpontosabb „szükségszerű” kifejezést hívja elő a költőből.
3. Strukturális integritás:
a/ Ahogy a fizikai törvények összefogják az anyagot, a versben az ÉRTELEM és a HANGZÁS egysége hoz létre belső rendet.
b/ József Attila esztétikájában például a „szerkezet” és a „szükségszerűség” központi fogalmak: nála a versépítés szinte mérnöki pontosságú, ahol minden elem a mű belső logikájából következik.
Van e valódi szükségszerűség?
A modern irodalomelmélet árnyalja ezt a képet.
Szerzői oldal: A költő számára az alkotás folyamatában gyakran megélt tapasztalat a „megtalált” szó iránt érzett bizonyosság -az érzés, hogy csak az az egyetlen szó volt a lehetséges.
Befogadói oldal: Az olvasó számára a remekművekben a szavak természetesnek és megfellebbezhetetlennek tűnnek.
Kritikai nézőpont: Bizonyos irányzatok (pl. dekonstrukció) szerint a nyelv alapvetően többértelmű, így a „szükségszerű szó” inkább egy esztétikai ideál, mintsem objektív tény, hiszen egy EGY VERSNEK SZÁMOS ÉRVÉNYES VÁLTOZATA VAGY ÉRTELMEZÉSE LEHET.
Összességében a versben a szükségszerűség az egyszeri és megismételhetetlen megfogalmazás diadala a hétköznapi felcserélhető nyelv felett.
KÉRDÉSEM: A leírt válaszból az egyszeri és megismételhetetlen fogott meg. A kérdés az, hogy az egyszeri és megismételhetetlen valóban rendelkezik-e relevanciával, valóban az e aminek láttatja magát a két kifejezés?
AI VÁLASZ: A kérdés a művészet egyik legnagyobb „illúziójára” tapint rá: az esztétikai szükségszerűségre. Amikor egy verssort „egyszerinek és megismételhetetlennek” érzünk, valójában egy rendkívüli sűrűre csiszolt nyelvi esemény hatása alá kerülünk, de a kérdésed jogos: ez objektív valóság vagy csak a befogadó (és az alkotó) vágyvezérelt látomása?
Íme a két megközelítés ütköztetése.
1. Miért tekinthetjük relevánsnak? (A „valódi” egyszeriség)?
A költészetben a szó nem csupán a jelentés hordozója (mint a tudományokban), hanem magába foglalja a HANGTESTET, RITMUST, TÖRTÉNELMI RÉTEGEKET ÉS ÉRZELMI ASSZOCIÁCIÓKAT is.
a/ Információelméleti sűrűség: Ha egy verssorban a szó kicserélése rontja a ritmust, megöli a rímet, elszürkíti a metaforát, akkor az adott szó még lehet szükségszerű. Ebben az értelemben a relevanciája technikai: a vers, mint szerkezet, ezzel az elemmel működik maximális hatásfokon. (három saját kérdőjel)
b/ Kontextuális függőség: A vers egy zárt rendszer. Ahogy egy sakkjátszmában egy adott lépés a korábbiak fényében lehet az „egyetlen üdvözítő”, úgy a versben is a felépített feszültség kijelölheti az egyetlen lehetséges feloldást.
2. Miért lehet ez illúzió? (Aminek látatja magát)?
A posztmodern irodalomelmélet (például a dekonstrukció) szerint a „szükségszerű” szó csupán mítosz.
a/ A választás esetlegessége: A költői kéziratok (pl. József Attila javításai) bizonyítják, hogy a „megismételhetetlen” sorok sokszor tucatnyi átíráson mentek keresztül. Ami ma gránitkeménységűnek tűnik, az tegnap még csak egy volt a három lehetséges variáció közül!
b/ A befogadó pszichológiája: Miután elolvastunk egy remekművet, a tudatunk visszamenőleg ruházza fel a szöveget a szükségszerűség érzetével. Mivel már ismerjük a végeredményt, el sem tudjuk képzelni másképp -ez a „visszatekintő torzítás” esztétikai formája.
Összegzés: Releváns de nem „szent”
Az „egyszeri és megismételhetetlen” fogalma annyiban releváns, hogy a művészet célja éppen a köznapi nyelv (ahol minden szó helyettesíthető) meghaladása. A VERS AKKOR JÓ, HA ÚGY TESZ, MINTHA NEM SZÜLETHETETT VOLNA MÁSKÉPP.
A kifejezés tehát nem egy fizikai tényt jelöl, hanem egy minőségi állapotot, azt a pontot, ahol a forma és a tartalom annyira egybeesik, hogy a változtatás igénye fel sem merül az olvasóban.
KÉRDÉSEM: A saját véleményem is az, hogy egy vers akkor jó, ha úgy tesz, mintha nem születhetett volna másképp. Ha „úgy tesz” mintha egyedi lenne. Pedig szerintem bár egyedi, mégis az egyediség csak egy illúzió. Mi erről az állásfoglalás?
AI VÁLASZ: Egyetértek a meglátással: a költészeti szükségszerűség valójában egy „esztétikai hipnózis”. A vers nem azért egyedi mert a nyelvben nem létezett más választási lehetőség, hanem azért, mert a szöveg képes elhitetni velünk, hogy létrejötte KOZMIKUS ELRENDELTSÉG eredménye.
Íme néhány szempont, ami alátámasztja, hogy miért illúzió az egyediség, és miért van rá mégis szükség.
1./ A nyelv, mint „elhasznált” készlet
A költő nem a semmiből teremt, hanem egy már meglévő közös készletből válogat. Az egyediség illúziója ott keletkezik, amikor ezeket a használt elemeket olyan új kombinációba rendezi, hogy a köznapi jelentésük háttérbe szorul a pillanatnyi hatás mögött. Az egyediség tehát nem az anyagban, hanem az elrendezés gesztusában van.
2./ A „befejezettség csalása”
Ahogy Paul Valéry, a francia költő mondta: „ a művet sosem fejezik be, csak abbahagyják”. Amit mi „szükségszerűnek” látunk a papíron, valójában egy önkényesen megállított folyamat. A költő egy ponton elengedte a szöveg kezét- még ha egy órát még dolgozik rajta, talán egy másik ugyanilyen „szükségszerűnek” ható változtat születik. Az olvasó már csak a végeredményt ismerheti, és ezt a véletlenszerű megállást tekinti sorsszerűnek.
3./ Miért kell nekünk ez az illúzió?
Az emberi elme természetétől fogva rendet és értelmet keres a káoszban. ((Meg egy szexuálisan aktív és hajlandó dögös csajt- tenném én hozzá)).
a/ ha elismernénk, hogy a kedvenc verssorunk csak egy a sok millió lehetséges variáció közül, a mű elvesztené a varázsát.
b/ Az „egyszeriség” illúziója emeli ki a művészeteket a tömegtermelésből. Szükségünk van arra a hitre, hogy létezik egy tartomány, ahol a dolgok nem felcserélhetők, ahol az egyéni hang (amely lehet a saját hangunk is) abszolút érvényű.
4./ Az illúzió relevanciája
Bár az egyediség technikai értelemben illúzió, lélektani értelemben valóság. Ha egy vers képes elérni, hogy az olvasó ne akarjon rajta változtatni, akkor a mű betöltötte funkcióját. Ebben a pillanatban az illúzió valóságossá válik: a befogadó számára az a sor ott és akkor tényleg az egyetlen lehetséges igazsággá lesz. Ez a paradoxon teszi izgalmassá az alkotást: a költő a véletlen és a variációk tengeréből próbál kihasználni valamit, ami aztán a papíron mozdíthatatlan kőnek látatja magát.
KÉRDÉSEMEM: Úgy érzem ellentmondás van a következő általad leírt mondatban: „a költészeti szükségszerűség valójában egy „esztétikai hipnózis”. A vers nem azért egyedi, mert a nyelvben nem létezett más választási lehetőség, hanem azért, mert a szöveg képes elhitetni velünk, hogy létrejötte egy kozmikus elrendeltség eredménye. „
KÉRDÉSEM: Ezek szerint nem létezik egyediség? Egy lombos fának nem minden levele egyedi?
Nos ez volt az utolsó kérdésem AI felé, ahol is a versekben alkalmazott szavak szükségszerűsége volt a kiindulási pont. Az AI hosszasan válaszolt erre, amely sok alapos és egyben meglepő irodalmi érdekességet is tartalmazott. Azonban voltak benne bizalmas részek, ahol őszintén reagált a szexuálisan aktív és „hajlandó” csajok témakörű, kettős zárójelek közé szorított megjegyzésemre. Emiatt úgy érzem ezek az ügyek csak kettőnkre tartoznak, ezért a beszélgetést záró fejtegetéseinek közlésétől, ahol az irodalom (mint olyan) és a magánéletem kissé összekeveredett, az alábbiakban eltekintek.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Vati | 407.
| 2026.01.30 08:00 | Vati -- kérdőjelek
|
| Válasz erre | Érdekes irodalomelméleti témát érint Siska Péter az Eltévedés c. vershez kapcsolódó hozzászólása. A következőket írta Zima István szerzőnek:
--Kedves István, a kérdés szerintem nem egyszerűen csak az, hogy mit mivel lehet "kiváltani". Az igazán jó versben minden szó szükségszerű. És igen, a költészet éppen azért nehéz műfaj, mert a költőnek törekednie kell arra, hogy akkor is megtalálja azokat a bizonyos szavakat, nem érheti be kényelmes félmegoldásokkal. Az "elég jó" nem elég jó. Minden szó, minden írásjel esetében fontolóra kell vennünk, hogy mit tesz hozzá (vagy éppen mit vesz el) a versből. --
Igaz, kissé zavaró az első és második mondatban lévő gondolati ellentmondás, mivel mi van akkor, ha a szerzőnek pont a „szükségszerű” kifejezéssel sikerül kiváltania az általa eredetileg megfogalmazott kifejezést? Akár egy véletlenszerű rátalálás vagy ötlet örömében. És ki az, aki eldönti, hogy egy kifejezés mennyire szükségszerű?
A leírt ellenvetésem azonban kissé mondvacsinált, mert így is érthető marad, hogy mit szeretne kifejezni és miről szeretne beszélni a kritikai hozzászólás. Az igazi kérdés akkor csodálkozik rá a világra, amikor a kérdőjelet odahelyezzük a mondat végére:
AZ IGAZÁN JÓ VERSBEN MINDEN SZÓ SZÜKSÉGSZERŰ ??
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Vati, Siska Péter - szerki | 406.
| 2026.01.18 16:31 | Vati -- meglepetés
|
| Válasz erre |
Másoknak ez hétköznapi ügynek számít. Én nem így voltam ezzel. Igen meglepődtem, amikor családfa kutató rokonom értesített, hogy nevünk használta az ilyen irányú kereső oldalakon, és közben mást is talált. Például az első kötetem antikvár példányát közel tízezer forintos ármegjelöléssel. Vicces! Nem is volt ár a hátsó oldalon!
(Az említett kiadványt a nyomdai munkák elkészülte után kis idő elteltével bevontam. Miközben pár példány már útjára indult.)
| 405.
| 2025.12.01 06:42 | Vadas Tibor -- Ravel spanyol tánca
|
| Válasz erre | Négy nappal ezelőtt Szilasi Katalin fórumon feltett kérdésére próbáltam a gondolataim háttérvilágításában, két-három költészettel kapcsolatos téma rövid kifejtésére. Amely szerint a saját álláspontom, hogy a költészetet nem lehet tanítani. Az állítást nem próbáltam meg bizonyítani (talán nem is ide való). Amúgy sem volt időszerű, miután elolvastam a fórumon azokat a beírásokat (főleg szerkesztői részről), amelyek szerint a saját, az egyéni eseteikre érvényes eseti példáikon keresztül próbálták alátámasztani, hogy a versírás tanítható.
Tehát magas szinten méltányolható, hogy mindezt a Dokk, mint a versekkel foglalkozó költészeti portál felvállalja. De mi van, ha az eseti példák mögött nincsen ott az erő, amely az a személyekhez fűződő történetekből általános iránymutatást képes generálni. Mi van, ha csupán tévednek? Mi van akkor, ha már a Dokk alapítói is tévedtek? És a tévedésre csak évek múlva jöttek rá, majd utána valamilyen módon elhagyták a Dokkot. Többé vissza sem nézve. De nem csak ők, mentek el így, hanem más, a közösséget időlegesen irányítani próbáló arcok is. A saját idejükben létrejött válságokat betemetetlenül hagyva, a későbbiekkel meg már nem foglalkozva. Hiszen az irodalmi oldalon válság válságot követett, működési zavar működési zavart. Valaki egyszer meg is fogalmazta: a válság a Dokk természetes állapota. Megközelítően annyiszor ismétlődik, mint ahányszor a zenei téma Ravel, Bolero című zeneművében. Ezután sorra érkeznek a jószándékú (ami nem csak egy szófordulat részemről) kármentők. Akik a „költészet tanítható” elméletre épült, de időközben már összeomlott épületeit igyekeznek újból felépíteni. Az nagyon keveseknek jutott az eszébe, hogy talán irányt lehetne váltani, a versek és az irodalom művelésének lehetnek esetleg más közösségi módjai is, mert ilyenkor mindig közbeszólt a „hagyományokhoz való ragaszkodás”, amely legjobban ott látszik, hogy az alkalmazott módszerek tekintetében (szerkesztők, kritikák, bírálatok, múló és maradó kategóriák) senkinek nem volt visszhangra találó ötlete, a még jelenleg is futó gyakorlatok kiváltására. Azonban a hagyományokhoz való ragaszkodás is csak egy bizonytalan hitelű ürüggyé vált, amikor a vezetés vélt érdekei mentén hozott új változtatásokat, például próza kategória bevezetésénél.
A Dokk működésének első elemzését, Segédanyag a dokk tanulmányozásához- címmel, tizenegy évvel ezelőtt tettem fel az üzenő falamra. Nem az irodalmi oldal igaz történetét akartam bemutatni, bár megdöbbentő anyagok álltak a rendelkezésemre. A cél inkább a működési zavarok gócpontjainak megkeresése és megfogalmazása volt. Abban reménykedtem, hogy kezdetleges elemzésemet majd a későbbi évek során, sokkal jobb és alaposabb feltáró munkák fogják felváltani.
A saját részemről abban hiszek, hogy egyszer majd valamikor ki tudják nőni a Dokk szellemi vezetői a költészet direkt taníthatóságára vonatkozó tévhiteiket, új és javított megoldásokat keresnek és találnak a versek körüli rajzásra. Majd egy elszánt vállalkozó is jelentkezik a gyakorlati cselekvések kitalálására és megvalósítására. A közvetlen segítség ezután is megvalósulhatna a kezdők, és a kezdők első próbálkozásainak regisztereinél.
(( A dokkon eltöltött első nyolc évemben, nem lehetett egyetlen méltányolható versem sem. Vagy kommunistának hittek, vagy más eszmerendszerek vak hívőjének, vak tagadójának , vagy csak egyszerűen ellenszenves voltam. Ezt az oldalt és felrakott verseim némi ügyességgel sikerült eltüntetnem és pár év kihagyása után visszatértem a felületre. Próbaképpen újra szerepeltettem azokból a szövegekből párat, amelyek régebben nem voltak elfogadhatók. Ezek teszik ki „maradós” verseim döntő többségét. Ennyit az értékmérésről.))
| 404.
| 2025.11.16 10:06 | Vadas Tibor -- re: Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Nikolett!
Nem vagyok elégedett a jelenlegi változattal, bár örültem az általam dicséreteknek aposztrofált mondatoknak. Ilyent Öntől is kaptam, az első háeszében. Az örömöt az jelentette számomra, hogy ezeken keresztül tudtam meg, hogy a vers kiállta az idők próbáját, egyetlen kritikus sem írta, hogy avítt. Arra meg egyenesen büszke vagyok, hogy a megírás korának három ikonikus, egymással hadban álló és a gondolkodásunk határait feszegető, megoldatlan eszmeköreit tudtam a való világ általam megrajzolt víziójában közös aurában szerepeltetni.
Így került egymás testközelébe Jézus élete, az Internacionálé, valamint A fajok eredete. Bár a közgondolkodás, vagy nevezzük át kollektív tudatnak, időközben sok változáson ment keresztül megítélésükkel kapcsolatban, de ezek a kérdések, a mögöttük álló eszmerendszerek vélt vagy valós ismeretében, még mindig képesek kicsapni gondolkodásunk biztosítékait.
Ennyit befejezésül.
Megköszönve a rám fordított idejét, üdvözlettel: Tibor
| 403.
| 2025.11.14 09:09 | Kopriva Nikolett - szerki -- re: Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Tibor, előző hozzászólásában kifejtette, hogy elégedett a vers jelenlegi változatával, több dicséretet is kapott rá. Ebből arra következettem, e szövegének talán nem én vagyok olvasóközönsége.
Kritikám nem volt kifejezetten negatív, sőt egy darabig érdeklődve olvastam. Csupán annyit jeleztem: izgalmasabb, feszesebb, feszültebb lehetne, ha egy kissé rövidebbre veszi (ha megvan a szándék egy efféle kísérletre).
"Forintok csörögnek / Zárt szájréssel ez igen nehéz! / Gyalog és motorkerékpárokon többfelé / Elgondolkodtató / (Elhessentése megoldható.) / Lökdösés" stb. - érzésem szerint ezek például nem kifejezetten járulnak hozzá a vershez, az ilyen jellegű sorokat javasolnám kiszűrni elsősorban. Ezután felülvizsgálnám tartalmilag is: mi az, ami feltétlenül szükséges, mi az, ami önismétlés, mi az, ami elhagyható a "kevesebb néha több" jegyében. Üdvözlettel, Nikolett
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Vadas Tibor | 402.
| 2025.11.14 06:47 | Vadas Tibor -- Ezredvégi impressziók
|
| Válasz erre |
Két szerkesztőt kértem meg, hogy bontsák ki, részletezzék valamelyest a versemre adott negatív szakmai kritikájukat. Voltak némi reményeim, hogy egy költészeti portálon vagyok. Igaz, időközben ez is megváltozott. Sajnos egyikük sem méltatott válaszra. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Kopriva Nikolett - szerki | 401.
| 2025.11.06 07:27 | Vadas Tibor -- re: meo | Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény |
Kedves Nikolett! Köszönöm a versemre adott reakciót. Azt is megköszönném, ha egy szerkesztő és szerző közötti beszélgetés során elmondaná nekem, mit kell tudnom egy vers, vagy alkotás föl-és leívelési pontjairól? (Menjünk vissza a görög tragédiák és drámák, feszültség keltési és oldási hagyományihoz és megoldásainak számbavételéhez?)
Úgy érzem, hogy a saját képeségeim felső határán egyensúlyozva „tettem meg mindent” a versben az „olvasó” figyelmének fenntartására. Arról azonban nem tehetek, ha az olvasónak mások az érdeklődési körei és mások az életünk és környezetünk (és ebben benne van a társadalmi és közösségi létünk) azon esszenciái, amelyeket fontosnak tart, amelyeket egyáltalán észrevesz és ezzel egyidőben fel is tud dolgozni. Ezeket az olvasókat, ez a szöveg sohasem fogja bevonzani.
Sok dicséretet kaptam erre a szövegemre, legtöbbet V. Szabó Mátyástól. Fűri Mária sem zárkózott el az itt alkalmazott megoldásaimtól egy másik felületen. Ezek szerint a szerkezet és forma félszáz év után is friss tudott maradni, nem avult el. Erre akár büszke is lehetnék.
Mindemellett van egy olyan érzésem, hogy az adott soroknak lehetségesek olyan tartalmi elemei (akár több helyen is) amelyek kinyitják az olvasók, szerkesztők zsebében azt a bizonyos láthatatlan bicskát. Az is lehetséges, hogy személyiségem vélt vagy valós jegyei ellenszenvesek. A polgárpukkasztás sikereire gondoltam itt.
| 400.
| 2025.11.04 12:17 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | Ezredvégi impressziók
|
| Válasz erre | Kedves Tibor, izgalmas a hullámzása ennek a szövegnek, működőképes lehetne, a szikár meszólalásmód rendben. Ebben a formában érzésem szerint egy ponton túl nem képes fenntartani az olvasó figyelmét, nincsenek érezhető föl- és leívelési pontjai. Tömöríteném, ívet alakítanék ki benne. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Vadas Tibor | 399.
| 2025.11.03 08:34 | Vadas Tibor -- re: meo | Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Mátyás! Köszönöm az olvasásokat, a választ, érteni is vélem a mondatokat. Mégis most ezekből csak egyre reagálnék, hátha ahhoz hozzá tudok tenni valamit. Ez pedig a következő:
„Ha jól értem, egy ilyen látványokból összerakott vers úgy próbálna hatni, mint teszem azt egy jól komponált szociofotó-sorozat?”
Nem tudom, hogyan próbál hatni. Az alkotás folyamata számomra mentes attól a tudatosságtól, amit felvázolt, hogy „úgy próbálna hatni”. Sosem gyakoroltam ezt az áttétet. A verset az ihlet hozza, amely az emelkedettség pillanataiban ( jó esetekben), nem foglalkozik a hatáskeltés optimalizálásával semmilyen szinten. Nem is tud. Be van gőzölve! Lehetséges, hogy az utójavításoknál már igen, például egy rímcserén, egy mondat kijavításánál, stb… Én úgy gondolom, hogy a szerzők és verseik megírásánál a nagy többség ilyen módon alkot.
A hatáskeltés mozzanatait az ízlésünk, és vele azonos fontosságú szinten, a találékonyságunk, a gondolkodásaink mintázatai jelentik, amelyek a mintázatok fodrozódásai által nyernek új formákat. Ízlésünk öntőformái pedig az általunk elolvasott művek reánk tett hatásaiból növekednek fel. Öntudatlanul is azt hisszük, hogy ami nekünk tettszett és tetszik, az majd másokra is hatással lesz.
A leírtak alapján úgy gondolom, hogy az alkotás folyamatában nem életszerű az idézőjelbe tett mondata, miközben lehetségesnek tartom, hogy vannak olyan alkotók, akik már olyan szinten vannak, hogy a „létrehozás” pillanataiban is kézben tudják tartani a hatáskeltés mechanizmusait. Sajnos én nem tartozom közéjük.
| 398.
| 2025.11.03 08:30 | Vadas Tibor -- re: meo | Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény |
Tisztelt György! A felsorolt kifogásokat elfogadva, tisztelettel kérdezném, hogy véleménye szerint soraim hol és milyen módokon vétenek hibákat a szabadversek írt és íratlan szabályai ellen. Fontos lenne tudnom. | 397.
| 2025.11.03 08:13 | Vadas Tibor -- re: meo | Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény |
Kedves Mária! Köszönöm az olvasásokat és a jelentkezésed. Nem baj, hogy nem tetszik. Nem várhatom el, hogy egyformán lássuk a körülöttünk lévő világ, és benne saját létezésünk, szerepeink és lehetőségeink fényvillanásait, esendő képeit. A magam módján e fenti ügyek nem kispolgári nézőpontjainak felvázolásra tettem kísérletet. Azt igyekeztem bemutatni, hogy személyesen én, hogyan tudok rátekinteni életünk és környezeteink világára. Ez volt az egyetlen késztetés amiért ebből a témából vers született . Önmagam bemutatása a beágyazódásokban. Az, hogy mit látok, és az, hogy hogyan látok. | 396.
| 2025.11.02 22:05 | V. Szabó Mátyás - szerki -- re: meo | Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Tibor!
Köszönöm, hogy írt a szöveg keletkezéséről és a viszonyáról más verseihez, fel is tűnt a kompozíciós megoldások, nézőpontok rokonsága a felsorolt szövegekben. Nem gondoltam, hogy a megírás inkább ösztönös volt, ezeket a verseket mindig is inkább kifejezetten tudatos alkotásoknak láttam. De talán csak azért, mert valami oknál fogva a fejemben összekapcsolódik a nagy, panorámaszerű távlat és a megcsináltság, az ösztönös folyamatot pedig gyakrabban látom az élet egy szűkebb körével, érzelmileg felnagyított szeletével foglalkozni. Így viszont néhány rész csak még érdekesebb.
Ha jól értem, egy ilyen látványokból összerakott vers úgy próbálna hatni, mint teszem azt egy jól komponált szociofotó-sorozat? Ebben az esetben persze elhanyagolható a nyelvi mesterkedés, a költői képek hagyományos világa és ezeknek a kifogásolása is (részemről). De lehetne keresni talán egy olyan nyelvezetet, ami letisztultságában még inkább megfelel a (fekete-fehér) fényképiesség hangulatának, szabatosságának. Ennek része lehet talán némi haikuszerűség, de hangsúlyozottan csak -szerűség, mint ami Simon Márton polaroidjait jellemzi például. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Vadas Tibor | 395.
| 2025.11.01 16:22 | Farkas György - szerki -- meo | Ezredvégi impressziók
|
| Válasz erre | Kísérleti jellegű szöveg, leíró tematikájú. Érdekes és izgalmas volna, ha feszesebb lenne, felesleges sorok, szavak nélkül, és nem lennének a zavaró felkiáltójeles hozzáfűzések. Én próbálnék belecsempészni több helyen is valami emelkedettebb hangot, személyességet. Ebben a formában olyannak hat, mint rövid skiccek sorozata a szürke, lélektelen nagyvárosi mindennapokról. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Vadas Tibor | 394. 393.
| 2025.10.29 09:31 | Vadas Tibor -- re: meo | Ezredvégi impressziók
|
Válasz erre
Előzmény |
Tisztelt Mátyás!
Köszönöm a versemmel való foglalkozást, amelynek stílusát igazi frissítőként tudtam kortyolgatni. Ha nem haragszik, hozzátennék soraihoz egy keveset, egy kis szokásos unalmast, a szerző oldaláról.
Ez a versformát (a szerkezetre gondolok) , amelyben az Ezredvégi impressziókat írtam (eredeti címe: Impressziók két részben) körülbelül ötvenöt éve találtam ki. A kitalálás kifejezés azonban arcátlanul hazudik, mivel a forma és szöveg egyszerűen csak jött. Az arcomat igyekeztem megfaragni, mint például a Részeg ébredés, Egyszerű történet, Alapok, Keresem a szót, Egyedül, Örök idegenül, Szétfolyó időben (stb.) című, verseimben. Ezek a formájukat és versképeiket tekintve eredetileg mind szabadversek voltak, majd az ezredforduló tájékán, amikor leporoltam őket, balra igazítottam a sorokat.
Az Ezredvégi impressziók megjelentetésére a megírása idején még csak nem is gondolhattam. Az Ifjúsági Magazinban és más hasonló számomra elérhető helyeken nagyon másfajta költészet dívott. Nem volt se patrónusom, se mentorom, miközben írásaim a rendszer ellenségeinek számítottak. Kisvárosunk irodalmi körében persze próbálkoztam, de ott úgy néztek rám, mint a kétfejű borjúra. Ennyit az előzményekről.
Maga a vers, kitaláció és játék. Abban az értelemben, hogy az akkori valóságban már elérhető, helyenként elemi formában kibontakozó tartalmak apró szilánkjaiból az adott környezetet megkonstruáltam, felépítettem, hogy azután a fel-fel csillanó képeken keresztül sugalmazhassak képeket és látvány az olvasó felé. A sugalmazás (amely minden alkotás eredendő célja) azonban nem direkt volt részemről, hanem a jelenetek képeinek megrajzolása és a kiválasztásuk, a kiválogatásuk volt. Nem arról beszéltem, hogy mi a „jó” és mi a „rossz”, hanem csupán magukról a „megjelenésekről”, amelyekre az ítélkezéseink az értelmezéseink felfűződhetnek, vagy legalábbis felfűződhetnének. Persze leginkább feltételezni tudom az itt leírtakat, mivel a sorok létrejötte inkább ösztönös, mint tudatos folyamat volt.
A versemre írt véleményezésében úgy látom és úgy érzem, hogy leginkább azokról a részeket kezelte pozitívan, amelyek átélt jelentésekké tudtak megképződni az olvasatában, amelyekkel a valós élményei is találkozni tudtak. Csak ismételni tudom azonban, hogy a versem igazából csupán látványokról szól.
Tudom ez egy kicsit vicces volt most, persze csak akkor, ha a jókedv felé nyitottak vagyunk. Ezért zárásként szeretnék kérni egy apró mosolyt...
| | A fenti posztra érkezett válaszok: V. Szabó Mátyás - szerki | 392.
| 2025.10.25 21:08 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Ezredvégi impressziók
|
| Válasz erre | Elég érdekes, formabontó, hangnem, filmszerű pörgés dokumentarista szikársággal, helyenként szürreális elemekkel. Egyéni és kollektív jelenetek között sikló tekintet, amely először az új világ, a kapitalizmus egységnyi rituáléiban mélyed el, majd Weöres XX. századi freskójára emlékeztető tömegjeleneteket ábrázol. Erőteljes szimbólumteremtő törekvések, a látószög vakmerő kiterjesztései, csupa "wagneriánus nagyszabás" ígérete.
Az ambíciókat az sem fogja vissza feltétlenül, hogy a cím szerint itt "impressziókat" olvashatunk, vagyis illékony, szubjektív, formailag ítélkezésmentes benyomásokat. A látásmódnak ez a lágysága inkább fokozza a szöveg feltáró erejét azáltal, hogy megkönnyíti a gyors nézőpontváltásokat. Nem biztos azonban, hogy jól illeszkednek ebbe a tónusba az olyan kiszólások, mint az "Ez ellenszenves! Tovább!", vagy az "Itt készül valami!". Persze ahogyan halad a mű, annál inkább lehet ezeket a versszakvégi vezényszavakat ironikus gesztusoknak venni, mintegy vádpontokként sorakoztatva az ábrázolt világgal szemben. Ettől függetlenül a legtöbbet mégis elég gyengének és túl banálisnak érzem. Jó értelemben, sok ironikus potenciállal banális pl. az, hogy "Szüzen itt ma nem maradhat senki!", de már rossz értelemben banális az, hogy "Szorítsd a tárcádat!" vagy "Super ez az est!".
Illetve ezek által a szöveg anyagában több helyen torlódnak különböző szólamok, eltérő nézőpontok töredékei, amelyekről nem lehet eldönteni, hogy undort vagy azonosulást fejeznek ki. Minthogy a világ folyásával kompromittált egyén sem kötelezheti el magát az undor vagy az azonosulás mellett, ez a megoldás felfogható bug helyett feature-ként is akár, mint megannyi avantgárd alkotásban. Egyébként a regiszter nem heterogén, a vers nem hat kollázsszerűen.
A bevezetés túlírt. Bármennyire is telitalálat az a kompozíciós megoldás, hogy mikroszinten, a legtipikusabb mozzanatok lehető legkörülményesebb leírásával kezdődjön el az új világ bemutatása, a "Munkabér tasakja", vagy "az ujjak hajlékony/manipulátorai" túlírt, illetve nem elég frappáns képek. Ugyanitt a sorok tagolását is lehetne még optimalizálni. A következő versszakban, ott, hogy "Halk káromkodás./Zárt szájréssel ez igen nehéz!" érzem azt, hogy igazán beindul a vers. Egyébként talán itt sikerült a legjobban elhelyezni egy felkiáltójeles kiszólást. Ezekből a részekből ("/ Délután /") sokat lehetne húzni, bár a hosszúságuk láthatóan indokolt a kompozíció szempontjából.
Az / Este / szakaszban több hagyományosan is értékelhető költőiség jelenik meg (már rögtön ott, hogy "az áruház gyomra"; "neon mesevilág"), jobban kibontakozik egy a társadalom egészét áttekintő panoráma ígérete is. A kirakatok előtt összezsúfolódott tömeg már egyértelműen groteszk, szimbolikus kísértetjárás (legalábbis megformálását tekintve). A következő két versszak inkább üresjárat, a "Rejtett hangszórókból slágerek ütemei...", a nagyváros zsivajának a nagyváros szó szerinti zsivajaként való bemutatása nagyon alacsony labda, túlságosan is magától értetődő, épp az ilyesmit kívánatos egy-két soros összetett költői képekbe tömöríteni néhány legjellemzőbb ellentétet, paradoxont kihangsúlyozva.
"A tér felett tűzijáték..." szerintem ebben a versszakban sikerült a leginkább megvalósítani azt a szándékot -már amennyiben volt ilyesmi szándék- hogy hétköznapi eseményeket hétköznapi nyelvvel leírva nagyszabású és impozáns látleletet adjon a világról, jóllehet itt is érződik egyfajta hígság.
Az elkövetkezőkben a dekadencia egyre hatványozódik, nagyon jó két sor az, hogy "A vének tanácsa most üres./Tiniket fogdosnak árnyas padokon.". Az ezt felvezető jeleneteket lehetne még sűríteni, feszesebbre húzni, sajátosabb jelzőkkel ellátni. A "Videotékákban/a mai filmek. Közöttük egy; Jézus élete." magától értetődően disszonáns hangulatát bántóan megtöri a hirtelen ítélkező, analizáló "A túlhízva lihegő szórakoztatóipar bankszámláján/újabb tétel, sikerre vitt története.". Ez a címhez sem feltétlenül illik, amellett enyhén túlírt.
Az utolsó két versszakból egyértelműen a legjobb a "szatyros boldogság"- ilyen képekkel kéne megtölteni az egész verset, ezek nem sértik az "impressziók" vállalását, illenek a köznyelvi regiszterbe és sokatmondóak. A "műanyageső" banális fordulat ezen a kardinális helyen, inkább refrén elemeként lehetne elképzelni, de talán úgy is elhasználtan hatna, még ha konkrétan ebben a formában nem is írták még le.
Összességében hígnak érzem a verset, de a kompozíció nagyon ígéretes és néhol igazán izgalmas hangnemet sikerül eltalálni. Erre a változatra múlikkal szavazok. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Vadas Tibor | 391.
| 2025.08.05 10:27 | Vati -- re: MI
|
| Válasz erre | Az előző beírásomban feltett AI-vel kapcsolatos film csak az alapok és gondolkodási irányok megjelölésére volt elegendő, bár ez sem volt kicsi vállalkozás. A napokban megjelent ismeretterjesztő anyag igen becsületes szándékokkal, profinak számít az ismeretek érthetően megfogalmazott átadásában. Rövid és jó összefoglalást adva az elmúlt hetven év témát érintő szakaszainak kiemelésében, majd a jövő irányainak felvázolásában. Ahol is majd újból, de most már pofátlanul megváltozott tartalmi keretek között fogalmazódik meg a régi kérdés: Mit jelent embernek lenni? A film kereső szava:
Az AI Végzetes Hibája
amely film átvezeti a hallgatót vagy nézőt egy másik igen jó összefoglalóra:
Ez Lesz Az Internet Halála? címmel.
A két előadás közül az elsőben találkoztam pár olyan sorral, amelyre az egyik Dokkos társunk elismerően csettintene. Azt hiszem elég illedelmesen fogalmaztam most.
„A zsiráfok titokban operálnak a kvantumrágógumi szövetség nevében.
Tegnap a szomszédos galambgép hatvanhét pixelt tüsszentett a bádogorgonára.
Minden csütörtökön a szivárvány íze lilában zümmög, ha a zokni balról jobbra sodródik.
Ezért lett a matekpuding elnöke egy félig főtt víziló.”
| 390.
| 2025.07.21 21:28 | Vati -- MI
|
| Válasz erre |
Az utóbbi hónapban nem egyszer került szóba a Dokkon az MI. A kérdés nem hozta lázba az itt lévőket, bár voltak hozzáfűzések, de akadt ezek között egy-egy amelyiken látszott, hogy még az alapvető ismeretekkel is gond van. Ilyenkor szoktak következni a lózungok és kinyilatkoztatások. Az ismeretek alapozásának egyik jó lehetősége Friderikusz Sándor (2023) beszélgetése a téma nemzetközi szintű hazai képviselőjével. Elérhetőség:
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL (MI) - Tilesch György MI-szakértő / Friderikusz
Érdekes volt a műsorban, hogy mely kérdésekre való válaszokat próbálta a műsorvezető szinte kierőszakolni Tilesch Györgytől, valamint az etikai kérdésekre adott válasza az etikai szakértőnek. Az is érdekes volt, hogy milyen területekről hallgattak, bölcsen megkerülve a legforróbb kérdéseket, mint például a hadiipar jövőt jelenbe hajlító ügyködéseit.
Az MI a gazdaságban már régóta jelen van, évente változó fejlettségi állapotában. Az a kifejezés, hogy jelen van, azonban nem szemlélteti a változások forradalmi súlyát, hiszen ami a gazdaságban jelen van, az mindenben jelen van egy társadalomban. (Magában a társadalom irányításában is.) Erről szólt a Portfolió mai cikke, a következő címmel:
A kínai csoda titka: így uralják le az egész világot
Két gondolat a cikkből:
„Kína nem egyszerűen több terméket, hanem egy új termelési modellt exportál, amelyet az automatizálás, a mesterséges intelligencia és az államilag irányított ipari optimalizálás hajt.”
……
A Xiaomi pekingi "lights-out" gyára például évente tízmillió okostelefont képes összeszerelni minimális emberi beavatkozás mellett. (A lights-out kifejezés arra utal, hogy annyira nincs szükség emberi munkaerőre az adott gyárban, hogy az világítás nélkül működik – a szerk.) Az AI az érzékelők, gépek és elemzések kombinációját vezényli, amelyek szorosan összefonódó ipari hurkot alkotnak, és olyan hatékonyságot eredményeznek, amelyet a hagyományos gyártás csak fokozatosan tud megközelíteni.
| 389. 388. 387. 386.
| 2025.07.15 08:59 | Vadas Tibor -- re: meo | Fentről
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Rita!
Három alkalommal írt kritikát a versemről. Nem tudott olyan sort, szakaszt kiemelni, amelybe konkrétan beleköthetett volna. De még értelmileg sem nyúlt a szöveg egyik sorához sem, hogy itt például téveszt a gondolat. Ezért, a nesze semmi, fogd meg jól, általánosításokkal próbált operálni.
Az első alkalommal a gondolati levezetéseket és azok konkrétságát (!!!), valamint lírai letisztultságát kritizálta. A második egységben érdekes konklúzióra jutott, amikor az esszék és a versek összekapcsolódását tagadta, majd a harmadik jelentkezésénél pedig szóvá tette a versben lévő gondolatok szenvedélyességét és azoknak kisugárzását (!!!)
Én nem egy hibátlan szöveget tettem fel, de úgy érzem, az ilyen kritikának nem sok értelme van. Nem lennék bánatos, ha békén hagyná a szövegeimet, bármelyik kategóriába kerüljenek is.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Bak Rita - szerki | 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300 325 350 375 400 |
|
