Szabó Bertold
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
289. 288.
| 2013.09.20 20:23 | Bertold -- örültem, ha nem is érzed:-)
|
| Válasz erre | Csak és kizárólag a "múzsaguminő"t éreztem övönalulinak (hülyeség lenne részleteznem, hogy miért, a versben önmagát adja a húsvér, mégha "lemondó" formátumban is). Az, hogy ragadnak rám kifejezések, egyebek, és egy idő után nehéz eldönteni, hogy ez vajon talált holmi-é, vagy agyszülöttem, abban igazad van, nem is tiltakoztam ellene:-))) Örömmel veszem, ha máskor is, akár ennél keményebben, szikrázzon az a penge, ha acél, még akkor is, ha az enyém már csak kő:-)) | 287.
| 2013.09.20 17:50 | Lévai Attila -- re: blog-vers (változat)
|
Válasz erre
Előzmény | Kevés időm van ma, de ez a pár sorod idegesít, mert azt hittem, jobban ismered a betűimet.
A meggyőződésem jó szó, és szoktam használni a "hiszem", "érzem" és a szerintem szavakat is, ha bizonytalan vagyok. Azt írtad, politikai vers, én viszont azt írom, még a zászlós vonallal együtt is rá lehetne bármilyen kapcsolatra (nem párkapcsolatra) húzni, ha az ember ismeretlenül, (azaz nem a szerző fejével gondolkodva) és olyan hangulatában olvassa. Én így tettem, és ezért nem tetszett az átfestés. Ez persze az én hibám, hogy az "eléggé direkt verstechnikai eszközök" is vakvágányra vezettek, de én csak egy mezei olvasó vagyok, aki a saját eszköztárából válogat, és ha nem ért valamit, nem kérdezni szokott, hanem egy-két udvariassági kört kihagyva megpróbál érthető válaszokat kapni. Nem mindig sikerül, de többször már bevált. Pár hete Zsuponyó Gáborral sem sikerült eszmecserélnem, szerintem ott is kihagytam valami fontosat, vagy tényleg velem van a baj, és ha valami bosszant vagy esetleg nem értem, azt hagyni kell a bánatba. A festésről ennyit, de ami jobban idegesít, az a "rosszhiszemű" szó.
Úgy érzem, de inkább a meggyőződésem határát súrolja, hogy ráléptem valamidre, ami persze nem volt szándékos, ez is inkább olyan nyakatekert érdeklődés lehetett. Nem teszem többet, de nem lesajnálás volt benne. Nagyon tömören, arra voltam kíváncsi, hogy ebben a versforgatagban mennyire tudsz elvonatkoztatni fejben, ha van mondanivalód, és mindezt a saját tapasztalataim miatt hoztam volna fel, ha tudnék fogalmazni. Beismerem, hogy megtarthattam volna magamnak, de nem gúnyos az a guminő sem, mert ha kedvvel is teszed itt a dolgod, (vagy éppen ez miatt) én nem tudom elképzelni, hogy mindig minden törlődik, és ha igazam van, akkor ez mégis különbözik azoktól a helyzetektől, amikor sétálsz az utcán, és váratlanul fejbekólint egy gondolat. Azt nem írom, hogy keresek majd rá egy jobb hasonlatot, de ne vedd a szívedre annyira, nem akartalak megsérteni sehogy, meg ha jól emlékszem, még semmikor.
Jó hétvégét meg egy helló. | 286.
| 2013.09.20 13:53 | B -- re: blog-vers (változat)
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Attila,
__a „meggyőződés” kemény állítás, főleg egy verspanelnél, „hiszem”, „érzem” stb alternatívák használata kevésbé adná azt a téves illúziót a véleményedről, hogy egy nemegészen méretes lovat akarsz magad alá gyömöszölni:-)
__kicsapódás –spontán folyamat
átfestés – akaratlagos (maradok ennél a kifejezésnél, sajnálom, ha nem érezted a vers hangulati építkezésében: más a „szellemben” és más a „valóságban” szándékoltság játékot)
__ez a múzsaguminő, amennyire szellemesnek gondoltad, kb. annyira rosszhiszemű
__„elborulás” helyett próbálj meg értelmezett riposztokkal „kikészíteni”:-)
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Lévai Attila | 285.
| 2013.09.19 18:32 | Lévai Attila -- re: blog-vers (változat)
|
Válasz erre
Előzmény | Amikor ilyen szavakba belekötök, mindig meggyőződésem, hogy lehetne jobbat találni, és főleg az vezérel, hogy ez is kiemelje a direkt nem pontos szavakat, ha vannak ilyenek is a versben. Most például a bőrünkre kicsapódó illúzió tetszene, de ez sem erőszak, és lehet, hogy tényleg a festés fejezi ki a legjobban a gondolatodat.
Valamelyik nap ez a mondat bolondított meg: "Isten hozta városunkban." Tudom, hogy jó, meg elfogadott, csak belegondolni nem szabad. Olyan, mint a felmerül, vagy a leáldoz szavak. Erről meg az jutott eszembe, hogy a legtöbb alap igekötőt a hoz szó elé tudtam hirtelen biggyeszteni, csak a széthoz nem jelent semmit a tudomány mai állása szerint. Ja, és a megy is dobogós, csak megmegy nincs:)
Ezt a Dezső Mártonos vonalat nem vettem észre, de az Utóhang végén Radics Zinát és Csengét is láttam. Aki ennyi verset olvas, mint te, és minden tetszetősről van saját változata, annak nem lehet könnyű ezeket háttérbe szorítani, de jól használva működhet úgy a dolog, mint egy múzsaguminő:)
Na jó, nem fárasztalak tovább, és a zárlat nem is javaslat volt, csak egy elborulás a beidézett pár utolsó sorodra. | | A fenti posztra érkezett válaszok: B | 284.
| 2013.09.19 16:13 | Bertold -- re: blog-vers (változat)
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Attila,
köszönöm az észrevételeket. Az első, hogy az „átfestett” egyszeri és befejezett lenne az igekötője okán, nyelvészeti szőrözésben talán igaz lenne (szövegtestből kiemelve), de itt a múltban a cselekvés folyamatosságát kis jóindulattal (megítélésem szerint anélkül is) tételezhetjük. A „szivárgó sorshoz” nem nyúlnék, talán nem kell mondanom, hogy nemcsak a dokklétről van itt szó, néha a történelmünk rossz, fals sorsjegyei be-beszivárognak akarásainkba. A harmadik felvetés, a „hitünket” jogos, és köszönet érte, mert így a másodszori behozatal erőtlenné vált, nem is kell az oda, mintegy túlmagyarázza az előzményt, felesleges, ki is veszem:-)) A javasolt záróképet tiszteletteljesen, de határozottan elvetem, mert ha kicsit is belegondolsz korunk szellemiségébe (elméletébe és gyakorlatába) akkor az általam konstruált kép elég jó megközelítéssel visszaadja azt a „ne azt figyeljék mit dumálok… helyzetkomikumot, amit erre a társadalom reagál, illetve fásultan fogad. Suma sum: politikai vers akar ez lenni (eléggé direkt verstechnikai eszközökkel), mint mondjuk, Dezső Márton Reggelije (de nem mertem vele elhitetni) is, csak ő valamivel bonyolultabb, áttételesebb képzettársításokkal operált.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Lévai Attila | 283.
| 2013.09.19 12:13 | Lévai Attila -- blog-vers (változat)
|
| Válasz erre | Tisztelt Bertold Bátyám:)
Két apró észrevételem lenne.
Hogyan lehet a lelkünkről a bőrünkre átfesteni az illúziót? Úgy értem, az "át" igekötő azt sugallja, hogy nagy munka van benne. Egyik oldalon a teljes eltüntetés, amit precíz másolás követ, vagy esetleg folyamatában zajlik a kopizás, de mindenképpen sok időt és odafigyelést igényel. Pedig szerintem ez inkább egy történés akar lenni. Már majdnem az átszivárgást akartam javasolni, de úgy nézem, ezt lejjebb a "sorsunk" lestoppolta. Az erősebb kutya nemi életéről szóló legenda talán ezt felülbírálhatná.
A másik hülyeségem is csak megérzés.
"a hitünket
amit átlobogtak
a zászlóinkról lekúszó árnyak"
A "hitünket" szó korai felbukkanása zavar, és csak a "neveltetés"em tart vissza attól, hogy ne javasoljak valami hasonló tartalommal (is) bírót a helyére.
A vers javult szerintem, bár a korsó sör jól gurult az eredetiben, és hogy a havi írásigényemet kielégítsem, én ezt találtam ki, persze csak tiszteletteljes játszásiból:
"vagy szétesünk
pernye és homok
álmunkon
múltunk elbolyong"
hogy végtelen lassú
áztató esőtől
válhasson tisztásból
zavarossá
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Bertold | 282.
| 2013.09.19 09:31 | Bertold -- blog-vers (változat)
|
| Válasz erre | ez egy "munka"változat. Kérem Szerkesztő urakat, hogy pirossal ne véleményezzék (szeretném, ha megmaradna számomra a javítás lehetősége) | 281. 280.
| 2013.09.15 10:24 | Bertold -- kiemelés
|
| Válasz erre | Kiemelném a cikkből az utolsó bekezdés gondolati aktualitását:
„…ha a fennálló rend az önistenítésig jutott, ilyenkor végül szokások és hagyományok merevülnek hitcikkelyekké, s így minden egyformán fontossá válik; avagy rendeletek, szokások és hagyományok lesznek fontossá. Az egyes ember nem érzi, nem ismeri fel többé, hogy minden egyes emberhez hasonlóan őt is saját viszony fűzi Istenhez, amelynek feltétlen jelentőséggel kell bírnia a számára; hanem elsikkasztják az istenviszonyt, és szokásokat, hagyományokat, rendeleteket s más efféléket istenítenek. Csakhogy az effajta istenfélelem éppenséggel semmibe veszi Istent, hisz nem őt féli, hanem az embereket. Ezért is feleli Krisztus a farizeusoknak: »ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által«. Ilyen jámborak lettek ugyanis a farizeusok és az írástudók, és mindig ilyen jámborak lesznek az emberek, ha a fennállót istenítik, és így istentisztelésükkel bolondot csinálnak Istenből: Isten imádatának és a hozzá intézett imádságnak a színe alatt saját koholmányukat imádják és ahhoz imádkoznak – ki önelégült örömmel mint a koholmány szülőatyja, ki pedig emberfélelemből. Mindenesetre aki elveti a fennállót, arra – mint mondtuk – úgy tekintenek, mint aki többnek tartja magát embernél, és megbotránkoznak rajta, bár valójában Istent Istenné, önmagát pedig emberré teszi.“ (Kierkegaard: A keresztény hit iskolája) | 279.
| 2013.09.15 10:17 | Bertold -- a hetek.hu cikke Kierkegaard-ról
|
| Válasz erre | Kierkegaardról:
Ki vagyok én? Mi az életem értelme? A sors uralkodik felettem vagy én a sorsomon? Mi van a halál után? – nagyjából ezek a kérdések foglalkoztatták azokat a 19. századi filozófusokat, akiknek elege lett az elvont filozófiai spekulációkból, akik a modern társadalmi berendezkedésen túlmutató perspektívát kerestek, s akiket végtelenül bosszantott, hogy a hétköznapok kisstílűségébe süppedt egyén nem tudja megvalósítani önmagát. Kierkegaard legfőbb érdeme, hogy az egyéni emberi sorsra irányította a figyelmet.
Søren Aabye Kierkegaard 1813. május 5-én születik Koppenhágában, jómódú dán család hetedik sarjaként. Apja, Michael Kierkegaard azonban még szegény családba érkezik, éhséggel, hőséggel küzd juhokat terelgetve a jütlandi legelőkön. A nélkülözésektől szenvedő pásztorfiú végül kifakad, s megátkozza Istent. Az eset után sorsa jóra fordul, így Søren már egy gazdag gyapjúkereskedő házában landol. Az apa az ominózus történést – vagyis hogy istenkáromlására a Teremtő jótettel felelt – egész életében képtelen feldolgozni. Búskomorság, folytonos mélabú, vallásos bűntudat gyötri, fiát, akit lutheránus papnak szán, szigorú, keresztény nevelésben részesíti. „Határtalan rosszkedv vett körül gyermekként, amelynek mélyén igen nehéz volt felfedezni vidámságot és életkedvet. Az egyetlen örömöm abban állt, hogy senki sem jött rá, milyen végtelenül boldogtalannak érzem magam. (…) Gyermekként szigorú és komoly kereszténnyé neveltek, emberileg nézve azt lehet mondani, hogy mindez értelmetlen volt” – így emlékezik Kierkegaard a gyermekévekről.
Kierkegaard klasszikus oktatásban részesül, a hideg légkörben abszolút engedelmes, mindenben kiemelkedő. 1830-ban kezdi az egyetemet: teológiát, filozófiát és irodalmat tanul. A zsarnokian zord, bigott családi fészektől elszakadva azonban művészek, írók társaságában, színházak, kávéházak, kocsmák mélyén keresi a boldogságot, a gyermekkorában olyannyira hiányolt nevetést. Elhanyagolja, félbehagyja tanulmányait, féktelen társasági életbe kezd, eladósodik, személyiségét pedig egyre mélyülő kétségbeesés keríti hatalmába. 1838-ban tragédiák sorozata sújtja: meghal öt testvére, édesanyja, majd még ugyanezen évben édesapja is. Apja – aki tulajdonképpen az Isten megátkozása miatti folytonos lelkiismeretfurdalásába pusztul bele – halálos ágyán kiönti szívét: elmeséli fiának anyagi felemelkedésének történetét. Kierkegaard öröksége: halálfélelem – életének célja pedig ezentúl kikutatni: létezik-e Isten, avagy sem.
Søren visszatér az egyetemre, 1840-ben fejezi be tanulmányait. Eljegyzi az akkor húszéves Regine Olsent, és erkölcsös polgári életet tervez. 1841-ben doktori címet szerez, s érthetetlen oknál fogva felbontja jegyességét. Berlinbe utazik, hogy Schellinget hallgassa – csalódik. Ekkor ismerkedik meg Hegel tanaival, logikájával és jogfilozófiájával. Nemcsak kiábrándul, hanem mérhetetlenül fel is háborodik, s Hegel koncepciózus bírálatába kezd. Hegellel legnagyobb problémája az, hogy mindenre kiterjedő rendszert épít, s megfeledkezik az individuumról: „Miközben a spekulációkba feledkező nagyságos professzor úr magyarázatot kínál az egész létre, szórakozottságában arról is megfeledkezik, hogy ki is ő, hogy ember, egész egyszerűen ember, nem pedig egy paragrafus három per nyolcas pontja” – írja. Kierkegaard szilárdan hiszi, a filozófiai vizsgálódás középpontjában az ember kell hogy álljon, aki nem más, mint „a végtelenség és a végesség, az időbeliség és az örökkévalóság, a szabadság és a szükségszerűség szintézise. A szintézis a kettő közötti viszony. Az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit meg kell oldani.”
A világ, mint olyan tekintetében is hadakozik Hegellel. Kierkegaard úgy gondolja, hogy a világ nem ésszerű, az ésszel megérthető dolgok teljesen lényegtelenek – hiszen nem a kétszer kettő négy tényén tűnődünk életünk krízishelyzeteiben, halálos ágyunkon vagy éppen legboldogabb pillanatainkban. A tudományos igazságok objektívek és általánosak, s mint ilyenek, az egyéni lét szempontjából közömbösek. Az objektív igazságoknál sokkal fontosabb, hogy az ember önmaga számára találja meg az igazságot. A jelentős igazságok pedig személyesek.
Kierkegaard 1842-ben visszatér Koppenhágába, magányosan él, és ír. Stílusa – mellyel olvasóit közvetlen állásfoglalásra készteti – irodalmi–művészi tehetségről árulkodik, nevéhez irodalmi újítások kapcsolhatók. Álnéven adja közre könyveit, saját költségén, így élete végére felemészti a családi vagyont.
1843-ban jelenik meg talán legismertebb műve, a Vagy-vagy, 1844-ben pedig annak tulajdonképpeni folytatása a Félelem és reszketés. Életműve közel tizenkét filozófiai esszét, s több vitairatot számlál. A filozófiát mint rendszert ugyan elveti, de kérdéseit értelmesnek tartja, amennyiben azok a „létező individuum” szempontjából vetődnek fel.
1849-től teológiai korszakát éli, főképp prédikációkat ír. 1855-ben A Pillanat címen saját újságot alapít, melyben továbbra is élesen támadja a dán lutheránus államvallást és egyházvezetést. A „vasárnapi kereszténység”-et nem tekinti kereszténységnek, hiszen, mint mondja, képtelenség csak „kicsit”, vagy csak „bizonyos fokig” kereszténynek lenni. Az ember vagy keresztény, vagy nem. Vagy hisz Jézus halálában, feltámadásában, a bűnök bocsánatában – mely így mint megrázó élmény hatja át az egyén egész lényét, életét –, vagy nem. Kereszténynek lenni nem más, mint Jézus nyomdokaiban járni, lenyűgöző és irracionális életet élni. S ebből a perspektívából nem is lényeges, hogy a kereszténység igaz-e (en bloc) vagy sem, hanem hogy az egyes egyén számára igaz-e.
A „koppenhágai Szókratész” magányosan hal meg 1855-ben, negyvenkét évesen, állandó stressz és konfliktusok közepette, az istenkeresés oltárán áldozva fel egész polgári életét.
A sors mérföldkövei
Kierkegaard filozófiájának központi eleme az emberi élet, sors értelmezése. Legnagyobb katasztrófának azt tartja, amikor az egyén ócska, pitiáner, földszintes dolgokban szétforgácsolódik, és soha nem teszi fel a kérdést, hogy mi egyáltalán életének értelme? Ez tehát az emberi élet nulladik stádiuma: az értelmetlen, hiábavaló, miértek nélküli lét.
Ha az ember elgondolkodik létezésén, a nulladik stádiumból három kitörési kísérletet tehet. Az első stádium az esztétikai stádium: a jót, szépet, gyönyörködtetőt, kellemest, az érzéki élvezeteket kereső, amolyan bölcsészlázadó, hedonista élet. Aki életének ebben a szakaszában van, lázad a hétköznapok kicsinyessége ellen, öltözködésével, viselkedésével, mindennel, amivel csak lehet. Áthágja az általános normákat, morális gátakat, saját vágyainak, hangulatainak a játékszere, s az élvezetek utáni hajszában emészti fel az életét. Az unalom és a fásultság elől folyton valami szórakoztató, játékos dolog, a mindenkor legújabb irányába menekül, azonban könnyen eljut a félelem, az üresség és a melankólia érzéséig. Alapélménye a magány és a haláltól való szorongás. Azonban az összeomlásnak és a kétségbeesésnek éppen ebben a pillanatában nyílik meg számára a lehetőség, hogy alkudozás és engedmények nélkül döntést hozzon: életének valami valódi értelmet akarjon adni.
Az élet második stádiumába, az etikai stádiumba való ugrás akkor történik, mikor az egyén kétségbeesésében önmagát választja: „…mert abszolúte csak önmagamat választhatom, és önmagam ezen abszolút választásában áll a szabadságom és csak amennyiben abszolúte önmagamat választottam, tételeztem abszolút különbséget, ti. a jó és a rossz közöttit.” Ebben a fajta életvitelben az ember alkalmazkodik a közösség érdekeihez, elfogadja az általános etikai törvényeket, a társadalmon belül keresi önmagát. Döntéseit belülről fakadó belátás vezérli, a helyes vagy helytelen közti komoly és következetes választás. Létrejön a pedáns, kötelességtudó ember – aki azonban pont kötelességtudásába fárad bele. Ráadásul az általánoshoz való igazodásban elvész az autonómiája, s valódi erkölcsi kötelessége is. Mikor két rossz döntés között kell választania, összeomlik, s ekkor vagy visszamenekül szórakozni az első stádiumba, vagy halálugrást hajt végre a hit szakadéka fölött, s Istennél megbékélésre talál.
Ábrahám: gyilkos vagy hívő?A harmadik, vallási stádium tartalma a hit, vagyis az ember Istenre fenntartások nélkül való rátámaszkodása. Ábrahámot tekinti a legfőbb példának, miután felismeri, hogy nem elmebeteg, hanem a hit lovagja. Mikor ugyanis Ábrahám azt a parancsot kapja Istentől, hogy áldozza fel fiát, Izsákot, választás elé kerül: enged az etikai általánosnak, önmagába döfi a kést és tragikus hőssé válik, vagy hiszi, hogy Isten nem kívánja tőle Izsákot, ennek ellenére engedelmeskedik, ráemeli a kést, s így mint egyes felülemelkedik az általánoson.
Ábrahám tette etikai értelemben véve gyilkosság. A hit lovagja számára azonban nem az általános etikai a legmagasabb rendű valóság, hanem maga Isten, akivel abszolút viszonyban áll. Lemond mindenről, felismeri a lehetetlent, s ugyanabban a pillanatban hisz az abszurdban. A hit ugyanis ott kezdődik, ahol a gondolkodás megszűnik. A tragikus hős belül marad az etikumon, a hit lovagjának azonban magasabb rendű célja van – tudniillik engedelmességével, cselekedeteivel kifejezni Isten iránti feltétlen szeretetét –, mely kívül eshet az általánoson. A hit lovagja a paradoxon által válik naggyá, „teljesen magára van utalva, fájlalja, hogy másokkal nem tudja megértetni magát”. Tanú, aki érdekes életet él. Érdekesnek lenni vagy érdekes életet élni azonban „nem feladat, hanem végzetes kiváltság, amely, mint minden kiváltság a szellem világában, csak mély fájdalom árán vásárolható meg”. Mégis, Kierkegaard szerint egyedül a hit stádiumának választásával – az evilági életről való teljes lemondással, ugyanakkor annak ugyanabban a pillanatban való maradéktalan megragadásával – érhető el a boldogság. A hit a létezés paradoxona.
Filozófiája, életműve máig lesöpörhetetlen – technicizálódott, szélsebes korunkban a modern rabszolgaság egyre szűkülő életterében most is nekünk szegezi a kérdést: Ember, mi az életed értelme?
A Biblia olvasásáról
„Ha az Isten Igéjét tudományosan olvasod – távol legyen tőlünk, hogy a tudományt kicsinyeljük –, figyelj arra: ha az Isten Igéjét tudományosan olvasod, szótárral stb., akkor nem olvasod az Isten Igéjét – emlékezzél csak a szerelmesre, mikor azt mondta szótárral betűzve kedvese levelét, hogy ez nem jelenti annak olvasását. Ha tudós vagy, vigyázz, hogy eme tudós olvasás dacára el ne felejtsd Isten Igéjét olvasni. Ha pedig nem vagy tudós, ne irigyeld a tudóst, örülj, hogy azonnal olvashatod Isten Igéjét! Ha pedig abban parancs, óhaj, kívánság van – úgy emlékezzél a szerelmesre –, siess teljesíteni azt. De azt mondod: »Oly sok homályos hely van a Szentírásban, egész könyvek titokként állnak előttünk.« Erre én azt felelem: »Mielőtt valaki ezt az ellenvetést megteheti, annak előbb életével tanúsítania kell a világos és megérthető helyeket – ez az eset áll-e fenn nálad is?« …ha az Isten Igéjét olvasod, úgy nem a homályos, hanem a világos helyek kötelezők reád nézve és a világos helyeket azonnal teljesítened kell. Ha csak egyetlen egy hely van a Szentírásban, amelyet te értesz; úgy azt az egyet teljesítsed; nem szükséges leülnöd és a sötét helyek felett tépelődnöd. Isten Igéje arra való, hogy te aszerint cselekedjél, nem pedig arra, hogy te gyakorold magadat a homályos helyek magyarázásában.” (Kierkegaard: Önvizsgálat. Ajánlva a kortársaknak)
Az emberi nagyságról
„…mindenki a maga módján volt nagy, annak nagysága szerint, akit szeretett. Hiszen aki önmagát szerette, az önmagában vált naggyá, és aki másokat szeretett, az az odaadásban volt nagy, aki azonban Istent szerette, az mindenkinél nagyobb volt. Mindenkit megőrizhet az emlékezet, de mindenki aszerint vált naggyá, amit várt. Van, aki arra várt, ami lehetséges, van, aki arra, ami örök; aki azonban a lehetetlen várta, az mindenkinél nagyobb volt. Mindenkit megőriz az emlékezet, de mindenki ahhoz képest vált naggyá, amivel viaskodott. Hiszen aki a világgal viaskodott, a világ legyőzése által vált naggyá, és aki önmagával viaskodott, az önmaga legyőzése által; aki azonban Istennel viaskodott, az mindenkinél nagyobb lett. (…) Volt, aki önmagában bízva mindent elnyert, volt, aki erejének tudatában mindent föláldozott, aki azonban Istenben hitt, mindenkinél nagyobb volt. Ki az ereje által lett nagy, ki a bölcsessége által, ki a reménye által, ki pedig a szeretete által; Ábrahám azonban mindenkinél nagyobb volt, nagy az ereje által, melynek mértéke az erőtlenség, nagy a bölcsessége által, melynek titka a balgaság, nagy a reménye által, melynek formája az őrület, nagy a szeretete által, mely egyben gyűlölet, önmaga gyűlölete.“ (Kierkegaard: Félelem és reszketés)
Tragikus hős vagy a hit lovagja?
A tragikus hős lemond önmagáról, hogy kifejezhesse az általánost, a hit lovagja pedig lemond az általánosról, hogy egyes lehessen. A hit lovagja (…) tudja, hogy csodálatos az általánoshoz tartozni, (…) tudja, hogy üdítő dolog, ha érthetővé teszi magát az általánosban, oly módon, hogy megérti az általánost, és mindenki, aki megérti őt, benne az általánost érti meg, és mindannyian örömüket lelik az általános biztonságosságában. Tudja, hogy szép dolog olyan egyesnek születni, aki az általánosban, e barátságos, marasztaló fészekben otthon érzi magát, ahol tárt karokkal fogadják, ha maradni kíván. De egyúttal azt is tudja, hogy efölött, a magasban egy magányos, szűk és meredek ösvény kanyarog; tudja, hogy szörnyű egyedül, az általánoson kívül születni, és úgy haladni végig az úton, hogy egyetlen vándorral sem találkozik. Nagyon jól tudja, hol van, és milyen viszony fűzi az emberekhez. Emberileg szólva: őrült, és senkivel sem tudja magát megértetni. És ráadásul az, hogy őrült, még a legszelídebb kifejezés. (…) A tragikus hős igen hamar célba ér, igen hamar kivívja a győzelmét, megteszi a végtelen mozdulatot, s végül nyugalomra lel az általánosban. A hit lovagja ezzel szemben álmatlanul virraszt, hiszen folyton próbát kell kiállnia, minden pillanatban van rá lehetősége, hogy megbánást tanúsítva visszatérjen az általánoshoz, és ez a lehetőség éppúgy lehet kísértés, mint igazság. Erről senkitől sem kaphat felvilágosítást, mert akkor kilép a paradoxonból. (Kierkegaard: Félelem és reszketés)
A vallásról
„…ha a fennálló rend az önistenítésig jutott, ilyenkor végül szokások és hagyományok merevülnek hitcikkelyekké, s így minden egyformán fontossá válik; avagy rendeletek, szokások és hagyományok lesznek fontossá. Az egyes ember nem érzi, nem ismeri fel többé, hogy minden egyes emberhez hasonlóan őt is saját viszony fűzi Istenhez, amelynek feltétlen jelentőséggel kell bírnia a számára; hanem elsikkasztják az istenviszonyt, és szokásokat, hagyományokat, rendeleteket s más efféléket istenítenek. Csakhogy az effajta istenfélelem éppenséggel semmibe veszi Istent, hisz nem őt féli, hanem az embereket. Ezért is feleli Krisztus a farizeusoknak: »ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által«. Ilyen jámborak lettek ugyanis a farizeusok és az írástudók, és mindig ilyen jámborak lesznek az emberek, ha a fennállót istenítik, és így istentisztelésükkel bolondot csinálnak Istenből: Isten imádatának és a hozzá intézett imádságnak a színe alatt saját koholmányukat imádják és ahhoz imádkoznak – ki önelégült örömmel mint a koholmány szülőatyja, ki pedig emberfélelemből. Mindenesetre aki elveti a fennállót, arra – mint mondtuk – úgy tekintenek, mint aki többnek tartja magát embernél, és megbotránkoznak rajta, bár valójában Istent Istenné, önmagát pedig emberré teszi.“ (Kierkegaard: A keresztény hit iskolája)
| 278.
| 2013.09.15 09:55 | B -- re: Ez is csak álnév...
|
Válasz erre
Előzmény | Nem kell túlcifráznod, Krisztina. Egyszeri poénnak megtette:-) | 277.
| 2013.09.15 09:53 | Bertold -- Kierkegaard
|
| Válasz erre | Háááát! de ha rákattintasz, eredeti nagyságában (és olvashatóan) láthatod a 276-on | 276. 275.
| 2013.09.15 09:42 | Mórotz Krisztina -- re: Ez is csak álnév...
|
Válasz erre
Előzmény | Egy nőnél sosincs olyan, hogy véletlen, gondolam én a paródiára, de nájlonos álomban vagyok(még) | | A fenti posztra érkezett válaszok: B | 274.
| 2013.09.15 09:32 | Bertold -- re: Ez is csak álnév...
|
Válasz erre
Előzmény | Semmi gond, Krisztina (gondolom, nem véletlen:-)), örülök minden tehetségre utaló írásodnak, és ez itt, alant, akár vers is lehetne, kicsit molnárannásan: hajnali lélekcsöpp:-) | | A fenti posztra érkezett válaszok: Mórotz Krisztina | 273.
| 2013.09.15 09:16 | Mórotz Krisztina -- re: Ez is csak álnév...
|
Válasz erre
Előzmény | Bertold, nem ide akartam, de az Úr valamiért a te lapodra akarta!
A röhögést nem bírom abbahahagyni édes drága Bertem, olyan reggel van, bocsásd meg e vétket :-)))))) | | A fenti posztra érkezett válaszok: Bertold | 272.
| 2013.09.15 09:12 | Mórotz Krisztina -- Ez is csak álnév...
|
| Válasz erre | Kedves Annácska!
(Felvezető)
Emlékszel mikor leszbikus verset írtál hozzám? Amikor az avarban szerettél volna hemperegni velem? Ó, akkor másképp szólt e száj, gyengéden hódolt Erosz istenségnek. Kívántál. Kettőnket.( nem publikus a másik név, de őt bizsergette e gondolat) Elhallgattál mikor megtudtad, hogy nem leszboszi vagyok hanem a férfiakat szerető.
(Középső)
Nem tudtam, hogy Marthi Anna vagy, azt hittem egy új látogatott ide, de hát úgy látszik sert sem akarsz főzni, inkább felvettél egy unalmas póri nevet. Egy mait. Csodálom, hogy nem a celebét.
(Utolsó)
Bert( nem a mi jó öreg szofistánk) Lebeszélt arról,hogy én egy versem, egy üres semmitmondó versem, csupán némi erotika fűszerezi, feltegyem. Csak mert vers. Nem való hozzád e alacsony színvonal, szólt e derék ifjú ijedten, és engem is zavar a foghíj, de nem csak őt a "kulisszák" mögött párunkat. Ezért hát írtam egy ötpercest ...
( Befejezés befejezése. )
Legyél hát maradandokk Édes Molnárom , őröld fogaid között mérgedet felém, mint búzaszemet a parasztok A versed e foghíjakkal, metaforák nélkül, rosszul szerkesztve csak sor marad, sor után... és sosem lesz pamutpuhaságú...erős.
( magamban röhögő)
Senkit nem akarok meghódítani, hódoljon be az nekem akit én kiválasztok! Kovácske? Hiszen nem ismerem e sárral bekent csatába menő arc mögött ki lakik, és nyugodj meg neked ad igazat drága Annuska! Igaz is a hüvelyt meg a végbelet vagy a méhet alaposan eltévesztetted valamék versedben. ( csak szóltam, hogy a nő ivarszerveket tanulmányozd)
Kelt: az úr 2013-s évében Szent Mihály havában.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Mórotz Krisztina | 271.
| 2013.09.14 22:30 | Bertold -- Kierkegaard
|
| Válasz erre | Na, ezen még dolgoznom kell:-))) annyira kicsire butítottam a képet, hogy nem lehet elolvasni az apróbetűs szöveget kinagyítva sem:-) Elnézést | 270. 269. 268.
| 2013.09.14 18:57 | Bertold -- re: barbár tótágas
|
| Válasz erre | Hogy neked mennyire igazad van Ágastót! Csak magyarázatként mentség nélkül, hogy egy depis reggel ábrázolása akar lenni, cutup-technikával (egy angol monodráma nyersfordításából véletlenszerű szavak), némileg a hangulatomhoz igazítva. Játék. Semmi több. Ha már itt többen is hivatkoztak Burrougsh-ra, megnéztem, hátha:-)) | 267.
| 2013.09.14 18:46 | Bertold -- re: meo | barbár tótágas
|
Válasz erre
Előzmény | A figyelemfelhívásodat általában elfogadom, Kovácske, de itt az estében egy "no comment"-es képernyő villogott rám, és ezt nem tudtam (azt hiszem nem is lehet az ilyet) iróniával nézni. Aztán mégis odacsöppent a végére valamennyi, egy keserű "önpissz" (kevés az eszközöm, hogy éreztessem: undorodom, hogy emberként mennyire tehetetlen vagyok, ha nem értek valamit, és hogy ezt a nemértést mások mennyire természetes emberi tartozékként fogadják). Szóval, ez csak szóval, és már restellem is, hogy csak így | 266.
| 2013.09.14 18:31 | Bertold -- re: Kierkegaard
|
Válasz erre
Előzmény | Most látom, hogy a nagy lendületvesztésemben csak a Tiboroknak ajánlottam. Természetesen, mindenkinek! | 265.
| 2013.09.14 17:52 | Ágastót -- barbár tótágas
|
| Válasz erre | Minél faszabb, annál faszább a versed.
Valahol megálljt kéne parancsolni e gusztustalanságnak Bertold.
Próbáld meg, többre mehetsz vele. | 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 |
|
