Bajtai AndrásBajtai András költőnek 2 feldolgozatlan üzenete van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
228. 227. 226. 225. 224.
2008.03.23 00:26 | Kántás Balázs -- Az átlátszó város
|
Válasz erre | Bajtai András, gratulálok Az átlátszó város c. kötetedhez. Rövid, tömör kis kötet, egyszerû, letisztult versek, semmi felesleges sallang, túldíszítettség, csapongás, csak a lényeg, kortársiasan hiteles, emberi, és persze költõi is. Késõn került a kezembe, meg késõn kezdem megbecsülni DOKKos illetõségû szerzõk munkáit is.
Sok sikert a továbbiakhoz.
Tisztelettel: Kántás Balázs
| 223.
2007.09.25 10:50 | bajtai andrás -- re: sárvár
|
Válasz erre | Kedves Lázár Bence! Sajnos csak most olvastam az üzenetedet. Köszönöm a meghívást, de szinte biztos, hogy nem tudok részt venni az esten Szegeden. De azért persze köszönöm a meghívást, jól esik, hogy gondoltatok rám. Bajtai András | 222.
2007.09.24 09:17 | árgus -- 2006 - december
|
Válasz erre | EZ ÖRÖM. EZ BÉKE
Egyszerûen nincs mit mondanom, és talán ez zavar a leginkább, hogy csendben akarok lenni, ha már ilyen könnyen megy, most az egyszer, csendben. Ilyenkor persze mindig ugyanaz a fogadalom, az egyetlen hazugság, amiben élek, hogy errõl se írni, se beszélni nem fogok, aztán mégis, ígérgetni könnyû. Vagy ha már erre sincs erõm, csak várni bénultan a görcsös zsibbadást este, ahogyan megszûnik a beszédkényszer, és helyét a jólesõ döbbenet veszi át, hiszen miért kéne bármit is mondanom, amikor tudom jól, hogy holnap se merek majd lelépni a járdáról anélkül, hogy ne gondolnék a ketrecekre. Mert minden emberben élnek ketrecek, és az én ketrecemben halott állatok vannak, és halott arcok, végtagok. És tudom, hogy én kinek a ketrecében élek, és hogy éltek mások is az én ketrecemben valamikor, nem olyan régen, és ez picit megvigasztal. Jólesik a hallgatás, nem akarok megszólalni, ennyi maradt a lendületbõl, a forróságból, és az érzés, hogy hasznavehetetlen vagyok, körömágy köröm nélkül, egyetlen kívánság vagyok, bár csináltam volna valamit ma is, mondjuk faraghattam volna szappanokat a fogsorommal, más nem jut eszembe. Csend van, végre, ez öröm, ez béke, csak aludni nem merek, a takaróm túl vékony, a takaróm túl puha, mintha mûbélbe csomagoltak volna, ilyen érzés, így ébredek majd, tudom, reggel.
EZ ÖRÖM. EZ BÉKE
MINDEGY NEKI
Nem tudom megállítani. Jön utánam, és mondja. Be nem áll a szája. Ügyes gyerek, mondják róla, csokit osztogat a nagyoknak, akik a borotválkozásról fantáziálnak, a kicsiket pedig ― ha a nénik éppen félrenéznek ― megveri. Bántja õket, aztán kipakolja az uzsonnástáskájukat, és ha már jóllakott, elveszi tõlük a játékokat. Mindegy neki, hogy dömper, kisautó vagy játékvasút. Beszól a csajoknak, akik harisnyát hordanak, a délutáni alvás közben benyúl a szoknyájuk alá, mert õk már most olyan lányok. Hagyják neki. Ilyen a taktikája, behízeleg és sokszor bocsánatot kér ― szeretik is mind a szülõk. Retorikája éles, de hamis, mint a gumibicska a zsebében, amit a vécében mutogat mindenkinek. Kiscserkész õ, az egyetlen, aki már bukott, a legveszélyesebb mind közülünk, az egyetlen, mondják róla, aki még sokra viheti. Pedig beteg gyerek valójában, csúnya szavak forognak a fejében, kezei ragadósak. Én meg nem tudom megállítani, jön utánam, és mondja. És mondja.
MOOD INDIGO
Van néha ez az érzés, hogy süllyedek, ez a betanított rettegés, hogy ebben a városban nem vagyok biztonságban, hiszen bármelyik pillanatban eltûnhetek én is, mondjuk hogy elszállítják a telefonfülkét, ahová sötétedés után emlékezni járok, esetleg hazafelé menet egy víznyelõbe szorul a lábam, vagy egyszerûen csak beleragadok az aszfaltra csöpögtetett cumisüvegnyi mézbe, és hiába kiáltozom, nem jön majd értem az üzemzavarelhárítás. Olyan ez, mintha születésem óta feltételes módban élnék, vagy mintha egy sárból kikapart, sötét kunyhóba zártak volna, ahol azzal próbálnak életben tartani, hogy naponta újrafestik a falakat, amik nem eresztik át a kívülrõl nekem locsolt, hûtött anyatejet, éjszakánként pedig átrendezik a keserves munkával letapogatott bútorokat, így tartva fenn az esetlegesség és szükségszerûség örök körforgásának megnyugtató látszatát. És persze hiába az elõre eltervezett útvonal, a precíz menetrend, pontos indulás, pontos érkezés, mégis mintha csak vállfaként lógnék egész nap egy ruhásszekrénybe akasztva, a bizonytalanság nyúlós bábuival összezárva, akiknek irtózom az érintésétõl, dohos leheletétõl. Vagy lefelé a mozgólépcsõn például, amikor rájövök, hogy a kabátom zsebében hagyott cédulákon üzennek egymásnak a targoncás anyagmozgatók, vagy az aluljáróban akár, ahol mindig úgy érzem, mindjárt engem szólítanak majd, hogy kiderítsék, vajon tudok-e mit kezdeni egy rotációs kapával. Egyszerûen elsüllyedek, nincsen arcom, hiába dörzsölgetem, tapogatom, mintha csak egy láda homokba vagy hordó öblítõbe nyúlnék, nem érzek semmit.
AZ EGYETLEN ZENE
Az útépítés kegyetlen zajai, az egyetlen zene, amit mostanában szívesen hallgatok, a félénk kaparászás, ahogyan a ház elõtti öreg markológép küszködik a kemény és sótlan földdel, a dübörgés, ahogyan körbejár a keskeny járdán a döngölõ gép, vagy a madárszerû vijjogás, amikor újra bekapcsolják az aszfaltvágót; ezt hallgatom, és figyelem, hogyan zavarja meg az utca törékeny rendjét a büdös és kialvatlan munkások jelenléte, figyelem a kényszerû hulladékképzõdést.
Ez a feladatom, szemmel tartani a szüntelen forgolódást, õrizni az ezeréves szabályok kényes sorrendjét, amibe ez a város olyan kétségbeesetten kapaszkodik, miközben õk próbálkoznak majd, de én nem fogok még véletlenül sem elaludni, hiába kenik be az ablakom alatt a járdát cukorgyári mésziszappal, és hiába dobálnak ki súlyos vaslapokat egy közeli konténerhajóból, engem nem kábítanak el ezekkel a tompa puffanásokkal.
Hamarosan beesteledik, de õk ott messze lent folytatják tovább a munkát, folytatódik minden, kivilágítják majd a gépeket, én meg, mint a nemiség nélküli galambok, csak ülök és figyelek, csak várom az éjszakát, alig várom a nappali fényárt. | 221.
2007.09.22 10:27 | ÉS -- 48/48
|
Válasz erre | Bajtai András
Hóesés, hajtóvadászat Katának
Vannak titkai. Nem veszélyesek. Mint egy konzervet, ügyetlen kézzel bontogatom. Nem haragszik.
Övé bennem minden mozdulatlanság. Övé a meztelenségem. Ismerem a hangját, melltartója színét, a takaróját.
És ismerem a vágyat, ami éjszakánként vállai mellé kényszerít. Hamarabb alszik el. Figyelem az arcát,
ajkait. Nem tud róla. Megfogom a kezét. Hallgatom, ahogy lélegzik. Eloször alszunk együtt. | 220.
2007.09.09 17:12 | Lázár Bence -- sárvár
|
Válasz erre | Kedves András! Azért kereslek mert lenne Szegeden október végén egy kis est ami a Sárvári diákíró találkozóról szólna s szeretnélek meghívni mint régi sárvárost, beszélgetés, felolvasás. Minél hamarabb jelezz. (lazarsilber@yahoo.com) | 219. 218.
2007.04.15 22:56 | 9p3c -- re: gratulálok!
|
Válasz erre Előzmény | A számítógépem mappái közt az egyiknek ez a neve: könyvtár. Azon belül újabb mappák a különféle nációknak. A magyar-élõben neked is nyitottam valamikor egy fájlt, remélvén, hogy csak lesz majd belõled "valaki." A BA mentettek között ez az elsõ szöveg. Tökre érdekes a kettõt egymás mellé tenni - tanulságos lehet azoknak, akik írással foglalkoznak. Tévednék? Remélem ez a "hol" így elégséges és megnyugtató: bár nyomtatható, de csak virtuális könyvtáram valósága. Figyellek! :) | 217. 216.
2007.04.15 14:48 | a spanyolnáthában -- re: gratulálok!
|
Válasz erre Előzmény | Árnyékomat árnyékodért
Sétálj. A délután szoros, de a holnap ébredõk között már lesznek néhányan, akik szerint szürkület idején felesleges ugyannak a nõnek kétszer szerelmet
vallani. Sétálj. Az alkonyatról már mindent tudok, de a hajnal nem tartozik felségterületeim közé. A könyörtelen évszakokat bár átaludtam, szavamat
szegni most mégsincs okom: nevedet nem vésem kocsmák, kávézók asztalára, szégyellnivaló való álmokat sem jósoltatok magamnak elalvás elõtt, pedig tudom
jól, hogy gyerekkori mackóimról már régóta nem súgdolózol barátnõiddel. Árnyékomat árnyékodért, ha engednéd, én mégis szökni hagynám ma éjjel.
---------- a spanyolnáthában már így
| 215.
2007.04.15 14:45 | (2003. december 11.) -- re: gratulálok!
|
Válasz erre Előzmény | Árnyékomat árnyékodért
Sétálj. A délután szoros, de a holnap ébredõk között már lesznek néhányan, akik szerint szürkület idején felesleges ugyannak a nõnek kétszer szerelmet
vallani. Sétálj. Az alkonyatról már mindent tudok, a hajnal mégsem tartozik felségterületeim közé: enyémek az éjszakák, amikor az erdõben szarvasok
vonulnak titokban, a nappalok pedig a tiétek, amikor kártyaváraimba éjjelt váró, apró denevérek költöznek. Sétálj. A könyörtelen évszakokat bár átaludtam,
szavamat szegni most mégsincs okom: nevedet nem vésem kocsmák, kávézók asztalára, és szégyellnivaló való álmokat sem jósoltatok magamnak elalvás elõtt,
pedig tudom jól, hogy gyerekkori mackóimról már régóta nem súgdolózol barátnõiddel. Árnyékomat árnyékodért, ha engednéd, én mégis szökni hagynám ma éjjel.
(2003. december 11.)
az én könyvtáramban így...
| | A fenti posztra érkezett válaszok: a spanyolnáthában | 214.
2007.04.15 14:13 | Jónás Tamás -- gratulálok!
|
Válasz erre | András, van egy nagy versed.
Az áprilisi Irodalmi Jelenben olvastam az "Árnyékomat árnyékodért" címû versedet. Rettenetesen indul, a második mondata az a végtelenül unalmas, önmagát már ezerszer leleplezõ, túlélõ és túlérzett egyetemi okoskodás szõtte, amitõl eleinte téged megvédett az átlag feletti érzékenységed, és amitõl -- azt hittem ennek a versnek olvasásáig -- mostanában épp nem véd meg semmi. Aggódni csak azért nem kezdtem érted, mert jó életed lesz, ezt hordja, hirdeti az ember, egy idõ után másokon is felismerhetõ lesz: ha meg is akadsz mint költõ, a boldogságod, mint valami abszolút ítélet teljesedik feletted.
Aztán a negyedik mondat modoros, hetyke, az a kamasz, aki elõször küldte el nekem verseit: "az alkonyatról már mindent tudok, de a hajnal nem tartozik felségterületeim közé" -- ja, gondolja magában, aki nem ismer és nem tudja szeretni az ilyen pózaidat. "Felségterület", na, most belekóstoltál ennek a szónak az ízébe, majdnem elrontja az egész verset.
A "könyörtelen évszakok" már sejteti az érett költõ férfias lényeglátásá (de még nem eredetien)t: "szavamat szegni nincs okom", írod. Itt végleg megnyugodtam, hogy a szükségszerûen téged érõ és formálni igyekvõ hatások nem olyan erõsek, nem fednek el téged magad elõl, a verseket az írhatja, aki vagy; bibliai tragédiád nem lesz az érvényesülni akarásodból, a "árvaság"-odban született szorongás táplálta sikeréhségedbõl sosem. (Vannak"árvák", akik úgy születnek, és akkor is azok maradnak ha hét anyjuk, hét apjuk, hét szerelmük gondozza, dédelgeti hét életen át.). (Második zárójelben jegyzem meg: ma már nem hiszek abban, hogy vannak emberek, akiknek nincs sorsuk -- csak a bátorságban hiszek, hogy van-e valakinek önmaga sorsának megéléséhez bátorsága: furcsán engedékenyek a törvények: ha nincs bátorságod hozzá, nem muszáj a sorsod.))
Aztán kocsmákba tereled a versolvasó figyelmét: "nevedet nem vésem kocsmák, kávézók asztalára". Ennek nincs elhasznált hangulata, ez a közeg, ez a figyelem és mozdulatlanság nagy mozgástér, sok lehetõség egy költõnek: a mesterek és vágyott ének behatásaitól mentesen szólalhat meg, ha megszólal. (Sokan ugyanis megelégszenek azzal, hogy megérzik ennek a határnak a lelket rezgetõ erejét, és nem írják tovább a versüket, ami épp akkor kapna esélyt rá, hogy igazi közléseket hordjon, felfedezzen valamit a valóságból.) A kocsmás képek a tagadás, lássuk be, viszonylag egyszerû feszültségével akarnak hatni: kimondom, hogy mit "nem". A költészet, a vers szempontjából mindegy, hogy egy versbe azt írod: "kankalin" vagy "nem kankalin". A versemlékezet ugyanazt a mintázatot rögzíti, és a versemlékezet kb. olyan, mint a szag: pontatlan, de nagyon erõs. Nem értem az elkövetkezendõkben, mit jelent az álmokat jósoltatni magunknak elalvás elõtt, aztán a "gyerekkori mackó" ide citálása is zavaró (mellesleg és szigorúan: a gyerekkori mackó redundáns kifejezés, legalábbis remélem, és nincs mostani macid és nem lesz felnõttkori sem), de mint engedékeny tanár (nem szeretem ám ezt a szerepet, te húztad rám) még dicséretre méltónak is tartom, ahogy a mackóról a sugdolózó barátnõkre mozgatod a verskamerát (elnézést nem tudom elhallgatni, hogy a "gyerekkori mackó" elsõ érvényes olvasata a "kis pöcsöm" -- mondom ezt irónia, és különösebb élvezkedés nélkül). Ami miatt nagy vers lett az addig csak tisztességes tehetségel megírt, megpróbált versbõl, az az utolsó két sor.
"Árnyékomat árnyékodért, ha engednéd, én mégis szökni hagynám ma éjjel."
Rengeteg gyengédség, már-nem-kamasz, még-nem-száz ember tépelõdése, érzékenysége és bátorsága a "másik lelkéhez való közelebb lépéshez", a kereszténység egész bûn-ügye, európaiságunkhoz (végül is igen: anyánkhoz, apánkhoz való) hûség és a vágy, hogy ne legyen, mert nehéz és korlátoz, de nem tudod miért, te ragaszkodsz hozzá, ha elengednéd, érzed, mennél vele -- és sok, gondosan nevelgetett költõi tudás van ebben a két sorban.
Ahogy megakad a sor végén a mondat a beiktatott "ha engednéd"-del, a formai fegyelem végig a versben (a szöveg szintjén -- a belsõ, tematikus váltakozások, pózok ettõl maradhatnak, ettõl a fegyelemtõl lesznek izgalmasak, különben magukban nem lennének), a tudatosság vagy a megengedett véletlen, hogy a "ma éjjel" sürgetõ nyomatékkal kerül egy beismerõ vallomásnak szánt, éterien finom közlés végére, mintha azt jelentené (ezt jelenti, ezt is, mert nekem ezt): "talán nem tudod, hogy mennyire fontos vagy még mindig nekem, hogy szerelmes vagyok beléd, de az én szerelmem téged is kötelez, ne csapjuk be magunkat még kötelezõ férfi-nõi játszmákkal: szerelmes vagyok, tehát legyél nekem itt most! Mert akkor lesz rendben a világ." Ady, ugye, az érzés elsõ menedzsere, producere, elsõ botrány-viselõje, de persze tõle függetlenül is volt és van ma is. (Csak azért említem meg Adyt, mert a többi verseden egyértelmûen érzõdik Ady hatása, a lírai hangod kicsit átállítódott az utóbbi idõben, nem tud épp védekezni Ady egyre hangosabb hangjai ellen -- ez, tudod úgyis, érdekesség, nem hiba. Aki téged figyel, azt látja, hogy fordulsz: egyelõre nem tudni, mitõl el vagy mifelé.)
Kihallom persze Falcsik Mari két szép sorát: érted kilépnék önmagamból, mint cselédlány a gangról (tömören, átfogalmazva, durván pontatlanul idézve, csak hogy gyengüljön, ne gyengítsen el.)
Nem a két sor képélményét, érzéskoktélját akarom ecsetelni vagy visszaadni, az jó úgy, ahogy az a két sor mondja. Ami fontos: beletetted egy olyan versbe, ami nem magadnak íródott, másoknak, az elváróknak, és mindegy, hogy a gyakran magát építõ szöveg sugallata, felkínált lehetõsége volt-e ez a megoldás, ami nekem annyira tetszik, vagy ez volt meg elõbb (ki így, ki úgy csal), s elédobáltad addigi, hittel és hitelesen megélt történeteid lassanként idegesítõen jellegtelen díszletté alacsonyodott lényegeirõl fogalmazott, ugrás kész mondataidat (tök jó, hogy nem vacakoltál a rímekkel). Engedsz neki. Teret, hasson: legyen katarzis a versben akkor, amikor szinte szégyen érzelgõsnek lenni (látod, már a szó is, hogy "érzelgõs", nem lehet pozitív értékû ma). Hadd mondjam ki: amikor olyan élettelen és használhatatlan anyagokkal próbálkozik a költészet, mint némelyik kortársad (sajnos ma már nem akarom õket megérteni, mit miért csinálnak úgy, ahogy), amikor komoly kirekesztés rímel -- szinte kötelezõen --, ha mersz megint más, egy, egyedi, magad lenni, és a félelemben önmagától és pár, könyvekbõl kimentett "tétel-mondat" nyomás alatt nyögve szervezõdik valami közösség, ami csak nem tud sehogy nemzedéki hangot kialkudni magának (nem alkudozni kell, hanem ordítani, ha van mit mondanod, ideje van a költészetnek (bocs, hogy magamtól idézek), legalább akkor és ott, amikor és ahol a vers van, hol éljen meg máshol a költészet, ha nem a versben?), akkor, ilyen körülmények között ez a talán át nem gondolt bátorság mint gesztus vagy ars poetica is nagyon fontos -- a politika most pihenjen, nem kell feltélenül okosnak, tudósnak és sportolónak egyszerre lennie egy költõnek.
Az én szememben ez versed egy elegáns gyilkosság. Néhány részegesen ténfergõ sor, mondat végére odatûzöl szinte hanyag mozdulattal, de tisztelettudó lassúsággal, minden hirtelen mozdulat vagy gondolat nélkül egy "bizonyosságot". Ami eldönti a nagy vitát: mi a költészet? Mi a jó költészet? Hol vannak a határok, s ém tényleg az az alkat vagyok-e, aki csak csak ténfereg a határokon vagy átlépi õket, észre sem veszi. Elegáns gyilkosság a versed, mondom, mert a "bizonyosság", amit cipel, olyan, mint a sugárzó energia: megöli a kétkedõket. Ugyanis hat. Pont.
Próbára tette a benned férfiasodó költõ-énedet ez a, gondolom, gyanútlan megkezdett vers, és -- hadd gratuláljak hozzá, fontosabb ez, mint az egyetemi diploma vagy a píéjdzsdí -- : a próbát kiálltad: megtaláltad a költészetet megint, segítettél neki megmutatkozni és abban a pillanatban el is engedted. Ez felelõsség! És: valami. Kevés "valami" van az ember életében, mindig több és egyre több a valaminek látszó semmi.
Szeretettel, Tamás | | A fenti posztra érkezett válaszok: (2003. december 11.) | 213. 212.
2007.03.29 11:08 | Bajtai András -- re: kérdés
|
Válasz erre Előzmény | kedves bori, jónás tamás intézi a parnasszus-ügyeket, ezt tõle kérdezd meg, mailcímem pedig elvileg van itt a dokkos életrajzom végén, ha jól emlékszem, üdv, andrás | 211.
2007.03.29 00:04 | bori -- kérdés
|
Válasz erre | kedves András! itt írok, mert nem találtam sehol e-mail címet, kérdésem arra vonatkozna, hogy nyáron az egyik versemet javasoltad a Dokk-Blokk listára - elfogadták-e, lesz-e, illetve ha igen, mikor várható? köszi a választ elõre is: Györe Bori | | A fenti posztra érkezett válaszok: Bajtai András | 210. 209.
2007.03.24 14:56 | Szöll?si Mátyás -- Vers
|
Válasz erre | Kedves András!
Azért is írok itt, mert hogy nem mindig mennek át a mail-ek. Persze, megkaptam a verset, benne lesz a számban, és nagyon köszönöm. Valamikor esetleg leülhetnénk beszélgetni, a Gábor azt mondta, hogy mikor találkozott veled, felmerült ez a gondolat, örülnék neki.
Üdv.
Mátyás | 208.
2007.03.23 00:37 | Bese -- :)
|
Válasz erre | Bandikám még mindig tudsz valamit:) vigyázz magadra!!!Bese | 207.
2007.03.22 15:49 | re -- re: pollágh
|
Válasz erre Előzmény | hehe, ugye ez csak egy vicc? mert akkor még lehet, hogy el is mosolyodnék. amúgy asszem nem kell ragozni mennyire gáz. de bajtai majd biztos átadja az üzenetet. | 206.
2007.03.22 02:02 | én -- pollágh
|
Válasz erre | Szia András!
Mivel rókakomának nincsen fóruma, így ide leszek kénytelen bejegyezni (nálad megtalálható honlapjának linkje). Rövid leszek: Az ilyen flegma, öntörvényû, anarchista, vulgáris, céltalan, destruktív, tiszteletlen (sorolhatnám még) egyénektõl bûzlik az irodalom, bõvebben a mûvészet, de leginkább a NEMZET! Nincsen szükség kultúrarombolásra! Éppen elég, amit kívülrõl kapunk, nem kell belsõ ellenség is a magyarságnak | | A fenti posztra érkezett válaszok: re | 205.
2007.03.16 17:17 | Árvai Ferenc Ödön -- meghívó
|
Válasz erre | kedves András! ha ráérsz, gyere el, várunk szeretettel.
a JUHAMCSUHAM bemutatja:
A Tó bisztróban borba kapaszkodva… (zenés kiáltozás)
elõadások: 2007. március 22. (csütörtök) 20:30 – Eötvös József Collegium pinceklubja (XI. Ménesi út 11-13.) ingyenes! 2007. március 26. (hétfõ) 18:00 – Merlin Színház Klubterem (V. Gerlóczy u. 4.) ingyenes!
„Sánta, süket táncot lejtett lábam és roséba kapaszkodva, dülöngélve vártam, hogy elesek-e… Cseh Tomi az elõbb elköszönt és ledõld, szervusztok fiatalok, mondta, elfogyott az a kurva vodka, kiáltotta és a paplant magára fonta…”
írta: Árvai Ferenc Ödön és Zomborácz Virág
„Aludjon jól, uram, aludjék nyugodtan, én is mindjárt hasra esem, csak még azt a lányt ott meglesem…”
rendezte: Pál Dániel Levente
„A tücsök a kertben, hallja, hogy hegedül, és a lány mellette ül, hallgatja a tücsköt, mit hegedül, mellette ül egyedül…”
zene: Mészáros Balázs, Hidvégi Tamás, Zsákai Lilian
„Megyek akkor és nekiszegezem én a kérdést, hogy szeretsz, most mért nevetsz, komolyan kérdelek, mert én szeretlek, szeretlek és a faszomat megmutatom tenéked…”
szereplõk: Mészáros Balázs (szöveg, ének, gitár – „A költõ”) Pál Dániel Levente (szöveg – „Barátunk”) Árvai Ferenc Ödön (szöveg – „Józsi”) Zsákai Lilian (szöveg, ének – „Kata”) Hidvégi Tamás (szöveg, zongora – „Kalapos férfi”) Papp Marietta (szöveg – „Klári”) Gelencsér Vera („Virág”)
Az elõadások után a helyszínen megvásárolható CD-n a darab egésze!
üdv: áfö | 204.
2007.03.09 12:31 | Diamondblade -- furcs
|
Válasz erre | Ez az A birodalom címû vers miért is vers? A formán kívül szerintem egy okés kis próza... csak versnek tördelvce. Amúgy jó, de nem értem miért próbál versnek tûnni. | 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 |
|