DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2827 szerző 36731 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Dunajcsik Mátyás
  Plein air
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: Krizantém
Petz György: Ég
Sági Ferenc Dénes: sajnálom Ferenc
Vajdics Anikó: Pessoa non grata (ante mortem)
Bara Anna: Kerestelek...
Kosztolányi Mária: nem gyereknek való
Kiss Anna Mária: Tudósítás a viharról
Sági Ferenc Dénes: generációs probléma
Bánfai Zsolt: Nehéz szívvel
Lantos Tímea: Kertek alatt
FRISS FÓRUMOK

Pataki Lili 2 órája
Tóth Gabriella 5 órája
VirágTamás 7 órája
Nyári lászló 23 órája
Aranyi Gábor 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Wesztl Miklós 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Szilasi Katalin 1 napja
Böröczki Mihály 1 napja
Lévai Attila 1 napja
Mórotz Krisztina 3 napja
Gyors & Gyilkos 3 napja
Vezsenyi Ildikó 3 napja
Busznyák Imre 3 napja
Nagyító 4 napja
Gulisio Tímea 4 napja
Szilágyi Erzsébet 4 napja
Misinszki Hanna 5 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 46 perce
fejlakók 1 órája
Baltazar 3 órája
fejlakók... 4 órája
Bara 4 órája
Qui? 5 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 9 órája
Andante 10 órája
mix 10 órája
Vendég 13 órája
A VERS LEGYEN VELETEK 14 órája
leállósáv 23 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 1 napja
Gyurcsi 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Qui?
Legutóbbi olvasó: 2019-11-16 21:39 Összes olvasás: 3263

Korábbi hozzászólások:  
133. [tulajdonos]: kulcsok őre2019-11-16 16:45
Kulcsok őre



Az íróasztalnál ülök. Jön megint az apám csoszogva, egy halom kulcsot lóbál a nagy karikán, úgy császkál reggel óta szobáról szobára. Gyermeki arc, együgyű mosoly. Dünnyög. A bal zsebéből kilóg egy kétes tisztaságú zsebkendő. Demencia, időskori elbutulás, ez már csak rosszabb lesz. – Apám! – fordulnék feléje szeretettel, de valójában meg sem szólalok, csak írok. Masíroznak a szavak. Maguktól szerveződnek mondatokká. Most éppen ez, így, itt.


Ingerszegény környezetben élek. Megállapítottam és leírtam, ezt is de az abszurditásán már csak nevetek befelé, hangtalanul. Máskor azt írtam: hallgatunk. Ez a hallgatás beleivódik a koszos függöny ráncaiba, elszivárog a szúette parkettába. Átáztatja a falakat, ott van az összes tárgyban. Mindent sűrűvé érlel ez az évtizedes némaság, ez a már-már emberöltőnyi hallgatás. Összenyom homogén anyaggá, nem enged ki magából.


A napok telnek, én írok, apám a saját világában vegetál. Új kulcs kell neki. Mindig több és több. Ugyan mit nyithatna már ki azokkal? Igen, ő a kulcsok őre, ez kétségtelen.


Ám ki tudja, hogy nem én vagyok-e már az ő kulcsainak őrizője.

Ki tudja, hogy a kulcsok nem engem zártak-e be, megfosztva az önállóságomtól.

Hallgatok. Nem szólok hozzá, nincs mit.


Apámnak furcsa mondattöredékei vannak. Néha valamelyest feltisztul az agya. Megáll a szoba közepén, az ablak felé fordul és azt mondja: be fogok pisilni. Ilyenkor persze nem vizel be, de elindul a gardrob felé. A kulcsait leteszi a billentyűzetre, egyet mindig felfelé hagy. Ez az egy kulcs olyan, mint egy égre mutató ujj.


Megőrülök, írom máris a következő szót. Megőrülök az apámtól. Elfojtott harag. Talán tíz szava van, azokat mondogatja minden nap. Különös szavak. Nem tudom, mit kezdjek vele, amikor azt mondja: empátia. Ilyenkor mindig azt hiszem, hogy ezt nekem szánja. Empátia, olyan, mint egy női név. Lehet, hogy csak a dallam, a hangok szépsége fogja meg.


Ugyanolyan mocskos az ablak, mint karácsony előtt, nincs erőm megpucolni. Hozom neki a városból a kulcsokat, a kis lakatokat. Örül. Lekenyerezem, aznap jó lesz, ígéri magának, s leül a foteljába. Aznap élni hagy.


Karácsony. Vettem egy kicsi fenyőt, meg kókuszos szaloncukrokat. A fa alá odatettem egy kulcscsomót. Jött csoszogva, levett egy szaloncukrot, kibontotta, a cukor a szőnyegre esett. Állt átszellemült arccal, a kulcsot belecsomagolta a sztaniolba. Mindegyikkel ezt csinálta kényszeresen. Hagytam. Ittam és néztem. Enni sem akart. Boldog volt, vigyorogva nézte a fát. Ittam, igen, ne rójon meg érte senki. Arra azért figyeltem, hogy jóféle italt vegyek, de a filmszakadás mégis bekövetkezett. Arra eszméltem, hogy apám áll fölöttem, kezében kulcsok csörögnek, a nadrágjából meg csöpög a vizelete. A szőnyegen szaloncukorpapírok és egy vécépapír-guriga. amit buzgón le akar tekerni. Hajnal lehetett. Káromkodtam. Egy kurva kulcsot kikaptam a kezéből és azzal elláttam a baját. Sírt.


Most már nem lázadok. Apámmá váltam. Egyetlen vigaszom az írás. Minden más lényegtelen. A könyveim, egy finom étel, vagy egy különleges nap – elmúlik mind, elfogy, ahogy jött.

Csak a metamorfózis számít, az átalakulás. Hozzáidomulás 49 évesen a kulcsok őréhez.

A szomszédok mást látnak, ők azt, hogy mennyire szeretem az apám.

Nem szeretem, a jóisten tudja, hogy mit érzek iránta. Akárcsak a jóisten iránt, mert azt is csak ő tudja, aki mindannyiunkat lát.

5 éves voltam, amikor anyám meghalt. Csak az illata, meg valami ruhasuhogás maradt emlékem róla. Apám fölnevelt a maga módján. Most én gondozom. Látják a szomszédok, hogy veszem a kulcsokat, én meg már rég tudom, hogy magamnak. Szerkesztek, lektorálok, csinálom a dolgom egy kiadónál, mások hiúságát szolgálom ki, még jó, hogy meg tudok élni belőle. Bezártuk egymást.

Mindkettőnkben ott a feszültség, hogy holnap lesz-e következő kulcs és nyitja-e majd a holnaputánt.

Apám tányérjára kanalazom a krumplipürét, mellé a csirkét, amit édes-savanyú mártással öntöttem le. Eszik. Elől nincsenek fogai, elromlottak, kihullottak, aztán a protézist egy nap összetörte. Hátul vannak még, azokkal rág. Ha jókedve kerekedik, belevigyorog a képembe. A kulcsokat most éppen a krumplipürébe akarta eldugni, de éberebb voltam nála.

Front lesz, tárom ki az ablakot, mire ő kimondja az egyetlen szót, amit nekem szán: empátia.


Ki őrzi most a kulcsokat? Eszembe jut, amikor megvert. Pisilnie kell, félrebillenti a fejét. Olyan a nyaka, mint egy vén kakasé. Rám vár. Kegyetlen leszek, hagyom bepisálni, csak hogy megmutassam, most én vagyok a domináns, a kulcsok őrizöje. Szeretlek, apa, de ez most az enyém, ez a pillanat, míg a húgyodban fészkelődsz, és nézel rám könyörögve. Ezt nem veheted el tőlem.


Megejtjük mindennapi sétánk. Ráadom a kabátját, a sapkát, a csizmát, mint egy gyerekre. Empátia, mondja megint, de úgy teszek, mintha meg se hallanám. Kint a hóban nem bírok vele, hóembert akar építeni. Meg is engedhetném, mégsem teszem. Belekarolok, közben mondom neki, hogy fa, mondom, hogy kerítés, és mondom, hogy kutya. Hosszú, kék árnyékok nyúlnak a havon, a Nap is lemenőben, hazakanyarodunk.


Nem akar szót fogadni, nem akar levetkőzni, rázza az átkozott kulcsokat. Már csak az eltorzult arcát látom, ahogy meg-megcsörren az is. Aztán ismét a szobát, ahol annyiszor megöltük már egymást. Igen, ahol egymást gyilkoljuk folyamatosan.


Pitizik nekem és közben mondogatja azt az egy szót, amit ismer. Empátia, empátia.

Elönt a düh, ütöm, pofozom, belerúgok, nem kímélem, leköpöm és röhögök.

Empátia. A kulcs tollával belevágok az arcába.

Él? Igen, hallom, hogy él.

Kattan a zár a csuklómon. A szoba négy sarkában fémvillanások. Mindegyikben egy hatalmas kulcscsomó

132. [tulajdonos]: utószóm2019-11-16 16:26
SOROK A SZERZŐHÖZ



Kíváncsian nyitom ki G Menta Éva Szegődős című verseskötetét, hiszen olyan pillanat ez, mint amikor résnyire nyitok egy ajtót, bekukucskálok rajta, majd ahogy sorról sorra haladva belépek a költő otthonába, világába. Besurranok a költő lelkébe. Képek, dallamok, hangulatok.

Látom magam előtt Éva édesanyját, édesapját, szeretett testvérét, akit megidéz. Elengedi, de nem felejti. Hallom egy klarinét dallamfoszlányait a vidéki miliőben.

Őszinte, megejtően szép verseiben ott a kislány, a Nő, az örök Éva.

Érzem Erdélyt, a Maros partját, a tájakat, ahol megfordult.

Időnként megdöbbenve visszatérek egy-egy sorához. Bátyám fénye c. versének utolsó soraiban így vall:

éveket zabál mégis él

látod a sor végén mégis

Hozzád-ért



Szerénysége az önfeláldozás mezsgyéjén térdepel. A szeretet soha el nem múlik. nem kér, mindig ad. Tisztaság és hiány, társas magány és hit a megváltásban, a beteljesülésben. Éva nem tesz mást, mint lemerül. Óceán-kék mélységbe. A lélek örökös önkeresésébe. Erős ez a könyv, Éva verseit legszívesebben idézném, mégsem teszem, hisz amikor kezetekbe veszitek a könyvet, nektek is kitárul az ajtó. Mágia. Magamba szívom a lépteket, a hirtelen beálló csendet, a hiányt. A magányt. Elvisz magával és hagyom, ismerős helyeken járunk, hol „ amikor leestem a fáról/

az este betakart/nem féltem”. Mint tiszta vizű folyó sodornak a versek magukkal. Dióhéj vagyok. A legkisebb folt című versében, ezt mondja: a legkisebb szó / a legkisebb betűn/ a lekisebb pont/ hagyd legyek én. Hagyd. Elmosolyodom a Magamhoz című versén, amelyben Anyám kötőtűje/ még hurkolt igaz szálakat. Megidézi Lóri bácsi szénás szekerén kiesett tejfogát, Mama ölét, a Marost, és apját, aki betakarta a kabátjával.

Halálról írni kockázatos, nehéz. Milyen furcsa a halál c. versében megfogalmazza azt, amit kevesen fogalmaznak meg önmagukban. A törékeny asszony erős, kemények a sorok. Verseiben nincs feloldozás, nincsenek közhelyek, nem tesz pontokat mondatai végére, hagyja - és mily okosan teszi - hogy tovább szőjük gondolatait, hisz egy költőnek ez a feladata. A költő nem kérkedik, az olvasó érzi azt, hogy Éva alázattal felemeli. Bravúros a könyv szerkesztése is. A címadó versben sűrítve ott az egész kötet:



SZEGŐDŐS



szépen jött örömfájó

ha kiárul

folttalan is világol

ha megcsal sorában

sort állnak a betűk

akit az erdő nevelt

örökre érzi a fák

reszketését



A Haikuk képei eredetiek. őszinték. Bevallom, Éva megzavart, felkorbácsolt, és elgondolkodtatott.

Áldás van rajtad, suttogom, mintha egy barátnak mondanám. Képzeletemben mosoly suhan át arcán. Ennyit mondok: Köszönöm Éva, amit kaptam tőled, Isten áldása kísérjen.



Mórotz Krisztina

131. [tulajdonos]: legyen titok2019-11-16 16:11

Úgy döntöttem, hogy régi prózáim összegyűjtöm egy helyre. Nem magamutogatás ez, hiszen nem olvassa senki, de megpróbálok valamit kihozni belőlük.
Ha úgy tetszik kísérletezem, én már látom hogyan, és azért teszem ide mert itt a kutyanem olvassa. Észrevettem benne olyan dolgokat amiket....

Legyen titok.

a szerző

magyarán itt lehet, hogy olyanoknak leszek a tanúi, amiket elgondoltam, de skarlyáb még nem tudon enni.

130. [tulajdonos]: lakatlan térségek2019-11-15 22:36
ne szólj közbe, idő, idő, idő, érted? a kurva életbe, csetelsz, nem érdekel, érted, leszarom, két jó van a környezetedben, vedd észre! lepedődet, elbaszott lázbeteg vagy. elsikkasztod az életedet, mert minden faszfejre hallgatsz, nem érdekel! erősebb tónus. emeli hangját. Az a sok duma! figyelj, egy mondatot könyörgöm, egy mondatot hadd mondjak el, ne szólj közbe, egyszer ebben a jó, büdös életben hadd mondjak el egy szót. minden lelkiállapotod megmagyarázod. megy az idő, az idő pénz, hallottad már ezt a mondást? olyan koldus vagy, aki gennyedző sebeit mutogatja szánalomért könyörögve. ne kiabálj, és állok a fürdőszobában, próbálok bőgni, ha vele vagyok az időben, vakaróznom kell, persze lelkileg. de nem megy, nem hatja meg, meg különben is németül szól a rádió. állok a fürdőszobában. Szemtől szembe kerültem az idővel, az emberi psziché nyavalyájával. közben paprikát vág, látom, hogy haragoszöldet. a kezében tartott nagykéssel. hallod, hogy sírok? hallom, és jön a piros paradicsom, lehúzza a héját, provokálom keménységét. szeme mögött Isobel. nem tudtam, hogy ha nem akar szépen beszélni, a hangja olyan, mint egy mandragóra, amit most húzott ki egy kutya a földből. nevetek. ott vagy? csönd van, kinézek, a nagy havak ideje jön, a nagy havaké. a nyár eszembe jut, az a nyár, a kis piros kocsi és a kék zokni. csiga. vagyis borotvált. hogy hosszabbnak lásson. csiga. természetes, eszik és vetkőzik, mindene kopott, és tiszta meztelenek vagyunk, élvez, nem zavar a kocsi, nem izgat, őt sem, mert rám koncentrál. jól csinálja, két csóró. és ez így megy, lágy az arca, szempillái lecsukódnak, szinte mosolyog, ahogy ráhajolok. nem most, ha megszólal, mindent elront, lágy és hirtelen gyors. most másra gondol, most másra, nem, ezek olyan intim pillanatok, amikor kell neki a nő, de a nő nincs! haragszik rám, érzem, nem lágyságát érzem, a sás kábító illatát. nem engem kefél, valaki mást, báb vagyok, . nők szemének fényét láttad bódulatodban? más időt használok én is, máshol vagyok, baszunk, igen, ez a baszás, így nyersen, négyen vagyunk a szemhéjak mögött, rá gondolok a késesre, aki megsiratott valamikor a tükör előtt. aki szigorú, aki... akibe bele tudnék szeretni, ott van szemhéjam mögött, és látom, ír. de miért ő? valamit mond. valamit a magyarokról. a hangját hallom, most susog kémia, figyelj kémia, ha működik. oké. kinézek az ablakon, máshol vagyok, egy hotelban vele. nincs lehangolóbb, mint egy hotelszoba. látom őt, remeg, látom a kanvágyat. nem vetkőzik, rám esik, először gyorsan, nagyon gyorsan, négyen vagyunk. a másiknak test vagyok, egy test ezer nővel, neki nem. beszél. sosem szeretett, de kíváncsi rám. minden mozdulatomra. ez a nagy havak ideje, most belenéz a szemembe. barna, ő is az. nézem nyakát, karját, lábát, beszélgetünk, kisiklik kezemből. kisiklik, máshol van megint. alszik a szemem mögött, négyen, igen. végzett a másik a nőjével. elküldöm, menj. most. öltözik, nem volt jó, sokan voltunk. mi az, hogy nem volt jó? ezer éve voltál nővel, mondom. gyerek ez még. elmegy. nem tudom, hol vagyok, lassan hull a hó. és nézem a kocsi nyoma mellett a tavat. a természet legszebb primér tulajdonsága a mozgás. elment. mozgott felettem a mozgás, ami átjárja a világot, de ez a mozgás nem egyéb, mint bűnök állandó következménye, és csupán bűnnel tartható fenn. azért szeretkeztem, hogy még jobban érezzem a magányosságomat, ami félóra élvezet volt csukott szemhéjam mögött, a nagyhavak idején. nem, nem voltam angyal neki a hóban, nem. de a meztelen igazság klassz kifejezés, amit olyannak látok, amilyennek látszik, nem, ami. képek az elmémben, amikor jött a nője, fekete haja volt, ébenfekete, hófehér bőr, mozgott, elmosolyodom, gyönyörű volt, hol volt, hol nem volt. rám nézett, akkor jöttem rá, hogy vak. nem úgy vak, tudod, hanem lát, csak beszél. és nincs csönd. a társam mondja, a férfi a lehunyt pillám mögött az idődbe kopogott be csak, az elmédbe. beszél. az enyém, nem veszed el, mert az enyém. úristen, gondolom, ez a nő vele nem volt késsel a kezében, kislány, neki nő. és az a másik nő. kopasz barack, nem tudom, hogy jutott eszembe. mindig négyen vagyunk az időben, egy levélköteget vesz elő a lány. a fehérbőrű. tessék, itt van, írd. szeretők voltunk, szólt. zavarta, hogy vak vagyok, zavarta, hogy medúza vagyok a hóban. hars volt a sírása, és elment. mi ez bennem, ez a szoláris beszélgetés a szellemivel. elment Isobel, itt hagyott valamit az idő csavarmenetén. szexus és bűntudat, primér mozgások, ugye. bűnök, de tiszták. lassan jő a nő. kiveszi kezemből a leveleket. ordít, hisztizik a férfinak, ki a szemhéjam mögött van. Te, szemét állat, gondolom én. a nő, a társ kisstílű. annyira senki, lehet, hogy én vagyok hülye, az idő igazsága a bensőkben található. Mozog a nő, a fenyves felé megy. Isobelre gondolok és a képeire meg a hol volt, hol nem voltjaira. Mosolygok, holott nem kéne, nem, ő a hunyt szemem mögött lévő férfié, aki kiabált velem, és valamit mondott az őrültekről és a zsenikről. Akkor éreztem igazinak, vadnak és gyengének, igen, akkor éreztem őt sebezhetőnek, amikor nevettem rajta. négyen vagyunk. négyen minden időben.


haza kéne mennem. hippói ágoston szól bennem. nem tudom, mi az idő. ránézek. talán nem röhög ki. a szexualitás és a kultúra egy és ugyanaz, ez a tudás gyökere, hippói ágoston. de ha ez elnyomorodik, a vallás is eltorzul, a rózsa helyett kelbimbó nyílik. rázd le magadról az ótestamentumi bilincseket...
négyen vagyunk. a férfi, a kis tökös, aki mást baszott, isobel és a nő. és én, kérdezi egom, én hol vagyok e képtelen monológban? Ki vagyok én itt?
a bábu. mi lassan a földre hull és elcsendesedik a színház. a deszkák cseresznyeszínbe zárva. a tökéletesség egyszer véget ér... és a civilizáció egyetlen nagy metafora datolyamagokkal. Igen, a tér konkrét, de az idő, legyen a nagy havak ideje akár, az idő absztrakt fogalom.

129. [tulajdonos]: rövid2019-11-15 21:56
Húnyt szemem mögött történet szereplőkkel, akiket én öltöztetek fel, és vetkőztetek pőrére. Itt nem hibázom, nem hibázhatok. De nincs boldog befejezés nincs.. csöndben csukom le a lapjait. Nehéz és gyönyörű. És ez szép lesz. Valahol érzem. Végül is sosem hittem volna azt, hogy a szavak gördülhetnek. Egyszerűen. Ha gyorsan írok, visszamegyek, és az illatokról, a sült alma illatáról még írok 10 sort. Most értettem meg, hogy van tovább. Becsukódott egy ajtó, kinyílt egy másik. De hiszen mi csodáknak tárunk ajtóréseket. Te is én is. A nagy rendező figyel. Boldog vagyok. Boldog, ha írhatok. Minden bennem van. Először a gyermekkor, mama, papa, szerelmek és aztán a nehéz. A romokból felszáll egy madár. És azt mondja: Látod? Ilyen egyszerű, ennyire bonyolult. Igen kellenek a kanyarok, a kanyargós utak, hogy a madár, ami a romokból felszáll, egy szót hagyjon itt nekem: Szabadság.

128. [tulajdonos]: Napba haló2019-11-15 21:49


Nem is volt olyan régen, hogy megismertem Öt. az erkélye alatt mentem el, amikor Kavafisz egyik versét mondta mezítelenül. de közben sírt, és datolyamagokat köpködött egy amforába. Eszembe jutott, hogy két hete hordozok magamban egy nagyon nehéz önmarcangolást, és egy hónapja nem írtam. Valahol megértettem Sapphói lényét, a magányát, azt , hogy minden napját túl kell élnie. A férfiak sem, a nők sem érdekelték, ha rájött a déli melankólia. Ilyenkor órákra bezárkózott és maszturbált. de nem a nemiség volt a lényeg, ő bárkit megbabonázott..... Volt a lényében valami ártatlanul tiszta, hogy volt aki azt hitte hazudik, mint egy gyerek. Hazugságról szó sem volt, maximum megvetésről. Régen leszokott a sírásról már. Szerette az orgazmusait. hosszan mélyről tekeredett fel a hang, ha a csúcshoz közeledett.Szép a hang, ha dallama szebb az irgalomnál. Hosszan nézett, néha alig beszélt... ha kinyílott olyan volt mint a legpompásabb virág. A neve most nem jut eszembe, de igen, mint az orchidea olyan volt.
Akit megvetett az vérig sértődött. Sehová sem tartozott, semmi klikkbe, semmi klubba, senkihez. Írt, de diszlexiás volt, vagyis kiszolgáltatott bárki kényének kedvének, mert írni szeretett, de még így is vállalta az írást, még megalázva is. Mindig tudta, hogy melyik versében ki segített. és amikor lefeküdt egy ilyen vers segítővel, utána hányt, akkor őszintének hitte a férfi, holott akkor volt a legőszintétlenebb. Igazából mégis magát vetette meg. A férfi azt mondta neki, hogy sosem lesz belőled író, és ez mint egy rossz átok kísérte. Ez évekkel ezelőtt történt, pedig volt tehetsége. Egy nőnek kisebb-nagyobb rendszerességgel írt történeteket, mert azok nem jelentek meg sehol, és tudta, hogy neki ez fontos. Írok, mert írnom kell. A lélek, motyogta maga elé, a lélek az, ami miatt nem tudok írni, a lélek. Ha felszikrázik a szívem, akkor lélekké válok magam is. És ahogy ez megtörtént sorról sorra világosabbá vált számára az élete, mindnyájunk életének az értelme.
Én lenék a világ legboldogabb nője--kiáltott fel, ha ez menne. Valamikor egy hullámhosszon rezgett egy férfivel, de hol van már az az áramlat? Az a flow? Csak ekkor tudott sírni, mert eszébe jutott a blues és a ragadozók....Ekkor mondtam neki azt, hogy hagyd az írást, minden írásod mögött valaki más van.... csak tanulnod kéne. Hagyd mert felzabálnak a sorok. Ekkor mondtam neki ezt magamban. Még mindig hallani vélem, ahogy sír, harsan, felívelően, amilyenek az orgazmusai.
Nem tudom, hogy mi lett vele.... csak sok a három pont, és most nem a testiség a fontos, hanem a lélek...Féltem az örökös koldulástól őt. Segíts kérlek! Nemek a válaszok. segíts, és nem is tudja, hogy mennnyire féltem, ha nem lesz a válasz. Tudom, hogy egy nap elég, Tudom, hogy földre tiporják őt az állatok... és nem teszek semmit, csak átkozom a napot amikor leírta hol volt hol nem.... Mennyire szeretett volna olyan lenni, mint a többi!

127. [tulajdonos]: papa2019-11-15 21:45
vadkörtefa    

ne törődj semmivel, egyél belőle, én is ezen nőttem fel, vackoron. eszembe jutott a vadkörtefa. legyen fád! elmesélhetsz neki mindent. már nem emlékszel rá, elfelejtetted. én most tanultam. fekszel az árokban, egyik lábadon mamusz, kockás mamusz. én löktelek az árokba. kóvályogtál, elfelejtetted a gyógyszert. varjak a vetésben. leszáll a köd, tejüveggé lesz körülöttünk. a barna köpeny és egy spárgán lógó kis lábos, az alja foltozott, kilyukadt ezerkilencszázharminckilencben. kendős nő. háború előtti. amibe nyáron málnát szedtél, vagy tyúkhúrt, azt a zöld gazt: papsajtot. mamusz. piros fazék. kavicsot hazudtunk. a málna leérett és nem volt mit szedni. nagyanya málnahabját néztem és nevettem, mert megfordította a nyarat. fájt a karom. gyerek fogja így a játékát, el nem engedve a meséit. és én kinevettelek kegyetlenül, ami épp eszembe jutott mindent mondhattam, nem fogtad fel! tücsök pihent a tenyereden. nevettem kárörvendőn. csuri a tiéd a vackor. pont olyan vagy! - és elnevettem magam! sosem láttam vadkörtefát, mert te voltál a fa! te lettél a vadkörtefa, az én fám. mit viszek magammal vándorom? nincs virág, nincs köd. a vetés fölött végtelen a várakozás. kapaszkodnál az elgurult a kis lábosba, a pirosba. kezeid földet markolnak. csend zavarja monológod. nem fázol, nyári barnaság az arcodon. tegnap még beszélgettünk, de ma ősz van és a málnaszemek elgurultak. üres a lábos, letéptem egy fűszálat, azt mondtad ne! az utolsó bogár himbálódzott rajta. óvatosan tettem tenyeredbe. (hittem a tücsköt) élveztem az októberi a nap ízét a szádban. hittem az esti vacsorákat. a lugas alatt fel akarsz kelni bolondul őrjöngve. fázunk. miért jutott eszembe, hogy mikor nem volt pénz, ócska koporsókat csináltál. milyen fából? nem dióból, nem cseresznyéből. nagyapa, a könyveim lekváros kenyértől éltek. milyen lehetek most? végtelen a nyugalom. nincs virág, nincs. "már nem tikkel a kisfiú, mint amikor tücsköt fogott. pedig féltem. zöld szemében ott lapult a rettenet. hirtelen öregnek láttam magam. vannak olyan pillanatok, amikor egy bogár-sikolyba a szemhéj beleremeg.' jó légy csuri! akartam, hogy mondd a lugasok hangulatát. messzire néztél vadkörtefám. mosolyogsz, mint akinek titka van. hazudjuk el a rókalyukat, a kiserdőt, a diófát, a kinyitható mesekönyvet. hazudd, hogy elestél, hazudd el, hogy ötéves vagyok, a harapós nyuszikát, a kergető kakast. " vadkörtefa, én is ezen nőttem fel, vackoron" nincs virág.

126. [tulajdonos]: ...2019-11-15 21:41
Vincent és Paul


(„)Hidegvérrel kéne festenem, de én forró vérrel tudok festeni.Nézd a földből kikelő búzaszemeket, a szakadékon lehulló víztömeget, a duzzadó szőlőszemeket, az emberi élet: minden egy és ugyanaz! Az élet egysége nem más, mint a ritmus egysége. Erre a ritmusra táncol minden: a szántóföld a madarakkal. A házak, a nap és a lovak. Ez a szőlőszem és te ugyanabból a tőkéről származtok. Amikor lefestem a földjén dolgozó parasztot, azt akarom érzékeltetni, hogy ő is ugyanúgy azonos a földdel, mint a földből kinövő kalász. Amikor a napfény átjárja a parasztember testét, a gabonaföldeket, az eke elé fogott lovakat, ezek minden energiája egyszer majd visszaáramlik a napba. Csak akkor érted meg az életet, ha megérzed az egyetemes ritmusát. Egyedül ez Isten.(„)

Aztán megérkezett a nyár a szörnyű, perzselő hőséggel Provence-ba..

A nap heve mindent felgyújtott, Vincent hosszú ujjú ingben festett az érett kalászok között, rongyos kopott szalmakalapban és abban a cipőben, ami annyi mindent látott. Most a kalászokból pergett a búza a cipőre. Csönd volt, csak néhány madár rebbent fel időnként, ezekhez Vincent erős kontúrtalan festéket használt. A hőség nem kímélte sem Gauguint, sem Vincentet. Mindketten barnára égtek, és fulladoztak a hőségtől. Feltámadt a misztrál , felkorbácsolta az idegeiket. De egész nap festettek, míg az éj le nem szállt.

A két festő között vad csatározás indult. Éjszakánként, mikor nem jött a megváltó álom, egymást kínozták. Pattanásig feszült idegeik izgalmát azzal vezették le, hogy kölcsönösen gyötörték egymást. Vincent izzott a gyűlölettől. Gauguin röhögött és lesöpörte a műteremben amit talált, festékes tubusokat, vásznakat, majd kijelentette: Vincent, nem tudsz ekkora rendetlenségben dolgozni. És nem bírta abbahagyni a nevetést. Fesd le a cipődet, tessék, ott van, lyukas, poros, de úgy fesd le, mintha a te Millet-d festette volna! A fejedben akkora a zűrzavar mint a festékeid között.

Mindketten megszállotként dolgoztak, hogy elérjék önmagukat a természet megtermékenyült pillanatában, Gauguin Vincentről néhány képet festett, köztük egy arcképet. Vincent sokáig nézte a képet, és megértette, hogy mit gondol Paul róla! Ez én vagyok, de őrült vagyok.

Másnap Vincent szerint Gauguin festéket szórt a levesbe. Vincent nevetett, és falra krétával azt írta: A Szentlélek vagyok, épeszű vagyok...

Pár nap múlva levágta egyik fülét. Akkor is tombolt a misztrál.



Van Gogh

Akkor már beteg volt, a doki házában lakott, de le volt fogyva, nappal kiment a búzamezőre és nekiállt festeni azt a rengeteg búzát. Csend volt, csak a madarak káráltak, azt hiszem, hogy kányák voltak, felrebbentette őket és a fekete festékkel festette a madarakat kézzel. vizet nem használt, olajjal dolgozott, de még egy képét sem tudta eladni, nem volt rá vevő. Mindenki Syslezett, Corotot emlegették Cezannet és a többieket a Salonban. Theo küldte a pénzt minden hónapban neki, holott Ő is úgy élt, mint a templom egere. Vincent tudta a sorsát, azt hiszem mindig. Amikor haldoklott Theo a szájába adta a pipát, mire ő, a gyerek, a kis Vincent jól van? És elaludt. Theo a fájdalomtól összezavarodott, menjetek ki innen! Ez az én szobám, és Theoé, te is kifelé ordította a feleségének. Nem értettétek Őt! Kifelé, vidd a fattyad innen!
A koporsót sárga margarétákkal borította be, sárga napraforgófejekkel. Még tartott a szertartás , már nem várta meg, kifutott a mezőre, ki a bátyja elé, a búzába, ahonnan felrebbentek a madarak, kitárta karját, és úgy üvöltötte: Vincent. Vinceeent!!!!!!!
Egy ével később egy másik kereszt is állt Vincenté mellett. Theo utánament. Azokat a madarakat tudnám felejteni, de nem megy, az az ismeretlen madaras kép nekem Vincent Van Gogh. Soha nem akartam tudni a címét a képnek.:) a fáit a göcsörtöseket soha nem szerettem. Ott éreztem, hogy beteg, és ezt mindig hessegettem sötét szemekkel.. Mint Ő a madarakat.

125. [tulajdonos]: ...2019-11-15 21:37
Gyere Luca elmegyünk a teknővájó cigányhoz, nem hallgatom tovább a történeteteket, amiket ezerszer hallottam már. a múltkor, igen drágám azért üvöltöztem a telefonba, mert megakadtál az írásban, paprikát vágtam és te csak mondtad mondtad, és nem bírtam már. Beszéltél volna úgy mint egy kurva, vagy mint Pipi néni. de te kerested a körmondataidat. Hülye vagy fiam, azzal Márk szandált húzott és egy fehér lengatyát. Megyünk a cigány Ferkóhoz és kész.

Az öreg a kukoricagóré mögül tántorgott elő. Ferkó háza pici volt, fehér, de arra ügyelt, hogy alap stabil legyen, a falak vastagok, szóval volt pénze az öregnek, és cigángógyija. A prosztatájával volt valami gond, mert időnként nagy folt , mint valami rózsa terült el a gatyáján. Természetes volt ez, nadrágot cserélt. Nem volt nagydarab, az a normál konfekció. Felesége Marisom nokedlit szaggatott a forró vízbe, mire eszembe jutott, hogy nekem is jól jönne, most egy nokedliszaggató, mert nincsen. Arcán verejtékcseppek nyíltak, mint hajnali pára, síkos volt az arca, vékony, szikár cigányasszony alig mellel, kendőben és egyenes háttal állt, fel sem nézett. Jöttünk magukhoz Maris. Lucát megint elkapta a rossznyavalya. Édes lányom mit szarsz be? Kunigunda boldog így, istenem nekem is elszállt az agyam, mikor Ferkóhoz csaptam a jobbik felem, oszt' nézd meg mi lett belőle? Húgyos cigány. A jóisten mindenki elé keresztet rakott. Na én megyek a vénembert itt hagyom nektek-szólt vastag hangján, és a bagót beletiporta a földbe.

Együtté, Luca, ja most látom itt vagy te is. Miért öltöztél ki mint egy kísértet, nézett végig Márkon. Meleg van Ferkó azért, úgy nézek ki, mint egy kísértet? Hát, inkább, mint egy buzi nézett végig rajta. De ugye nem vagy elhajlott? Ferkó te vén kujon, kúrelok csajokat , te is tudod, még megy.- felröhögött Márk. Hozzál magaddal párnát a valagad alá, mi Lucával kiülünk az árok partjára. Már kezd kiégni a fű, nézd azt a marhát, mutatott a szomszédra, füvet nyír, de nem látja. hogy Isten kopár homlokát szántja fel? Sárga már a nyüves fű. Hehe, én nem vágom le. A mútkor Ajna a polgármesterasszony arénázott itt, hogy Feró bácsi le kéne nyírni a füvet. Isten szabad ege alól Ajnácska? Igen, igen, tudja rontja a falu képét. (Anyád picsája Ferkó bácsi- gondoltam magamba, no de azért ezt mondtam neki)

Ajna asszony mongya meg a jegyzőnek is, hogy a Cuncitól megveszem a bakkecskéit, aztán lerágják azok. Büdösek, de elviszi a szagukat a szél. Engem ne büntessenek! Csóró vagyok. (Tele volt pénzzel Ferkó)

Érzitek ezt a szelet? Pinaszag ez, jó zaftos a cigány Ilié . Ilyenkor gyün elő amikor a fosos szilva érik, a dobzó. Öreg arcában a ráncok kisimultak. Öreg, most inkább mesélj. Vótam én is külök. de nem ám akárhol születtem. Akkor még vándololtak a cigányok, mindegyik helyet keresett magának, hát az Orsósok föllebb, a Szojkák meg lejjebb. Szétszéledt a cigán a földön, mint a tarack, Kemények vótak ükapáim, szikes fölbül is nehétz kihúznya a tarackot, szúr a! Forró vót a lég akkor öregányám mesélte, meg szikes a föld, és cigány akácok mindenhol, tudod mint amikor bereped a körmöd mellett a bőr olyan volt a füld homloka. Isten cifra ege alatt akácba kapaszkodott anyám, -isten nyugosztalja -,

két tenyerit tüskék szabdalták végig, mint a szentek úgy vírzett. Lidi néni így mesélte. Árokpart vot a, rágyüttem én. Rettentő szabadsában nőttem, porbafingó gyerek voltam, a méla méhésztül mézet csórtunk, egyiket meg is csípte a méhe, aztán elfulladt, jaj volt ám jajgatás halottsiratás, harmadik nyapon már csak ehantulták szépen a testvírt. Nem sokat ríttunk utána, jó helyen van az, mondta Kámán Kari. Bekentük a fütyülőnket a Linkó partján, hát mér? Aszittük, hogyha tudjuk húzni aztán csak jön belűle mag. Rászáradt az, Ugráltunk bele a folyóba oszt mostuk. Hideg vót a víz, kék a szánk és vacogtunk.Akkor voltak a böjti szelek, fújtak, mint a hétszentség.A gatyámat elhánytam valahun édes jóanyám siránkozott Istenátka mit csináltál? Dobta oda a gatyát, gyere ide -e, közelébb... Mi van ottan neked? Méz-mondtam. A Devla vigyen pokolra mézet ken oda, mikor mi cukros vizet iszunk. Ilyen gyereket csináltál, nézd meg, penderített apám elibe. Piros volt a fülem, apám a bajusza alól nézett, aztán röhögött. Asszony, ne sipákolj, majd lekopik az onnan. Apám átlátott ám az embereken, úgy leste őket, mintha fák lennének, Mindből nem faragnyék teknyőt, azzal köpte is ki a bagót, ez rohadt barack, gyenge. A Gazsi mög kecskerágó az, nem jó semmire.

Cser a Lajos. A létra meg kőris-és kacagott. De szép idők voltak. Aurélióék a gunyiba csinálták, felakasztotta Aurélió a kalapját a szögre aztán az asszony úgy is maradt. De még kölök voltam de kilestem őket, anyámtól kép pofont kaptam. Aztán ha apám gatyáját megörüköltem, anyám a báláról lehúzta a madzagot és átkötötte a gatyámat, hogy le ne csússzon rólam. Hej micsoda szabadság volt a’! -Mire én elmeséltem neki Csongit, ahony láttam álmaimban- őrangyalod lett papírember, cigányvír vót abba, ha feltörte a cipő a lábát, meg ha a Napnak mosolygott. cigány angyalod van! Öreg Ferkónak nem mondtam, hogy Csongi zsidó volt. Márk hallgatta, láttam, hogy a telefont bekapcsolta, rögzítette a szavait. Nem jártam iskolába, erdőben laktunk, és kunyhót építettünk. Ma sem tudom leírni a nevemet. A jó doktor amikor mondtam neki a hugyozást, írt fel gyógyszert, és X betűt tettem oda a kisasszonykának. Folytatom jó' van. Amikor a csaje pinájához tettem a kezem izzott a levegő, szégyelltem én, de jó volt az, késóbb megbátorodtam. A kukorica mindig sóhajtott ki itt vót, kire odébb jött rá. Mit ér aztán a tudományotok nektek Márkó? Iszeg olyan sápatag vagy mint a halál valaga. Biztos sünt szarsz. Márk mindenre számított csak erre nem. Mit mondasz Ferkó? Szorul beléd a szar, aztán hegyesen jön ki. Igyál koma. Hozok ki pályinkát, aztán felkászálódott reumás dereka megérezte ezt. Szénás pofám, szómás pofám, megfordul az idő na. Jön az eső. fájnak a térgyeim meg a derekam. Öregszem mint öreganyám. Márkó testvír mi kell neked? Bort adj- szólt Márk. Tovább beszélgettünk, én csak vizet ittam. Márkó még mindég mesélsz a lovakról? Igen, szép mesék azok. Jó volt hallgatni kisjézuskor ahogy meséltél. Folytatom. Közben a napot betakarta egy felhőfoszlány. Felhőjáték. kalandoztam el gondolatban amíg Ferkó mesélt. A parasztok minden évben disznaikat hizlalták. Teknyő kellett nekik Ettől lett a tenyerem bütykös barna. Ez a tenyér lappogatta Marisomat. ez a másik merített ébenfekete hajából, ez meg a pajtása matattak Marisom ölibe.Apám ebbe a jobbikba tette a szerszámjait, hogy kitanujjam a tekenyővájást. Ezzel faragtam csepp koporsót cseresznyébül

az első kölykömnek. Szegíny Erzsikém nem ébredt fel reggel. Hát elaludt kisleány. A többit felneveltem mind! Az égre hajtottak ám a nap felé. Julis lovakat kapott, Maris és a fiúgyerek házat. Valahogy szégyellenek, pedig van ám pénzem. A teknővájás hozza a pénzt, de ha a parasztnak nem köllött a nagykanál, azt mondtam neki, mivel akarod megkeverni a disznód vérit? ezüskanállal? Smucig vagy te, hát csak keverd azzal, mire a paraszt megijedt, jól van Ferkó , itt a pénz, tedd el. Eltettem én. El ám. Közben hazajött Maris. Mit csinálsz kérdeztem tőle, otthagyva Ferkóékat az árok parton. Szedtem gombát a cseresnyés -állén, tikgomba, jó az, végigjártam a falut osz ordítottam, hogy hoztam gombát vették ám. És ezt miért mosod meg? A Vili istállójánál szedtem, de majdnem belevakultam, mert jódogába tükörcserepeket rakott a házra. kéken villogott a kuva istálló, mert a nap rásütött, most bezzeg befölhősűt. Lemosom a gombát oszt a kutya házának tetejin kiszárítom, szarból szedtem ki őket, ki voltak szórva, minden ganéjlé volt. Öreg tartsd ám a szádat a lepcseset, azt mondják. hogy a szarbul is aranyat csinálunk ! Én nem szégyenkezem öreg! Miért Maris kifecsegi? Ez? Nem ismered. A kocsmába úgy megy mint a muzsikus cigány, aztán nekem kell érte mennem. egy darabig ment, de tavaly óta viszem a talicskát, rendes a Gazsi, meg a többi, belehemperegtek a talicsba. A Jóisten Napot adott, így kiöntöm a talicskábúl, kialussza a magát ám. volt már betonrészeg az egész pofáját lehorzsolta az út. Szégyellettem én. Meg már nem az aki vót. Bolondériái vannak. Nem vagyok én még vén, de ez megvénült. azt nem tudja tegnap mi volt, de azt, hogy hogyan toszott azt bezzeg tudja! A pipi néni erre azt szokta mondani, hogy asszonysors..A pipi nénéd csak ne panaszkodjon. Leszállt a vonatrul az Ernő, és a pap összeadta őket. Ej de nagy parasztok azok! Még teknyőt is a szomszédtul kértek. Aztán bodakot sütöttek. de olyan kemény lett mint a páska. isterc az volt náluk dögivel, meg bab, odafingott az orrom alá az ura. Minden cigány eteti az urát, a hasát tömi, azzal meg lehet ám fogni a kákabelüket. Elfáradtam. Te Maris, jósolj nekem. Oszt mibül? Hát cigánykártyából. Péntek van, morgott, és a kedd jó a jóslásra, egye fene, az én kártyáim nem hazudnak! Jegyezd ezt meg. azzal rakta a kártyát. Halált látok szólt. Kiét? Férfiét, az uramét, azzal teljes testében reszketni kezdett. Maris engem raksz! De te ismered, te tudod meg először. Téé kürtölöd véle a falut. Jajistenem itt maradok vénségemre a szőke cigány menyemnél a puccosnál A devla egye meg a puccost, hozzáment az Aurélió fiához a gyereket meg az apja hatatja a Nap felé. Az én fiam, szép gyerekem kellett neki! Azért mert

muzsikus cigány az apja fennhordja az orrát. Maris, a kártya tévedhet. Nem, nem téved az, az ősz elviszi, amikor hullanak az emberek. Én ides uram. Hát elmész? És potyogtak a könnyei. Milyen szép volt, most is szeretem ám. Öreg vagyok de összebújuk pedig lóg ám a mellyem, de nem aztat nézzük. Azt , hogy a lelke szép ám. Nem mondom én neki. Nem ám. Kéne Marisom mondani neki sokszor. Most lesz a búcsú, bemegyünk mi mint fiatalon, és ott mondom el neki a bábosnál Mink volt nekünk? Fák, égre hajtott fák. Darabka föld, és disznó, meg tikok majorság. Tudom én azt, hogy a Cigány Ili pináját leste, az egyik gyereke tőle van. Rendes cigányok vagyunk mink. Mindég bemegyek a temetőbe aztán a bolond jegecske sírját is megkapálom, testvír az is. Erzsikémén meg rózsa van. Egyedül maradok, osztat megmodta a kártya. a Jóisten ősszel viszi... Esni kezdett bementünk a házba. Ez is jaj az újság is! Járatja, hozza a postás mindég. ő meg leül a dikóra aztán lamentál a képekről. Nem tud az olvasni, de ráhagyom én. Izzad, mindig izzad, nem tetszik ez nekem! Aztán eljött az a nap is amikor halódott. A nagy költő sorait mondta: Vénnél vénebbek lettünk, mint paradicsomkertünk szélén az almaág, pedig meg sem kóstoltuk gyümölcse zamatát. Rege a méltóságról ez a sors feleltem. Egyenes gerincű, büszke, fekete csillogó szemű. Fa az, Márk. A büszkesége a fa. És darabka föld. Idő cserzette feketére az arcát. Mesebeli már, mert elszökött az Óperenciákra. Szeles időben temették. Fák keseregték a fájó hallgatót. Szomorú dalok voltak a fogára valók. Beszéd volt ez, nem lombsusogás. Nem értettem a csuhás szavát, de felrebbenni láttam a madarakat, nyugatnak lendültek egyszerre, mikor kirázta alóluk a fák ágait a szél. Tölgyek voltak kőrissel. Isten könyvében velős a bejegyzés " Nem tudom, melyik árokparton születtem."

124. [tulajdonos]: ...2019-11-14 22:25
Mórotz Krisztina A kapitány

Na de folytatom. Olyan állapotban voltam, mint egy tengeribeteg és feküdtem abban a zötyögős kocsiban, hálás voltam minden egyes gödörért, meg azért, hogy nekem csak feküdnöm kellett... és nem csinálni semmit... megkönnyebbültem. Az sbo-n csak négy órát voltam, aztán kerültem a neurológiára még hallottam, hogy kis magnézium hiányom van, sózzak ilyenkor jobban. Nem mutatott ki a CT semmit, viszont 180-as vérnyomásom volt, életemben nem mutatott még ennyit.120/ 80 mindig.

Akkor kaptam infúziót és attól tisztult a fejem. Akkor már láttam... A Marci volt velem, de fogalmam nem volt mit mondott, én mit mondtam, mint az úthenger úgy éreztem magam első nap. Persze teljes vérkép minden kutyafüle... de az első infúzió után szédelegve mentem a folyosón, ugyanis féltem, ha nem kelek fel, akkor beleesek az ágyba :)) ez kuriózum volt…
A szoba lakói: a kapitány, velem szemben, a Gabi néni. 80 éves, de látszott, hogy intelligens, ő azért volt benn, mert letapadt valami idegszál a lábában és a szőlőben elesett, a papát hiába hívta, mert a papa utálja a mobilt. Első pillanattól fogva elfogadott, bár mindenkit kiosztott keményen, és ráadásul igaza is volt. Az éjszakáktól félt, bemagyarázta magának, hogy nem tud aludni és pont azért nem tudott aludni, ezért minden éjjel placebót kapott, két nyugtatót... persze rájött mi a szitu. Erkélyes volt a szoba, reggel már kinn ültünk, jött hozzá a papa, mindig kék seattal, fehér sapiban, fehér pólóban és nadrágban. Nagyon bírtam, amikor a parkolóban már megsimította a haját a mama-kapitánynak, és azt a szájrapuszit sem felejtem el! Az olyan szép meghitt intim pillanat volt. Mindennap a story a bors pletykalapok, ételek, és engem kért meg, hogy sétáljak vele... :) És igen, a kapitány kos volt, és szerette a Fradit mert a papa ott sportolt! Második nap épp a sétámról (eszemben nem volt feküdni, szánalmas kis séta volt, még vérszegény, de erőltettem) jöttem be, amikor a kapitány a fülembe súgta, Krisztina jött egy hippi a szobába, meg a felesége. Gabi néni röhejes volt, ahogy ezt előadta, laza lehetett a kapitány fiatalabb korában. Tényleg ott volt a fehér hajú "hippi" bőrszerkóban, meg tetoválásokkal tele, copfosan, fülbevalókkal, szóval annyira kirítt, hogy mindenki megdöbbent. A felesége a hisztériás Margó kb 40? és zsibbadt a bal fele... bekötöttek neki egy infúziót, rosszul, bekötöttek még egyet rosszul... Haza akart menni és bogár találkozóra Gárdonyba... ezt közölte a doktornővel, és akkor láttam, mennyire diplomatikus volt az a nő, ahogy rábeszélte, hogy maradjon. Gutaütése van, én nem engedem el! Voltak hülye helyzetek persze nem tudta mi az, hogy ágytál és szerinte abba nem lehet pisilni, én elmeséltem, hogy lehet... :) 1 óráig volt az ágytálon mire lett valami... mire lefolyt az infúziója. A kapitány és özvegy Erzsi meg én összenéztünk, kitört belőlünk a röhögés... főleg amikor megszólalt a mobilján a cigányzene teljes hangerővel... és beleszólt, nem, nem a diliosztályon vagyok, ez más, itt csak negyed dilisek vannak.
Hozzák be a rosszul letteket a melegben. Míg ott voltam, a hippijét úgy mutatta be, hogy a férje és náci, töklazán érted? (betört a politika a kórtermekbe), meg szobafestő... meg kinn van az osztrákoknál, és hogy falura költöztek. De lényegében elmesélte az ars poeticáját, és megmutatta a kutyáit, a kutyái nyughelyét. Hippinek egy baja volt, ha kikapott a Fradi leszedett minden szentképet a falról, és levitte a pincébe... Margó jó házasságban élt a hippivel. Hippit én is megszerettem, Erzsi is meg a kapitány is. Amikor Margó kiselőadást tartott az életről, arról, hogy neki fontos a család, tényleg összetartóak voltak és hogy utaznak lakókocsival mindenfelé, azokat az igazi jó vásárokat szereti, meg a bolhapiacokat, gyerekek nem élt még aki nem alkudott! (totális olaszos nő volt, jó volt a kis kövér mamiját is látni...:)) ahogy szuszogva jött a meleg széllel pöttyös blúzban... :) Kapitány akkor békült meg vele, amikor azt mondta, hogy én csak egy egyszerű asszony vagyok nincs sok iskolám, de többet láttam bárkinél. Soha nem szabad elfelejteni honnan jöttünk. Meg amikor a tyúkokról mesélt, és a fesztiválokról, kellett volna diktafon hozzá. :) Soha nem voltunk benn, a vizit hébe-hóba jött, nekem is volt nevem: felderítő... nem tudom már melyik adta, de ha nem nézem meg a gyógyszereket összekeverték volna az Erzsiét és a kapitányét, tehát azért figyeltem mindenre. Közben beszéltem én Cortazarról a kapitánynak, még olvastam is neki, élvezte és beszélt arról, hogy a papa történelmet oktatott az egyetemen, mondjam csak, a papa is így szokta, ez olyan jó!

Meséltem amiről tudtam, imádok mesélni. Havasi azt mondta lassan átmehetnék a másik szobába is röhögtetni.... A hetes szoba mindig nevet, a többi nem… Rászántam a többire is egy órát, amikor tudtam.
Az egészben ez volt a legszomorúbb, tudod azok a látogatások. Mindenkinek olyan jó kis családja volt, én meg írtam az sms-eket. A Laci kétszer volt benn nálam, és így is összekaptam vele, amikor mondtam, hogy holnapra ott a H betű egy kérdőjellel, elkezdte, hogy marhajó a kocsi a cila bácsinál van... mert hát csapágy ugye kopott... és hogy ő nem fogja megkérni a tesóját, na erre mondtam én, hogy jó helyem van itt, gyönyörű a kert, jó szót kapok, tegnap Fradi-Eto meccset néztünk kapitány, Margó, Erzsi és én a figyelő.
Már ismerem a konditermet kiderítettem, hogy a harmadikon van könyvtár. Megismertem egy őrült nő erejét aki szökni akart, és én kapaszkodtam bele, igaz, hogy negyven kiló volt a néni... ezt így egyszerre elmondtam..
Ismerek minden portást, megismerem a sorsukat és élvezem őket...
Egyik nap elhánytam magam, kapitány odajött hozzám, bolond, tarts szeretőt, és az öreglány olyan mesélésbe kezdett, hogy leesett az állunk. Hozzám képest ti zárdaszüzek vagytok! És tüzelt, mint a szuka decemberben! Gyakás, gyakás gyakás, imádják hátulról! a többit nem mesélem, mert már röhögök.

Volt egy szép kápolna a kórházban fa mécsestartókkal, fa hatalmas Krisztussal, és az üvegablakok is klasszak voltak. Az egész elrendezése levegős volt... Minden fából... Akkor épp takarított egy néni, és rengeteget beszélt nekünk, de nem istenről, hanem a templomról, erről a helyről, szeretem a spontán embereket és azt is, amikor azt mondta, hogy a Krisztina név szép (szeretem is a nevem).
Kívül olvashattunk a kápolnáról, szóval mi amikor felbukkantunk, nída ezek megint mennek:)) érted? Nín da, nem nézd őket, ninda... :)
Két szürkeveréb ápolónő, istenem, még mellük sem volt, mintha a tavaszi szél lefújta volna őket, de seggük se.
Egyik reggel vizsgálatok voltak, megnyugodtam, hogy "csak kimerültem".

Ne haragudj, hogy ennyit untattalak, de jó volt kiírnom magamból. De ott is láttam, amikor egy kisnővért szekíroztak, szegénykém nagyon csúnya volt és lassú, naná, hogy melléálltam, és egy nénit én segítettem fürdetni, mert a néni remegett. És valami ülőszékben kellett fürdetni... az meg nem volt.
A nénit meg csak egy sima székre ültettük, remegett, szégyellte magát, és azt mondta a férje azt mondja milyen már a teste. Lógnak a csöcseim, és ráncos vagyok. Hogy ő valamikor szép volt és most így látni. Rákontráztunk hát a papa milyen? Adonisz? Nem, a kettes kocsmába jár nem Adonsba. Ez eszembe jutott a szépségnél. Na, amíg ott voltam az alatt az öt nap alatt én segítettem az Anikónak fürdetni, és ha törölgetett, megnéztem utána, jól csinálja-e, nehogy bejöjjön a szőke ciklon, és végighúzza az ujjait az éjjeliszekrényeken... és elbődülje magát, hogy AAnikóóóóó! (ilyenkor tényleg megcsúnyult) :)))) Amúgy addig nem, míg nem nyitotta ki a száját...és riszálta a szempilláit... Addig csak normál volt.
.. Erzsiről alig meséltem, pedig vele lógtam, a lánya ír... A cetlit még keresem, már van könyve... őróla is más képem volt először, nagyon megszerettem őt is. Nekem jó volt elmesélni... főleg azért mert azt mondták, hogy látják bennem az erőt (az orvosok).
A hippivel viszont összetegeződtünk, azt mondta, hogy egyszer-kétszer gondoljak rájuk, de lassan elfelejtem őket.... és ez így jó. Kapitány, amikor mentem ki felállt, és azt mondta vigyázz magadra, és tett két tétova lépést felém... olyanok voltak ezek a lépések, mintha távolodott volna... És tudtam, hogy el kell engednem. Nem néztem szánakozva. Értett szavak nélkül is.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-18 09:42 lista
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-11-16 21:42   Napló: Hetedíziglen
2019-11-16 20:45   Napló: fejlakók
2019-11-16 20:27   Napló: Hetedíziglen
2019-11-16 19:43   új fórumbejegyzés: Pataki Lili
2019-11-16 19:08   Napló: Baltazar
2019-11-16 18:26   Napló: fejlakók...
2019-11-16 18:06   Napló: Bara
2019-11-16 17:22   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2019-11-16 16:45   Napló: Qui?
2019-11-16 16:26   Napló: Qui?