Magánzsoltár

Nem bíztam én sem másban, sem magamban.
És ma már tényleg semmi dolgom nincsen.
Huszonkilenc év úgy telt el, hogy abban
véletlenül jött egymás után minden.
Úgy alakult, hogy még egy szalmaszálat
sem tettem keresztbe, hogy más legyek.
Néztem ki a fejemből, mint egy állat,
de nem öltem, hogy legyen mit egyek.
Nem volt hazám, nem is harcoltam érte,
azt vártam mindig, hogy valaki kérje.
Nincsen fiam szerencsére, hiszen
mi a fenét hagynék rá egy ilyen
élet után, ha életnek lehet
nevezni azt, hogy semmit sem tehet
az ember, sőt: még ennek is örül,
mert itt lehet a következő percben.
Ezt hagyjam a fiamra örökül?
Éltem? – Jó lenne kiegyezni ebben.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Két szék között (Pozsony, 2005)
Kiadó: Kalligram