állomás

%

Flegmán elforgunk a felhők alól. Az ég és a rajta szétfolyó felhők
kék pokróc, amelyen végtelen, lusta macskakölykök fetrengenek.
A sínpár körül furcsán enyhe tél. Frissen bontott margarinba kés,
tekintetünk hangtalan hatol belé, erőlködés nélkül, egyenletesen
kenhetjük szét táguló szemünkön. A levegő pasztell színeit lélegezzük.
A fa törzsét, a vas keserűjét, a megőszült fűszálak csendjét.

%%

Az állomáson túlról tompa építkezés zaját hallom.
A szél magányos futóként körbekerüli a tájat,
unalmában fütyül. Aztán lassan fáradni kezd,
hallani lihegését. Lassan utolsó köreit futja,
azután lassít, majd vicsorog megáll, megszűnik.
Tagek, graffitik erdeje, a falakon csak a firkák
színesek. Lestrapált kabátok, koszos cipők,
borotválatlan arcok, kopott vagy kihullott fogak,
kócos, leszázalékoltak nemi vágyak. Az emberek
réges-rég használaton kívül helyezett épületek,
raktárak, vagy kacattárolók. Veszem a kabátom,
megsimítom borostás arcomat, és kinyitom a lakatot.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.