Teázás
Egyedül a magányban,
ülök egy szobában,
képzeletem messze száll,
felhők szárnyán távol jár.
Álmaiban magányosan,
teát iszom óvatosan,
ügyelnem kell most már arra,
nehogy a fogja maradjak.
Az tudja csak megmondani,
ki velem együtt ivott már,
egy csészényi teát,
miként válhat az ember rabjává.
Rabja lesz az elméletnek,
rabja lesz az élvezetnek,
abba hagyni nem lehet,
teázni mindig élvezet.
Vallom hát megvallom,
hogy mos már hitvallásom,
a teázás mely szertartás,
örökké tartó szerelemmé vált.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
