Hosszú várakozás


Leszáll a teher az ember válláról,
látnom kell a lopakodó igazságot,
amely nem, hogy sietve elém állna,
elbújik a kusza hazugságba.

Félelmet keltve remegek tőle,
bérházak fala vállamra dőlve,
emberek szemében hazugságok,.
Egész életemben furcsaságok.

Ide-oda rángat őrült ez a hajsza,
idegszálak tépődnek, zongora sírhalom,
imádott szentélyek, gyűlölt láncok,
s benne elpusztult rózsák foglya vagyok.

Másokra utalva futok, a koszos, sötét,
anyagiaktól bűzlő emberekbe,
egyetlen örömem a remény,
mely incselkedve nyújtja karját felém.

Kínozva gyötör, ígéretet nem vált be,
amit nem bánok én ha ott vagyok,
tenger zúgását s alatti homokágyát,
hogyha remegő kezemmel kaparhatom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.