Szegény idegen


Állandóan itt van közöttünk.
a múlt mint a kusza szél,
lábával tapossa arcom,
hogy már serken a vér.

Az oka nem te vagy,
de még is fáj,
hogyan szövi hálóját,
rám a félhomály.

Nem érdekel ki volt,
hogy mi volt ő a „feketeség”,
még is állandóan hallom,
mert visszhangozza, mindaz mi él.

Nem akartam tudni,
még is napfényre került,
ott motoszkál állandóan,
mert emléke el nem törölhető.

Nem ismertem őt,
még is el nem szenvedhetem,
gyűlölöm és átkozom,
mert ezt tette veled.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.