Felfelé esik a kõ


Megkönnyebbült hajnal,
derengő napsugár,
zuhanó kő, kavics,
mely leesett már.

Lángoló tűz esti napnyugtánál,
kétségbeesett szívek körtáncánál,
de a megnyugvás eloltja azt,
a mélyen szunnyadó parazsat.

Sötét égbolt, fagyos hangulat,
vihar látja az álmokat,
ömlik a levelek áradata,
amíg szét nem süti a nap.

Ember, fejlődés és végzet,
véget vet az egésznek,
elkárhozza az adományt,
s most bűnhődik érte, ím lásd.

Harc egy eszméért?
Mi űz? Mi hajt?
Megkaptuk hát akkor,
mindazt mit adsz?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.