Diogenész

Nem kívánok és semmit. De nem azért,
Mintha vallanám a szépség tagadását,
Vagy hogy megvetném a világ hiúságát
S amiatt nem vágynék homlokomra babért

Hisz megvan mindenem. Derűs minden órám,
Akár őseinké a messzi aranykorban.
Míg ellátnak engem falattal és borral,
Egész nap boldogan fekszem az agórán.

De ez a páncélos férfi zavar engem.
Fejemre vetette sisakja mord árnyát,
Mint fekete oszlop, magaslik felettem.

Lenéz rám, szavak csusszannak ki száján.
Mi dolgom van nékem a barbár sereggel?
Tehetnek bármit, csak a napot el ne állják.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.