Kõbõl kõ



Érdekes kő voltam
mit az élet
eléd dobott,
tenyeredbe vágytam,
kíváncsiságod
felkapott,
s éreztem
rám záródó
ujjaid hegyén,
szíved dobogását
bőröd
párás melegén.
Átjárta pórusaim
tested illata,
lett a pillanat
forró nyári éjszaka,
s én a kő
megremegtem
sosem volt szívem
lüktetni véltem,
nyílni vágytam
akár a tulipán
kinek fény ragyog
zárt bimbóján,
kit nem rég
még a fagy
dere,
szorított
mint óriás keze..
De hirtelen
zuhanni kezdtem
illatot, meleget
már nem
éreztem,
becsapódva
a valóság
vastalajába,
fájdalom pattant
a lelkem
bús szikrája.
Már nem hallottam
lépted távolodó
zaját,
kőből
kő lettem,
ki deres
felszínébe
zárta,
tested
melegét, s illatát.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.