Tavaszból Tél



Csókra nyíló ajkad
a közöny zárta
szemedből
könnyeket préselt
pilláid szorítása,
ajtó csapódott
s a remegés
a falakon,
végig futott
s elhalt a sarokban
egy pókfonalon.
Bőrödön dűnéket
rajzolt
a hideg gondolat,
ami villámként
bensődön átszaladt,
s hallottad  szinte
tompa zaját
ahogy a sors
mint régi újság
színes oldalát,
apróra tépte életed,
majd a magasból
pergette rád
s a darabokat
nézhetted,
hogy mint őszi levelek
terültek szét
lábad előtt,
s feltámadtak a szelek
hozták a felhőt,
lelked fázott s félt
mert tudta,
Tél lesz,
bár tegnap még
Tavaszt remélt.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.