Utazás elé

…és amikor utoljára felkereslek,
ottmarad tenyeredben az égetett jel,
a vonalak, a lét értelmének hálózata
– életed színterei –, kémlellek,  
mint magaválasztott jósod,
mondok kétértelmű rejtvényeket,
és kiolvasom belőlük, mi az, amit
én teljesítettem, ami rám kiszabatott;
adósod ezekkel már nem vagyok,
fellélegzem, mielőtt indulok.







Bár ha kellett volna még jeleneteinkbe
némi izgalom, keserédes dráma,
és nem enged papírhajtott tenyereden
szünetet sorsok között a lét vízjele,
úgy egy változatban – megírom egyszer –
még engedek majd magunknak egy
könnysávot, és egy átvariált szerepet;
szópárbaj hátráló kedvessel,
és függöny, mely leomlik.
Tenyereinkben háló bomlik,







fordulunk már, naptárt cserélünk,
telik az óév, évfordulónk is hátra néz;
ezek voltunk? Sértett érzetek peregnek
szét az alkonyi tájban, mely kérgük
fölött a roncs gallyakra kacsint,
a horizont mögött, aszfaltra süllyedő
szemeimmel lesem, amint az új
világ elszórja felém parancsait;
az ígéretszegők polgára vagyok.
Utamon csak néznek, néznek a csillagok.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.