Oppozíció

Nem tudni, honnan jön, az időnek, térnek melyik
sarkából tekereg elő, de egyszer csak itt van megint.
Már vártam, hogy lássam újból szemtől szemben.
Az angyalok börtöne előtt állok. Én, aki sajnálok
minden létezőt, irántuk nem tudok szánalmat érezni.
A semmi felett lebegnek, örökké egy helyben, soha nem
mozdulva, ők, akik elhagyták pályájukat, az egyetlent,
amely nekik rendeltetett. És remegve róják az egy pontra
szűkült teret, a pályátlan pályát, kitágulva és összehúzódva újra.
Mert az is bűnös, aki bár nem pártolja, de elnézi a gonoszt.
Miért történik meg mindig ugyanaz, újra? Ugyanannak az örök
visszatérése. Jön, hogy elhitesse megint a népeket, a többit már
tudjuk. Ismerjük minden lépését. És mégis. Nem elég tudni.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kortárs, 2006/6