Fáradtan szoktam ezen mosolyogni



Nagy hiányzásokról kéne most írni, miértekről,
Alagútvégekről, érzésekről, hogy anya nincs este
Az ágyában. Anya máshol alszik. A teste
Ott van csak a lelkét vitte el, tudom, mert
Reggelente nem süppedt a huzat a mellkasa
Alatt. Én se otthon alszom, általában nálad,
Pedig tudom, nem húzod ki miattam az ágyat.
Persze nem is tudnád. Kicsi a szoba. Kicsi a hely,
Kicsi vagy te is csak én vagyok nagy.
Anya
Azt mondta jobban szeretett amíg kicsi voltam,
Azt mondta abban biztonság van, meg addig sok
Közös jövő van a gyerekben amíg kicsi, pontosabban
Nem mondta, de cigizett közben és alig fújt ki
Füstöt a száján amikor ezt gondolta. Belekarcolta
Magába nikotinnal és ha így tett biztosan kátránnyal
Ragasztotta oda valahova. Én is így ragasztom
Magamban összevissza, hogy szeretlek. Most értem
Csak meg anyát, most, amikor érzem, hogy nagy vagyok
És nem férünk el ketten a szobádban. Az én hibám.
De legalább tudom mire fogni.
Alattam se nyomódik ám be a huzat, de ha megnézed
a padlószőnyeged reggelente látnod kell,
hogy másfele állnak a sörték, mint este, mert én elfeküdtem.
Bár inkább mégse nézd meg, mert
Akkor félni fogsz
És forgolódsz, és én szeretem nézni, amikor nyugodtan alszol.
Illetve elgondolni, hogy milyen, mert ugye én nem vagyok ott.
Illetve ott is vagyok, meg nem is. Fáradtan szoktam ezen mosolyogni.
Nem a te hibád. Örököltem. Előbb-utóbb elkezded te is.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.