Aurora Borealis
Milyen furcsa és különös,
A szemünkben tündökölt a fény,
Csillogásában gyermekeink hangja,
Az Akarat kék tüzében égtünk.
Milyen furcsa és sokkoló,
Hogy a lázas napokkal úsztam;
Ajkad volt az éteri nyugtató,
Mosolyodért a földön csúsztam!
És most kívül vagy minden érzéken,
Mert senki e Földön nem értheti,
Hogy mosolyunkat a fényképen
Az idő vaskeze eltörheti.
S látod, Te sem voltál különb.
Hidegvérrel ölted a lényem,
Na nem gyorsan, ne gondold:
Cseppenként mérgeztél, kimérten.
Én meg álmaimban folytatom
Sziszüphosz mítoszát,
Rendületlenül taposom
A reménytelenség útját.
És Te majd beengedsz mást is,
Ahonnan én már kitiltva vagyok,
Kitárod lelked súlyos kapuit,
S én leshetem lángba borult ablakod.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
