Varjak

Most, hogy minden összedőlt
És fényárban úszik a lelkem:
Folyosón ülök, zárt ajtók előtt.
Kastélyom sötét kígyóverem.

Kószálok kihalt utcákon.
Öregen, akár egy bérház.
Télbe dermedt faleveleken járok.
A jövő emléke fáj, megtépáz.

Kopog a talpam, kopog.
Mint a koporsószegek.
Kihűlő árnyék vagyok.
Másé voltam, másé leszek.

Fekszem a reggeli déren.
A vég már a mezőkön suhan.
Meghinti a füvet fehéren.
Varjak sírása, ami utoljára rámzuhan.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.