Az elsõ király

Kárpátok sziklái alatt végtelen zöld mezők,
Hol egymásba vágyó folyók andalognak,
Nyári fényben pompázó ezüstös szeretők,
Az Alföldön át csak egymásnak csobognak.

A Tisza a hajnal szép reményét hozza
Testében rejtve a virágzó kérész csodát,
A Duna az alkony vérző bíborát mossa,
Káprázattá festve medre hirtelen fordulatát.

Az első magyar király itt, ezen a tájon élt,
Kinek köszönhetjük ezer évünk s az államot,
Ki talán sírva ontott magyar testvéri vért,
Hogy megélje büszke nemzetünk a holnapot.

A Duna vizét bölcsen Tiszáéval keverte
A szövetség hüvelyébe tolta a nyugat kardját,
Pogány hitét, ősi Isteneit rettegve temette,
Keresztet vetve követte Jézust, Isten fiát.

Az Alpok lábánál s hol székely kapuk állnak
Háláját rebegje minden szívében Magyar,
Imába foglalva nevét Szent István királynak,
Ki népünk forró egén volt éltet adó zivatar.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.