A múlt fátyla lebben
Borongós őszi éjszakában,
Ülök csendben, félhomályban,
Lámpa körül egy lepke röpül,
Keringve szál, majd plafonra ül.
Mozdulatlan némaságban,
Lelkemben egy kis szobában,
Emlékeim ébredeznek,
S szemem előtt megjelennek.
Elfeledett kopott arcok,
Boldog percek, s nagy harcok,
Újra élnek, körbe járnak,
S mint méhecske az ibolyának,
Lelkem nékik úgy örül,
Ahogy képük szívemre ül,
Múlt porából a hangok,
Szólnak hozzám, mint harangok.
Feltámadó holt szemek,
Rám néző bús tekintetek
Sugarában szívem kertje,
Kivirul egy futó percre,
Újra itt van Édesapám,
Felugrom és szólítanám,
De elröppen a drága arca,
Könnyem hullik, patakokba.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: A hársfán túl (Budapest, 2005)
Kiadó: Unisher
