A csend vásznán



Apró fénysugár törte át a felhők fekete falát
S a fű közt sárgálló apró virágnak kortya lett,
De a torlódó fellegek törték karcsú derekát,
A sötétség karja magához ölelte a sírkeresztet.

A temetőn szétterült a csend, mint végtelen vászon
S fakó képeit vetíti rajta a csapongó emlékezet,
Hányszor néztem már végig álmatlan éjszakákon,
Letörölve végül az arcom dombjára felülő könnyeket.

Szél simít hajamba, semmivé foszlanak a képek
Egy távoli pacsirtadal tépi szét a csend vásznát,
A fejfán lévő képre búcsúzon hosszan felnézek,
Szétnyíló felhők közt fény dereng, talán valaki lát…..









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Csendbe ölelve (Mezõcsát, 2006)
Kiadó: Magán kiadás /Z-press kiadó/