Emlék



Egy barna kis kavics tenyerem közepén
Nézem, ahogy körbefonja a késő esti fény.
Formája, mint egy negyednyi dió
S oly sima akár a csendes esti tó.
Nagy a csend. Szobám csupa hallgatás
Csak egy pici pók a társam, senki más.

Ő hálójában ül, én fekszem az ágyon
Ujjaimat féltőn a kis kavicsra zárom.
Bőröm érzi hidegét, ahogy rátapad
Furcsa, mert mégis melegséget ad.
Édesapám adta egykor egy hétköznapon,
De ünnep volt az a nap, most már tudom.

Valahol meglátta s lehajolt, tenyerébe vette
Ezt a barna kis kavicsot fontosnak érezte.
Most itt van a kezemben ez a drága kő,
De édesapám otthona, már rég a temető.
Tenyerem szorítom, lelkemet a gyász s bánat
Könnyeimmel üzenek az ég, egy fénylő csillagának.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A hársfán túl (Budapest, 2005)
Kiadó: Unisher