Ha majd sorsom korhadt fája
ködbe nyúló vékony ága
végén függ lelkem, mint rezgő levél
kit tépáz az őszi szél,
majd leszakítja s pörögve
az idő végtelen földjére
halkuló ólom sóhajjal hull,
s az örök csendbe simul,
még akkor is az utolsó gondolat
mi kihunyó tudatomból felszakad,
Te hozzád száll pille szárnyon,
Féltett, gyönyörű kislányom.
