Egy kávéházi számla hátoldalára

Olykor teljesen bezárom magam
reszket a lényem, kicsi vagyok
ha repülni mert, hát földet ért
ha csak állt, mindent körbemért.
Megrezzenek.
A csend csípi bőrömet
a magány hegyén ragadtam
ellopták a tőrömet
védtelen maradtam
szememben homok,
lábam ólom,
nem maradhatok,
hogy kellene szólnom?
Várok.
Adj kérlek egy ismeretlen jelent
szemem vak, hogy láthatnék eget?
Gyerünk!
Lépek egyet, majd felbátorodva
egy szál magam rohanok
a hadoszlopokba.
Ha üt ott belül, mire most azt mondják lélek
érezned kell. Mondhatod, hogy: félek.
Nem tehetsz semmit, apró vagy és gyáva
úgy látod, minden mások véletlen csapdája,
de hinned kell, önmagad feledve
hogy vagy, s egykor ezért,
magadért, másért,
a legjobb legrosszabbért
teremtettél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.