Bátyámmal álmodtam

Velem voltál álmomban egy kicsit.
Esőtől csapzott hajad és szakállad
látványa még alvás közben is felvidít.
Ahogy nappal is mindig olyan jó nálad.
Késve jöttél, nem sokkal ébredés előtt,
pedig már nagyon vártalak valamiért.
Fáradt voltam, de akkor valami új erőt
éreztem magamban. Vagy csak vélt
biztonságba kerültem hozzád közel?
Nem hiszem. Hogy jöjj, annyira kellett,
ahogy a tél után a tavasznak jönni kell.
De felébredtem. Egyedül magam mellett.
Emlékezek rád most. Elmondom hogyan.
Lehajtott fejjel egy kőpárkányon ülsz.
Messziről látlak és már tudom, mi van:

Anya! Újabb életet már biztos nem szülsz?
Olyat, ami végtelen és mindig boldog?
Olyat, amiben a gyermek biztosan felnő?
Olyan nagyon csúnyák ezek a földi dolgok.
Miért nincs sehol örök életet adó emlő? -
ezeket gondolod a kockaköveket bámulva.
Én pedig érzem, nem hiszek semmiben már,
hogy a mennyország leginkább bálás butikra
hasonlít, ahol isten néha a lelkek között turkál,
s drágán adja őket vissza a rövid földi bulikra.
De eszembe jutsz ismét Te: Több, mint testőr.
Aki válladra engeded fejem, melegítve ágyam,
s tudom, ezekben a percekben minden eldől.
Hogy nem leszünk ketten, mindig csak hárman.

Velem voltál álmomban egy kicsit.
Velem voltál, s újra gyermek lettem.
Engem a csúnya ügy már nem feszít,
s nem akarom, hogy fájjak neked helyettem.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.