Nagyapámnak

Nagyapámnak

A tudatos búcsúzás, nem könnyes.
Száraz ág, elnyíló fagyöngy
a szem s a borosta percegve nő
az állon. Fenik a túlvilági pengét
egy másik planétán. Jégverem szobákon
fut át mind a kettő. Az elmenő, meg ő
aki habozik..Két kéz erőtlen szorít,
egy száj nem szór átkokat, s nem nyit be senki
olyankor. Valahogy hullani kezd a hó
a nyártól cserepes tájra odakint, itt
nem fúj a  tüdő, szív és erek valvulái
most lezárnak. Csontkulcs nyit ördöglakatot.
A lenullázott infúzió, para megy.
Lakkpapucsaid az élet vizében áznak.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.