Méltatlan

A tájat felszeletelték és fegyelmezetlen,
félmeztelen, rossz fogú melósok húzzák el
mellettem. Elkékült fák forognak, haladnak vele.
A vonat homlokot felszakító kő.
Bezakatolok a tájba, de ki tudja, miért
a zakatolás hangjait mégis elnyeli a csend.

Friss kalácsba fúródó piszkos ujjam
körme alatt fáradtság. Eszembe jutsz.

Legelő tehenek, tanyák, tornyok, száradni kitett fehér
lepedők, tükröződő felhők, halas tavak, napfényben
fürdőző háztetők. Gyerekszemekkel bámulom
a vásári mutatványt, vasárnap. Most nem zavar a foltokban
kormos, mocskos-szürke ég, azt képzelem, hogy
a házakban emberek laknak. A megérkezés méltatlan az úthoz.
Mint templom hűvöséhez a megéhezés, rágás.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.