Tutajos Lorinról

-Lefutott minden szem Lorin-
Fejtegetted volna még
ám itt csaptad ököllel arcul.
Azonmód  eleredt az  orra vére.
(tetejébe kidől az ég is)



és szemeitek tátongtak szárazon
  mint magvaváló barackok érdes  üregei.
Kézfejetekkel dörzsöltétek ajkaitokról
hazugságaitok  gyöngyházszín lepedékét.
A hallgatás tartópillérei már a múlt.
Mind mögöttetek.  A híd. A folyóra vetülő fekete
árnyék  alól  felszínre bukó
gazdátlan   nagy uszadék fák
Nem érinthettétek meg őket  miképpen  ő sem érhette el őt..    Mindegy most már:  vízre   szállt,
  vagy  botorkált a jégen s. hogy  az éj savazott
ablaktábláin sebesre  karistolta körmeit.  

- Lorin,hova ácsolod azt a nyamvadt tutajt?
Elvástál , nyakadon az ősz, ködből
kalyibád … falevélből  takaród…














Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.