talán

talán

egy összegyűrt vizes zsebkendő
a homlokomon
az isten háta mögött vagyok
és csak fekszem az ülésen
másnaposan miközben száguldunk
a négyesen haza a tájat figyelem
ahogy egyre gyönyörűbb laposabb
és alig észlelem hogy vörös festéket
kevernek az égbe és hogy lassan fekete
madárfüggönyt lebegtet a szél a részegen
fogantak mosolyával csak hallgatom hogy
nagy utazás hogy azt mondtad hogy ez az élet
a visszapillantóban nézem az arcát, a száját
s hallgatom ahogy dúdol
talán
egy régen elhangolódott zongora alatt van most
toroczkay nagymama nappalijában és talán éppen
játékautókkal játszik a szőnyegen
csendben magában miközben a nővére
próbálgatja a für elise-t  és az alkonyat ránehezedik
a verandára talán mamára gondol most és a kislányra
aki azóta is a sötét erdőben bolyong mert ránehezedik egy patika
ki tudja
valahol megállunk enni pihenni
hogy elmúljon számban ez a fura íz
arcom mögé öntök egy pohárral
a fekete léből felébredek
tőle talán kicsit bánatosan
azután leseprem a korpát válláról hátáról
ő megköszöni majd a telefonja csörög
na ne hát te meg ki lehetsz
morogja és milliméterekre tartja orrától
mégsem látja mikor felveszi
már újra énekel kezitcsókolom
aztán hosszú csend  és csak azt hallom
amit ő mond igen persze természetesen
azután csöppet sem bosszúsan a rádiót
újra jó hangosra tekeri
kiteszi az indexet és tovább megyünk egyszer
te is hazatalálsz mormolja maga elé
és én próbálom finom mosollyal
világossá tenni számára
mennyire értékelem
fáradozásait azt hogy fizeti a lakbért
hazavisz
hogy  a lebukó Nap utolsó sugarai
lehúnyt szemhéjamra folynak

és hogy
csak a felüljárónál ébreszt majd fel






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.