Elõre engedtelek

1.

Cserben hagyott a nyelvünk minket
Épp mikor tényleg ki kellett volna
mondanunk vagy fejeznünk valamit

Mert mikor a férgekkel elmentél
miközben mi azokat a sóban sült csirkéket
marcangoltuk és forgattuk a szánkban
és az ásotthalmi borokat nyakaltuk hozzá
te a férgekkel csókolóztál
és kiszívattad a nyakad
és mikor a fejed is tele lett velük
a régi férjed egyre többször lett részeg
bár mi nem akartuk

nem voltál többé már
se lány se nő se feleség
se anya se alany

Csak tárgy

Igen elvesztettük a történetmondás képességét akkor jó időre
Mert nem láttunk már okot az okozatokra
A szavaink a nappalink kövein előttünk hulltak darabokra
Mikor hirtelen visszavették miről azt hittük már odaadták örökbe

Hogy hiányzol nem azt jelenti már
mint régen vagy mint
nekik
Sem az hogy soha többet

Dőre kopott mondatainkat nem mondjuk már
Ki nekik
Soha többet

Mert a képregényhőseink és isteneink is sorra halnak körülöttünk
Alig maradt még pár
Megölte majdnem mindet Ő miközben úgy rendezte el hogy
mindenki hozzánk beszéljen akkor
csak hogy mi ne halljuk Csak hogy mi ne lássunk
Hogy mi ne haljunk

Csak utánad

de hozzád nem ment levél az égbe
Mert sosem volt a bélyegre pénzem
Tudod jól a csúcspont végetértekor sem hagytak
magunkra gyászunkkal
Csak elmaszatolták könnyeikkel az arcunkat
Mint az égi vászonra ősszel a felhőket
úgy pacsmagolták képeink össze

És míg a kamerák csak forognak tovább
és örökké forognak

mi már meztelenül a fal felé fordultunk s csak
hallgatóztunk hátha így megtudjuk
                                                majd mi vár ránk odaát







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.