anyák napja
Valaki figyel egy néma függöny mögül.
Jól tudom, hogy a látható világ napról-napra kevesebb és kevesebb.
Csendben eltűröm, hogy miközben leválasztják előlem a tereket
utcánkban, a házakból minden kacagás kiürül.
És napról-napra kevesebb és kevesebb kedvem van
megtudni, mi fénylik odaát.
Fáj a fejem.
Várom apát, hogy kivigyen a temetőbe.
Én soha nem akartam sírni előtte.
Nézem a diófa leveleit, ahogy a fényben ficánkolnak.
A kék játszi melletti padon figyeltél minket mosolyogva.
Nem értettem, hogy lehetsz ennyivel közelebb hozzá.
Emlékszem a piros szoknyád illatára.
Ahogy átöleltem lábad,
te megsímogattad a fejem.
És azt mondtad, battyogjunk hazafele.
Abban a pillanatban azt hittem, mi olyan jók vagyunk,
mi nem halhatunk meg.
Aztán a hatalmas, kék eget is befogta vérvörös, hosszúra nyúlt sálam.
Aznap, mikor megrendeltük a fejfádat.
Valaki iszonyatosan büszke volt magára.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.