A visszajáró
(Egy M. C. Escher motívumra)
Ha módot ád az álom, ejtsd szerét,
Hogy visszajárj lépcsőin föl-le menni
E kőrajznak, hol más nem őrzi semmi
Múltjaid koordináta rendszerét.
Enyészetén a szép vízszinteseknek
Kőívbe kötve leng az égi inga,
Idő-tortákká szüntelen hasítva
A tág teret hol fényhajók remegnek.
Először mintha tennéd, oly gyanútlan,
Oszlopsorának járd árnyékait,
S egy képletben egy törtre lelsz, amit
Fölismersz tán, s már érezd, minden úgy van:
Úgy áll a szobor és mögötte úgy vár,
Hogy kibukkanjon ugyanaz a nap,
Hogy’ is felednéd: egyik arcodat,
Hogy úgy, hogy éppen úgy sütötte már.
Vakít a fény, nem kérdem látod-é;
Hunyorítva is látnod kell, ez az
A mészfehér, a szélbe tett terasz,
Emlékszel, n-edik halálodé.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
