Amikor a feketék

Juhnyírás idején valami mindig csiklandozta
a véred. Jól esett látni a hajlongó férfiak erős
és egyenes derekát, vaskos tréfáik közt ahogy
a zsíros gyapjú fehér belseje kifordul. Jól esett
beletúrni. Nem kedvetlenített el a lemeztelenített,
sebhelyes testek látványa, párolgó horpaszuk
remegése, tudtad, ez az élet rendje. Mégis,
torkodat szorongatta valami, amikor a feketék
kerültek sorra. Sohasem láttad göndör tincseiket
ennyire feketének. Félve, remegve hajoltál oda
minden göngyöleghez, és a legsötétebbe temetted
arcod. Aztán ugrándoztál csak egész nap. Göndör,
fekete fürtjeid zsírosan kacagtak a fényben, és
nem tulajdonítottál különösebb jelentőséget
vészt jósló mondatoknak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.