Ostya

Ostya

Mondjam, hogy  a kitakarított, elmosogatott
napok tükröződő felületein olyan tisztán jelentél meg,
mint egy középkori Krisztus? Talpad alatt víz,
hátad mögött csillagok. Vénséges vén sziluett.

Olyan mély ösztönből ismerlek, ahogy a
porszemek a fény természetét érzik
és sugaraiban kavarogva lejtenek.
Mert jómagad por és hamu nem lehetsz.

Álmomban csokoládé voltam,
vérré olvadtam nyelveden.
Ha Jézusról beszélek, az áldozás
feltétlen odaadása egyértelmű, értheted.

Vagy írhatom azt, hogy tűz és pokol a te neved.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.