Hosszú tél

Emelkedik a köd, mint bársonyfüggöny,
pedig csak sovány varjak szárnyain jön.
Az éhes karvaly verébhadat hajszol,
akár az éjszakát a fényes hajnal.

Véres seb az égen, felvirít a nap,
a felkelő szél ordít, visít, harap.
Rekedten nevet a jégcsaptorkú tél,
ahogy a hóvirág tavaszról mesél.

(örömünk izzó meleg kályhába bújva
vidáman földorombol újra meg újra
asztalunkon díszes teli virágváza
és az ajtónk jó erősen be van zárva)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Nemzedékek (Budapest, 1991)
Kiadó: Krúdy Gyula Irodalmi Kör