Ki pusztulásban nem hisz: csak madár.
Emeli őt a jó és a vakság.
Szállni, holtak birodalmában akár,
hallgatni a koporsónyikorgást,
mikor a bátrak, tétovák kilépnek
éjszaka, hogy elhagyják fekhelyük,
s fénypaloták termeibe tűnnek át.
S látni őket ha az óra üt.
Hagyni készülődni a kelő napot.
Hallani, ahogy a göröngy kopog.
Mind visszafekszik földbe a halott.
Ki örökre, ki pár pillanatra.
