törékeny tükrén éveid fodrozódnak
ha tenyérnyi árnyat az égen
borzas szél követ. Az imént
még oly egyöntetűnek vélted
az eléd táruló véges végtelent
hogy mozdulatlan volta
magába húzva talán örökre
ott tart körbe fog majd mint a jég
roppant bilincse bent a pillanatban
de könnyedén indul a víz meg hogy
kilökődj magadból újra mint a magzat
s ráébresszen ami örök az csak
a pillanat varázsa
s az idő nem áll meg éppen csak miattad
