oszlik az éj mint varjúcsapat
megdőlt karók éveim
napközben azokon gubbasztanak
mozdulatlanul
rég elszáradt virágok helyén
burjánzik a gyom
fuldokol tőle magtalan remény
menthetetlenül
megtépett ruhában az élet
nyomomban kullog még
de mindíg eggyel hosszabbat lépek
könyörtelenül
eltépett elevelek hullanak
hosszúra nyúlik az ősz
és ködöt ölel minden pillanat
örömtelenül
