Post mortem

az olajlámpa vibráló neonfénye
mint ki még szólni próbál eltört gégeporccal
ám a sárhányóra tapadt szikár cinketollak
jelzik végig: ez már főútvonal

s a szemközti sávban tompítottan
egy fényszóró dísze az őzbak vére
jutalma bármely dezertőrnek
hogy az út egyenesen visz le délre

s pár folyón átvergődve
ki menekül nem gyárt már ideát
a Svábhegy felé egy bekötő sztrádán
kerüli sápadt Galileát

a tömött erszény nyújt biztos pontot
s minden kupleráj egy-egy állomás
fodros szoknya harisnyapánt
reggelre máktea és lágy tojás

ám a Nap alighogy révbe ért
fizet s az arcán csorbult szánalom
a hitszegő – ki gondolta volna –
könnyedén mozog felszentelt tájakon






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom 49. évf. 9. szám,