A király csillaga

Élt egyszer egy király- mese, mese mátka
Nekeresd országnak fényes kapujába'.
Mégis: a kaputól innen egy arasszal,
ott lakott a király ősszel és tavasszal.

Kővirágok között szomorú tanyája.
pedig a sok csillag mind a palotája!
Pedig a sok felhők hej neki legeltek,
s égi népek neki szántottak vetettek.

A napja csak úgy telt, mindig ahogy szokott:
táltos lovaira szerszámot hozatott,
s napnyugtáig repült szárnyas paripákkal
mint a földi madár :  ékes suhanással.

Ám egyszer talált egy szép messzi csillagot.
Mélykék volt mint a föld, nem látszott, hogy halott.
Áttért hát a király- mese mese mátka-
a hold ösvényéről az ég derekára.

Ott ahol a nap jár, ment arra az útra.
Bölcsen tekintgetett- mint kútba- a múltra.
Megállt egyre többször, lett mindig öregebb,
csak a csillag nem jött őhozzá közelebb.

Átkozta a király százszor is meg sírva
de a szép Pegazus nem fordult az vissza.

Mert káprázat volt, egy robbanás emléke,
hogy mesének, útnak sose legyen vége.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.