Valamék faluba élt eccer egy asszony, de az világcsufjára abbul élt, mit a teremtőuristen a lába közibe rakott, mikoron az emberi testet alkotá. Tuggyák, mi kívül szőröss, bévül leves, s éjjelnappal kóbászt keres. No, nem baj a, ha kóbászt keres, merha egy kóbásszal beéri, a se baj, ha éjjelnappal éhess, a baj abbul vagyon, ha ugyanazval bé nem éri. Hát e nem érte bé ugyanazval. Meg egyvel sem.

Eccer arra járt Jézus es Szentpétervel, oszt ahogy mennek befele a faluba, eléjük állott ez a luvnya, oszt mongya Jézusnak:

- Gyere bé hezzám, te szép szőke herceg, ollyat mutatok én tenéked, mit nem lácc mindennap!

Nem gondolta Jézus, mi lehet a dologba, s mivel tapasztalata nem vala asszonyszemélyekvel, hát bément véle fedél alá. Meg gondolta, sínre teszi az asszony sorsát. Jóra.

Eccercsak majnem csórén, nagy jajjveszékelve szalatt kifele az asszony:

- Jajjjajjjajjj! Mittettél vélem! Jajjjajjjajjj! Mileszmán vélem!

Kérdi a Szentpéter Jézustul, moncsak uram, mi történt odabe a szárnyékba?

- Hácsak az, Péter, hogy leveté ez az asszony a pendelyit előttem, s mikoron megláttam lába között azt a fertelmes nagy veres sebet, megszántam, oszt beggyógyíttám néki!

Így esett, hogy a csunyájával együtt elveszítette a munkáját az az asszony, de tán az idvességit épp ezvel nyeré meg. Merhogy pina nékül eztán nem kurválkodhatott sohase, amán bizonyos!