A bosszú

No, vót eccer valamék faluba egy igenhuncut ember. Vót annak háza es, meg abba asszonya es, de vót annak egy szomszédasszonya es, aki után állandóan ette a
fetekefene. Úgy kívánta aztat az asszonyt, hogy máncsak ha reánézett es, tizenkettőt mutatott a nagymutató, de még a kicsi es az óráján, ha nem lett vóna ilyenkor helybe a saját felesége, hát verhette vóna a faszát a maga kezivel lefele. No, hát hogy érhetne ahhoz az asszonyhoz mán hozzá, merhogy igencsak őrizte aztat a férje, merhogy látta az a kanok pofáján az indulatot a felesége irányába, hát vigyázta es miatta! Dugva tartotta, na! De az asszony es hűséges tipusu vót, annak se kellett idegeny sodrófa. Még. Egyenlőre. No, ezen törte a fejit álltó napokot a mi emberünk, oszt csak reájött a megódásra, huncut vót, oszt kitanálta. Hát!
No, eccer, mikor észrevette, hogy a szomszéd mán elment otthonrul, fogta magát, oszt átallépett a szomszédasszonyához.
-Képzejje csak, szomszédasszony! Mostan hallottam a faluba, hogy a maga ura, meg az én feleségem… háthogy összefeküttek. Na!
-Nem lehet a! - hitetlenkedett a szomszédasszony.
-Hát penig sajnos igaz! Mán az egész falu eztet beszéli, szégyellem es magamat miatta, hogy a feleségem így elkurvult, oszt hogy pont a maga urával! Mi ketten
bezzeg utójára szerzünk rulla tudomást, mer mán csak ilyen hazug ez a világ! Lássa!
-Hát, ha ez igaz, akkor megölöm azt a disznó uramot! – mondta a hírbe megcsalt feleség.
-Mán csak haggya, szomszédasszony! Nem kell ebbül akkora ügyet csányni! Aztat  javasolom inkább magának, bosszujjuk meg a rajtunk esett sérelmeket, oszt tegyük
összve münk es amink van!
No, a megdühödött feleség még egy kicsike unszolásra béatta a derekát, ha az ura hűtlenkedett, akkor minek maraggyon tovább mán ű hűséges? Lehánta magárul a gúnyát mind az asszony, mind az ember, oszt megtették. Megbosszúlták! Hát úgy megjáratta a brummogóját a szomszéd a szomszédasszony nagybőgőjébe, hogy még az Atyaisten es hallotta a vonója szőrinek sercegéssét!
Mikor mán jól kibosszulták magukat, pihentek egy fertájórát. Közbe a reászedett asszony csak monta a magájét, hogyaszonygya hát ez a hála, hogy ezideig hűséges vótam?
-Tuggya mit, szomszéd? Bosszujjuk meg mégeccer magunkot!
No, előkerült újfent a sodrófa, oszt úgy megdógoztatta azt a nyújtódeszkán a szomszéd, hogy mán a végin lisztezni es kellett, hogy foroghasson rajta!
Miután másoccor es megbosszulták a dógot, az asszony továbbra se bírt megnyugodni. Mán pezsgett a vére neki!
-Hát szomszéd! Tuggya mit? Bosszujjuk meg harmaccor es!
Tán teccett annak az asszonnak a szomszéggya fasza, tán e vót néki a második, mit élettyibe látott, tán termetessebb es vót, mint az urájé, vagy csak jobban forgatta a szomszéd, affenese tuggya, de annyira kívánta mán aztat az asszony, hogy csak na! No, a szomszédnak mán a lelkesedésse kezdett lelelohadni, de azér csakcsak belement a dologba harmaccor es, oszt esment bétette a lécét a satuba, oszt fűrészeltek. Dóguk végeztivel esment pihentek egy kicsinkét, de mán az asszony csak monta a magájét, csak dultfult tovább.
-Nohát az a disznó... no, csak gyöjjön haza! Adok én néki hűtlenkedést! Kitekerem a nyakát! Megölöm, vaj mittom én, hogy mit es csányok véle! Végül a szomszédhoz
fordulva kibökte.
-Tuggya mit, szomszéd? Bosszujjuk meg negyeccer es ezt a fertelmes sérelmet! No, a szomszédnak mán elfogyott a patroj a pisztolyábul, lehorgasztotta hát a fejit,
osztaszonygya:
-Ne haraguggyon szomszédasszony, de én mán nem haragszok a maga urára!
No, így vót. Vagy nem így vót? Nem tuggya aztat senki, de hogy a világon minden sérelmet megbosszulnak eccer az emberek, a mán csak bizonyos.    





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-12-24 08:48:47
Utolsó módosítás ideje: 2025-12-24 08:48:47