Íme az ember

Az ember néha rossz utakra téved,
és bántja lelkét az, mit elkövet.
Így kitalál magának ezt is azt is,
megmozgat minden nehéz nagy követ,

hátha alatta megtalálja végre
a felmentést jelentő mondatot.
A baj csak az, ha azt ő írta egyszer,
és tette el, várva rosszabb napot.

Túlcsordul benne az érzelem végül,
így év végén barátja a világ.
Magához szeretne ölelni minden
hajléktalant, a lányát és fiát,

jónak lenni: mert vágyik rá a lélek,
adakozik, de sokszor kacatot,
amire neki már szüksége nincsen,
és megkondíttat néhány nagyharangot:

hadd lássák, hallják, íme ő egy EMBER!
És jó, mert bizony jónak lenni jó.
Karácsony jön, benne is megmozdul,
hogy adakozni emberi misszió.

Aztán fagyával január, az új év
bekopog erővel az ablakán,
és jeget rak az ő lelkére is.
A kutya ugat, halad a karaván,

és már nem számít a másik élete:
megfagyhat az, aki utcán éli
napjait. Nem számít rokon, barát,
s nincs is aki ezt számon meri kérni,

mert egyformák vagyunk, mi ostobák!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-12-24 08:25:07
Utolsó módosítás ideje: 2025-12-24 08:25:07