Karácsonyos

Kamaszkorom csupa-csont
esetlensége lógott rajtam,
mint sebtében fölkapott ünneplőruha.
Magamban aranymetszéses rendet
képzeltem,
a szerelemnek hernyóselyem-simaságát
és hó-puha huppanást a téli "csöndes éjben".

Aztán várakozássá váltam, adventté
a vajszínű vaníliaillatban,
és fenyőtű-szúrós karácsonyom
jóízűen bizsergett ujjbegyeimben.

Most bensőm is csontosodik már,
kopott, almazöld slafrok rajtam,
és a sötét sarkokba nem ér fel tollseprűm,
ahol szorgos pók-párkák szőnek-fonnak.
Tudom, hogy a Kisjézus nekem már
többet nem fog megszületni.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-12-21 15:45:00
Utolsó módosítás ideje: 2025-12-21 15:45:00