Fénytelen


Mintha olyan házba lépnék,
ahol fertőző beteg van.
Gyertyaláng-arcok néznek rám.

Az özvegy a kamrába megy, fejeskáposztát hoz.
Szép, szabályos csíkokra szeleteli.

Sírni kezd, amikor megkérdezem, hogy van.
Magáról semmit sem mond,
a kemoterápia dátumait sorolja,
mintha jó memóriáját bizonygatná.

Nézem a nagy tálat:
a vágott levelekről a sírkertek halmai jutnak eszembe.

Megtöröli a szemét, leül.
Talán megszán; rám mosolyog.
Most a legszomorúbb.
A lila függöny megtöri a fényt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-12-15 19:38:13
Utolsó módosítás ideje: 2025-12-15 19:38:13